Papp János: “A művésznek alaptulajdonsága a közlésvágy”

2017 december 19. kedd, 8:15

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház A mi kis városunk című előadásában játszik Papp János. A színészt a Dunaújvárosi Hírlap kérdezte.

 

A duol.hu cikkéből:

“Én nem vagyok rossz véleménnyel a mai fiatalságról. Nagyszerűen próbálnak és nagyon nagy alázattal, nagy odaadással, hivatástudattal. Csak ilyen nagy szavakat tudnék mondani. Az új generáció legjelesebbjei ugyanolyan erősen hisznek abban, hogy annak a dolognak, hogy színház, van értelme” – mondta Papp János.

Arra a megjegyzésre, hogy a 70-es évek Pirx kapitánya óta a képernyő és a vászon nem kényezteti el, a színész elmondta, ez egyáltalán nem bántja. “Az én sorsom alakult, ahogy alakult, tart, ahol tart. Ha valami a pályámon nem úgy sikerült, ahogy sikerülhetett volna, annak oka sok minden mellett természetesen én magam voltam. Erre is, mint mindenre van egy remek közmondás: Mindenki a maga sikerének a kovácsa. Mindent elkövettem, hogy ne legyen sikeres a pályám, ennek ellenére egész tűrhetőre sikeredett” – fogalmazott.

Papp János (fotó: Centrál Színház)

Papp János (fotó: Centrál Színház)

A kérdésre, miért volt fontos leírni a túratörténeteit, Papp János így felelt: “A művésznek alaptulajdonsága a közlésvágy, hogy el akarom mondani, tudatni akarom, nyomot akarok hagyni. Ez a nyomot hagyás alapvető emberi tulajdonság. Aki telefirkálja a falakat – gyűlölöm őket egyébként, mert a nyomot hagyásnak ez egy nagyon rossz formája – ők is nyomot akarnak hagyni. Csakhogy az valami rondaság. Vannak, akik értelmesen hagynak nyomot maguk után, ilyen minden alkotás. Alkotásnak gondolom a tisztára sepert utcát, a toronyházat, a hidat és a művészi alkotást is. Ezekkel mind értékes nyomot hagy az ember maga után, amivel az utódok tudnak mit kezdeni, tudnak neki örülni. Ezek fontos dolgok. (…) Régen arra gondoltam, hogy hatvanéves koromban leteszem a lantot, nyugodjék. Jövőre betöltöm a hetvenet. Eszembe nincs letenni. A színi pályát amíg van hozzá erőm, agyam, kedvem, addig csinálom, és ugyanez vonatkozik a nagy gyaloglásokra is a világban. Amerikában a nyugati parton már egy háromszáznyolcvan kilométert megtettünk a Sierra Nevada hegységben. Most a keleti part van soron, a nagy gyalogtúrák között a legnagyobb klasszikus, az Appalache ösvény.”

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok