Tompos Kátya: “Évekig küzdöttem gátlásokkal, ma már élvezem a játékot”

2017 december 31. vasárnap, 7:39

Attól lesz jó egy színész alakítása a színpadon, hogy képes minden mást elfeledtetni velünk, nézőkkel. Tompos Kátya a Marie Claire magazinnak mesélt.

A Marie Claire cikkéből:

“Előadásnapokon már reggel úgy ébredek fel, hogy hangolódom az estére. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy már napközben is a karakterembe bújva közlekedem, de a gondolataim már a darabra terelődnek, látom magamat a színpadon azokban a helyzetekben, amelyekben majd leszek. Régen, amikor pályakezdő voltam, elkövettem azt a hibát, hogy azon stresszeltem, jaj, vajon hogyan fogok kibírni három órát a színpadon?! Ezt nem szabad csinálni, el kell felejteni mindent, csak játszani kell. Szeretem estéről-estére meglepni magamat és a kollégáimat is valami apró újítással, és mindeközben az idő is csak úgy elröppen. Évekig küzdöttem gátlásokkal, ma már élvezem a játékot” – árulta el Tompos Kátya.

Tompos Kátya

Tompos Kátya

A Nemzetiben nemrég mutatták be a Házasság Palermóban című komédiát. A színésznő elmondta, friss a szerep még, de már az is sokat lazult benne. “Egy új darab esetében mindig nagyon fontos, hogy milyen a próbafolyamat. Egyrészről nagyon jól éreztem magamat, mert hihetetlen művészekkel voltam körülvéve, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Györgyi Anna, Farkas Dénes és még sok más kiváló színész játszik a darabban, valamint gyönyörű díszleteink és jelmezeink is vannak. Ugyanakkor magammal szemben voltak kételyeim. A premier környékén még azt éreztem, hogy a rendező utasításait próbálom végrehajtani és nem játszom a szó azon értelmében, amit már egy színész élvezni szokott a színpadon. A premier után eltelt másfél-két hét és újabb előadások következtek. Éreztem, hogy kezdenek kilazulni bennem a kezdeti feszültségek, már tudtam magamra formálgatni a szerepet. Hálás vagyok a sorsnak, amiért az ösztöneim valahogy mindig a jó mederbe terelnek, ahol már jól tudom érezni magam” – fogalmazott a Nemzeti Színház tagja.

“Most tartok ott az életemben, hogy amit csinálok fontosabb, hogy számomra legyen érdekes és inspiráljon, mint az, hogy produkáljam vele magam. Nyilván fontos, hogy mit szól a közönség és első sorban őket szólítom meg, de már eljutottam odáig, hogy tudom, ha engem is érdekel az, amit csinálok, akkor biztos, hogy marad valamilyen nyoma az emberekben is, mert ugyanazt fogják érezni, mint amit én érzek a színpadon. És emellett ott a kíváncsiságom is. Nem szoktam elítélni művészi stílusokat, ami annak is lehet köszönhető, hogy általános iskolában, majd a gimnáziumban is tudatosan készültem arra, hogy humán területtel fogok foglalkozni. A tanulást nagyon komolyan vettem, minden, ami felém elvárás volt, maximálisan akartam teljesíteni. És bár ez sikerült is, hiányzott az a szabadság, amivel magam rendelkezem. A gimi után azonnal bekerültem a Színművészetire, ami jó dolog volt, persze, mert nagyon ritka, hogy valakit elsőre felvegyenek, csak ott megint az volt a baj, hogy be lettem zárva. Hiába foglalkoztam azzal, amit szeretek, nem voltam biztos a dolgomban, nem tudtam felhőtlenül játszani, mert elvárásokból újabb elvárásokba kerültem. Amióta sikerült ezt a nehézséget kicsit lebontani magamról, azt érzem, van egyfajta szabadságom, amivel rendelkezhetek, sokkal kreatívabban tudok ezáltal alkotni, jobban bele tudok szeretni a szerepeimbe. Mindeközben a sok tanulás, koncentráció és maximalizmus, amelyek korábban jellemzőek voltak rám, lefektettek egy bizonyos alapot bennem, hogy legyen munkabírásom és kellő kitartásom” – fejtette ki Tompos Kátya.

A teljes interjú itt olvasható.