Tomkönyv – Kötettel emlékeznek Végvári Tamásra pályatársai

2017 december 26. kedd, 7:21

Végvári Tamás 2010 májusában hunyt el. Lukács Zsolt, aki ismerte és szerette őt, elhatározta, hogy megszólaltat néhány pályatársat, meséljék el, miért és mire emlékeznek Tamással kapcsolatban. A kötet Bíró Kriszta szerkesztésében készült el.

A kötetről:

Az interjúk 2011-2012-ben készültek. A hangzó anyag 2016 tavaszán került Bíró Krisztához. Egyetlen kivétellel az interjúkból monológokká szerkesztette a szöveget. Ez a bizonyos kivétel a könyv legvégén található, és levél-formában íródott, nem véletlenül.

Az emlékezések sorrendje többé-kevésbé időrendben próbálja nyomon követni Végvári Tamás életét. Vannak motívumok, melyek többször ismétlődnek, más-más megvilágításba helyezve a főhős személyiségét. És nem mindenki emlékszik ugyanarra ugyanúgy. De éppen ezért érdekesek ezek a történetek. Lukács Zsolt válogatta a fotókat, és ő állította össze Végvári Tamás színpadi és filmszerepeinek jegyzékét is.

A kötetben megszólaló pályatársak:
Gálvölgyi János, Verebes István, Bálint András, Jordán Tamás, Kulka János, Juhász Anna, Varsányi Anikó, Újlaki Dénes, Sinkó László, Benedek Miklós, Szacsvay László, Hollósi Frigyes, Tóth Judit, Takátsy Péter, Máté Gábor, Debreczeny Csaba, Bíró Kriszta, Csuja Imre, Gálffi László, Kerekes Éva, Mácsai Pál, Almási Éva, Győry Franciska.

Részlet Für Anikó búcsúzó soraiból:

“Nehéz lesz megszoknom a hiányát, és ha Róla van szó, képtelen vagyok múlt időt használni. Folyton azt várom, hogy belép a büfébe – szája sarkában és a szemében azzal a huncutsággal, amely azoké, akik alapjában véve jóban vannak az élettel –, és üdvözöljük egymást: „Ahoj!”

Hogy például az Üvegcipő harmadik felvonása alatt együtt kuncogunk visszafojtva a takarásban a jelenetek között. Hogy megint belekezd egy történetbe – mint Szöulban a csöpp szállodai szobában –, aminek mindig az a vége, hogy mindnyájan gurulunk a nevetéstől hajnalig, és közben azon morfondírozunk, hogy lehet egy ennyi idős ember ilyen?! Ilyen derűs, bölcs, önironikus, közhelyektől, kliséktől és előítéletektől tökéletesen mentes?

Drága Tamás, jó lett volna még sokáig figyelni, mi a titkod, mert hetven-egynéhány évesen én is olyan szeretnék lenni, mint Te! (És külön köszönet a palackprésért, amit egy Nyugat-előadás után kaptam Tőled születésnapomra – kissé ismer –, mert valahányszor környezetvédek, erről is Te fogsz eszembe jutni!)”

Für Anikó 2010-es írását itt olvashatják.

 
 

Kapcsolódó anyagok