Cserhalmi György: “Nem csak a színház hiányzott, hanem bármilyen munka”

2017 december 01. péntek, 9:13

Hosszú idő és több operáció után tér vissza a színpadra, Móricz Úri murijának Csörgheő Csuliját próbálja a Nemzetiben. Cserhalmi Györgyöt a HVG kérdezte.

A hvg.hu cikkéből:

Többször is megoperálták, már jó ideje nem állt színpadon. Arra a kérdésre, hogy voltak-e elvonási tünetei, elmondta, igazából nyáron, a holtszezonban kezdett hiányozni. “Amikor már második hónapja feküdtem a klinikán, nem csak a színház hiányzott, hanem bármilyen munka. Legyen az fűnyírás vagy favágás. Eredmény lett volna, ha fel tudok vágni egy fatuskót. Soha nem hittem, hogy ez valaha gondot fog okozni” – tette hozzá Cserhalmi György.

Cserhalmi György (fotó: Kallos Bea/MTI)

Cserhalmi György (fotó: Kallos Bea/MTI)

A Kossuth-díjas színész szerint a színházi világban kipattant zaklatási botrányok nagyon ártanak a szakmának, úgy véli, egy előítélet-sorozat élesedik. “Nem volt tudomásom ezekről az ügyekről, illetve egy esetről éppen az egyik vádló oldaláról, aki ‘bekéredzkedett’ egy friss házasságba harmadiknak. Azt gondolom, annak, aki lebukott, elég nagy büntetés a sorstól, hogy nem csinálhatja többé, amit szeret, még ha nyugdíjas korú emberekről is van szó. Nehezen viselem az általánosítást, a megoldási rohamokat, a tartalom nélküli ötleteléseket, a ‘csináljunk valami olyat, amit ki lehet tenni a kirakatba, hogy valahogy megússzuk az egészet’ jellegű hozzáállást. És még az sem vigasztaló ebben, hogy nem csak a színházi szakmáról, egy elszigetelt magyar jelenségről van szó, hanem mindenfelől bűzlik a hal, globálisan. A múltkor ‘belecsúsztam’ egy telefonálós műsorba, ahol hihetetlenül előítéletes emberek szólaltak meg a színházzal kapcsolatban. Én meg tudom, hogy kik dolgoznak ebben a szakmában; kik azok a nők és férfiak, akik évtizedek óta hihetetlen becsülettel tolják ezt a szakmát” – mutatott rá Cserhalmi György.

A színész arra a korábban tett kijelentésére is reflektált, miszerint ha a Színművészetin tanítana, szétpukkadna egy több mint harmincéves lufi. “Nagyjából ugyanaz a szerelvény jött le a vágányokról, összetéveszthetetlenül egyformák. A Színművészetin pogácsaszaggatás folyt, egyik így sült ki, a másik úgy, de ugyanabban a formában. Persze tanítanak ott zsenik is, mint Ascher meg Székely, de a frissen kijött színészek elképesztően nagyképűek voltak az első színpadi próbáig. Ott aztán összedőltek. Amikor Vidnyánszky felkért tanítani, arra gondoltam, hogy változtatunk ezen. És nem az lesz, hogy olyan kínlódva tesznek meg négy métert a színpadon, mintha az a Budapest–Moszkva-távolság lenne, hanem egyszerűen. Azt tanítom a növendékeimnek, hogy merjenek pofátlanok lenni, mindent kipróbálni, leszámítva a gusztustalanságokat, meg azt, amivel mások jogait bántják. Alternatívákat kínálok nekik arra vonatkozóan, hogy kik tartsanak kurzust, megszavazzák, hogy klasszikusokat, abszurdot, monodrámát próbáljunk. Az életem nagyon fontos része, hogy tanítok” – hangsúlyozta Cserhalmi György.

A teljes interjú itt olvasható.

Későbbi időpontra halasztják az Úri muri bemutatóját. Erről Cserhalmi György számolt be a Nemzeti Színház Művészbejáró című, pénteken közzétett videójában.

“Ez nekem most nem megy. Próbálni tudok, de az, hogy üzembiztosan egy előadást megcsináljak, azt be kell látni, hogy nem megy” – mondta Cserhalmi György. Orvosa engedélyezte a próbákat, Cserhalmi szerint azonban a bemutató április környékére tolódik, amikorra már felerősödik, egyelőre ugyanis a négyórás próbák elfárasztják.

 
 

Kapcsolódó anyagok