“Érdekel, hol tart és merre halad a szakmám” – Máhr Ági válaszolt

2018 január 03. szerda, 7:41

Az állampolgárban nyújtott alakításáért díjazták a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon és játszik a k2 miskolci koprodukciójában is. Máhr Ágit a Borsod Online kérdezte.

 

A boon.hu cikkéből:

“Örültem a díjnak, de olyan, mintha nem is lenne. Nem voltam ott az átadón. Vranik Roland ígérte, hogy elhozza, de még nem jött” – mesélte Máhr Ági, aki elmondta, jó véleménnyel van a filmről, de magát nem szereti nézni benne. “Nem akarnék másokra hivatkozni, de sokan vagyunk ezzel így. Sok színész pedig megnézi magát újra, meg újra, hogy tanuljon belőle. Én belehalok. Más van bent, más jön ki” – tette hozzá.

Máhr Ági / Miskolci Nemzeti Színház: Emberek alkonya / Fotó: Éder Vera

Máhr Ági / Miskolci Nemzeti Színház: Emberek alkonya / Fotó: Éder Vera

“Magamat nem tudom elfogulatlanul nézni. Például, A mi osztályunk próbáin nem feltétlenül értettünk egyet mindenben Béres Attilával. Van ilyen, nem mindig értesz egyet mindenben a rendezővel. És mégsem tudod, hogy az a jó, amit te gondolsz, mert amit csinálsz, annak a hatását nehéz bemérni. Azt ő tudja. Volt idő, amikor rossz rendezőkkel is dolgoztam. Volt idő, amikor meglehetősen harcos voltam. Hogy csak az a jó, amit én képviselek, amit én érzek, belülről. Tűzbe mentem érte. Ez megvan másoknál is. És az idős kollégák megtanítottak, hogy nem kell vitatkozni. ‘Csináld meg, amit akarsz, és azt esetleg elfogadja a rendező.’ Volt, amiben én nyertem. És volt, amiben ő nyert. A mi osztályunk esetében, a szerepem szerint hatvan évig éltem egy emberrel, borzalmas házasságban. De ez az ember, a maga elfogadhatatlan cselekedetei ellenére, mégis csak megmentette az életemet. A darabvégi jelenetben egy kicsit érzelmesen szerettem volna megemlékezni róla. Béres Attila viszont azt mondta: ‘késő! Nem érted? Késő! Leéltél vele egy életet’. Én meg gyötrődtem, mert a lelkem nem engedi, hogy ne szoruljon össze a szívem, ha meghal ez az ember, aki megmentette az életemet. Aztán az győzött meg, amikor elkezdte sorolni, hogy kiknek a hangját hallja, amikor megszólalok ebben a jelenetben. Az érzelgősséget, a nyálasságot hallotta az őszinteség helyett. És ez meggyőzött” – számolt be Máhr Ági.

A k2 Színház Miskolcon hozott létre koprodukciós előadást Emberek alkonya címmel. “Az írók és rendezők, Benkó Bence és Fábián Péter kedvesek – szeretettel küldték a szövegkönyvet. Figyeltem, ahogyan dolgoztunk – egészen másmilyenek. Más a stílus, amit képviselnek. Elküldtek a moziba, nézzem meg a Szárnyas fejvadászt. A sci-fi nem áll közel hozzám, de ez jó volt, még ha nem is futnék utána. Próbáltam megérteni, amit és ahogyan csinálnak. (…) Szeretem, ahogy a k2-es alkotók gondolkodnak, nagyon filmesen, mégis roppant gazdag irodalmi alapot használva. A verssorok, amik elhangzanak az Emberek alkonyában, az én korosztályom számára sláger­értékűek” – mondta a színésznő, akinek nem okozott problémát együtt dolgozni az eléggé más színházi kultúrából érkező, más generációt képviselő társulattal. “Érdekel, hol tart és merre halad a szakmám. Nyáron résztvevője voltam például Simon Balázs Summer Academy-jének is: kilenc országból jöttek a fiatalok, velük jártuk az elszegényedett cigány falvakat, aztán a Színművészeti Egyetemen is beálltam közéjük gyakorlatozni. Mindig nyitott voltam erre” – tette hozzá.

A teljes interjú itt olvasható.