Básti Juli: “Az igényes színházhoz hozzátartozik, hogy megszólítsa a szélesebb közönséget”

2018 január 13. szombat, 9:01

A társadalmi elvárások nyomására elhallgatott múlt hazugságai kísértenek Ibsen fojtott légkörű drámájában, a Kísértetekben. Alföldi Róbert legújabb rendezését a Centrál Színház mutatta be, a darab egyik főszereplőjét, Básti Julit a HVG kérdezte.

A HVG cikkéből:

“Ibsen korában az indulatokat nem volt szabad kimutatni, minden érzelmet el kellett nyomni. Az erős indulatok le vannak fojtva, csak egyszer-egyszer lő ki a ‘tűzhányó’. Mai zsigerekkel, érzelmekkel, visszafogottan játszunk egy igen kicsi, szűk, üres térben, szinte filmes, közeli képekkel, ami százszoros színészi jelenlétet igényel. A darab lényegében csak párbeszédekre épül, nincsenek történések, tárgyak, amelyekbe bele lehet kapaszkodni” – számolt be az előadásról Básti Juli. A színésznő szerint Ibsen erős, függetlenségre vágyó nőalakjai azért harcoltak, hogy ne lehessen elnyomni, igába hajtani a nőket. Ma már nem arról szól ez a küzdelem, mint a XIX. században, hogy a nők járhassanak iskolába, megválaszthassák szerelmüket, eldönthessék, hogy szülnek vagy sem. “Ezen a téren sokat javult a helyzet, de ahogy akkor, a férfi most is többet engedhet meg magának, mint a nő. Még mindig kevés a női vezető. A színházakban alacsonyabb a nők fizetése” – hangsúlyozta.

“A Kísértetek is arra figyelmeztet, hogy nem szabad hazudozni, ki kell kérni magunknak azokat a helyzeteket, amikor valaminek az elleplezése a beleegyezésünk, a megkérdezésünk nélkül történik. Vegyünk részt a saját életünkben, legyünk aktív tagjai a társadalomnak, ne engedjük, hogy akár az egyház, akár a politika megmondja, hogyan éljünk! Az elnyomás, a hazugság megnyomorít. Ott nincs tehetség, kibontakozás, gondolkodás, fejlődés. Csak nyomor és félelem. (…) Természetesen, ezért is örülök, hogy fajsúlyos darabokat is be lehet mutatni a Centrálban. Vígjátékból is csak olyat érdemes elővenni, amelyik tükröt tart. Woody Allen New York-i komédiája például azért zseniális, mert azon lehet mosolyogni, hogy mennyire szánalmasak, buták, begyepesedettek, korlátoltak vagyunk. Nincs meg bennünk a mások iránti érdeklődés, amiből tanulni lehetne” – mondta a Kossuth-díjas művész.

Arról, hogy a Nem félünk a farkastól és a Jó emberek előadásával a Centrál Színház elmozdult a bulvártól a komolyabb műfaj felé, úgy nyilatkozott: “Az igényes színházhoz hozzátartozik, hogy megszólítsa a szélesebb nézőközönséget. Amikor Puskás Tamás átvette a helyet, semmi esély sem volt a Katonához, az Örkényhez hasonló törzsközönség kialakítására. Nem voltak színészek, társulat, mindent a nulláról kellett felépíteni”.

A felvetésre, miszerint három igazgató alatt sem kapott igazán méltó feladatot a Nemzetiben, Básti Juli elmondta, egyrészt inkább a férfi színészekre volt kihegyezve a Nemzeti, másrészt az igazgatók monumentális darabokban gondolkodtak; mindenki a színpadtechnikába szeretett bele. “Mint minden színésznő, én is a legnehezebb korszakomat éltem a negyvenes-ötvenes éveimben. Már nem játszhattam azokat a női szerepeket, amelyeket Schell Judit, de még nem értem bele olyanokba, mint amelyek Molnár Piroskának valók. Ennek az időszaknak nagy előnye, hogy sokkal többet lehettem a gyerekeimmel. A két kisebbik fiam már nem anyahiányban nőtt fel, mint a legidősebb. (…) Vidnyánszky rögtön a Macskajátékot ajánlotta nekem, de 52 évesen túl fiatal voltam Orbánnéhoz. Aztán elővették Caragiale Zűrzavaros éjszaka című darabját katasztrofális volt a rendezés, a körülmények. Akkor azt gondoltam, ez vállalhatatlan a továbbiakban” – árulta el Básti Juli.

A teljes interjú a HVG-ben olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok