Alinda-ügy: az Emmi szerint nem hibázott az Emmi

2018 január 10. szerda, 8:00

– Úgy ítéljük meg, hogy sem jogsértés, sem pedig az alapvető jogok vonatkozásában jogsérelem nem következett be – ezt állapította meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a saját magával szemben lefolytatott vizsgálat eredményeképpen. A tárcához azzal kapcsolatban jutott el panasz, hogy az Emmi nem volt hajlandó engedélyezni egy színháztörténésznek, hogy részt vegyen a Hír TV műsorában – számolt be a Magyar Nemzet.

Veiszer Alinda

Erről elsőként maga az érintett műsorvezető, Veiszer Alinda számolt be. Mint jelezte, az Országos Színháztörténeti Intézet szakembere a műsor előtt írt egy levelet a munkahelye, az intézet fenntartójának, az Emminek. Onnan viszont indoklás nélkül azt a választ kapta, hogy a szereplést „nem támogatják”. „Szeretném megkérdezni Balog Zoltán miniszter úrtól, hogy (…) használ-e a minisztérium által (mindenki forintjaiból!) fenntartott Országos Színháztörténeti Intézetnek, hogy munkatársai nem nyilvánulhatnak meg szakemberként, valamint a minisztérium ez irányú gyakorlata hogyan viszonyul a sajtó- és szólásszabadsághoz” – tette fel a kérdést Veiszer Alinda Facebook-oldalán.

Miután nyilvánosságra került az eset, a feljelentéseiről ismert Tényi István közérdekű bejelentéssel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A beadványban bár Tényi elismerte, hogy az Emmi jogszerűen szabályozza a felügyelete alá tartozó szervek kommunikációját, de jelezte: az információszabadság az állami működés átláthatóságát szolgáló alapjog.

Panaszát az Emmihez továbbították, miután ők az illetékesek. Tehát az Emmi vizsgálhatta ki saját eljárását. Ezt követően a Balog Zoltán vezette minisztérium arra a következtetésre jutott, hogy a bejelentésben rögzített értékeket tiszteletben tartják. Azt is írták: más modern intézményekhez hasonlóan náluk is évek óta nyilatkozati rend van érvényben, „amely gyakorlaton a tárca változtatni nem kíván”.

Forrás: Magyar Nemzet

 
 

Kapcsolódó anyagok