“Bele kell ugrani az ismeretlenbe” – Scherer Péter válaszolt

2018 január 29. hétfő, 7:32

Scherer Pétert a Színház.net kérdezte.

“Önmagadnak lenni, és nem megfelelni semminek, de mégis koncentráltan a szerepben maradni, és úgy átengedni magadat a pillanatnak. Úgy érzem, ehhez óriási bátorság kell.”

A szinhaz.net cikkéből:

“Én rengeteget kaptam az egyetemtől. Először is kitomboltam magam, felfoghatatlanul nagy buli volt az az öt év. Sok érdekes emberrel találkoztam, akikre érdemes volt odafigyelni. Vidéki gyerekként például nem nagyon hallottam a jazzről korábban, ehhez képest jazz-teázót szerveztünk az évfolyamtársaimmal. Egy egyetem környékén teljesen más típusú falragaszok és hirdetések vannak. Ott találtam az első színjátszó csoportot. Arra is egy csoporttársam hívta fel a figyelmem, hogy az ELTÉ-nek lesz egy alkotótábora Csillebércen, ahol különleges emberek tartanak kurzusokat: Montágh Imre vagy Somogyi István, aki az Arvisurát csinálta akkoriban. A tábor végén hármunkat hívott a Szkéné Színházba, ahol minden évben indított stúdiót fiataloknak. Elkezdtem járni, de akkor még nem voltam annyira eltökélt, úgyhogy ki is hagytam egy évet, azután visszamentem” – mesélte Scherer Péter, aki Műegyetemet végzett, útépítőmérnök diplomája van.

Scherer Péter / Fotó: Szarka Zoltán, szinhaz.net

Scherer Péter / Fotó: Szarka Zoltán, szinhaz.net

A színész elárulta, lehet, hogy nem látszott rajta, de nagyon komoly önbizalomhiányban szenvedett. “Éreztem a kocsmai bohóckodásaim közben – ahogy ott csináltam a Pepe-showt –, hogy ha én ezt egyszer a színpadon meg tudom csinálni, annak sikere lesz. De valahogy ezt a szintet nem tudtam megugrani: a valamilyen szerepben való maradéktalan jelenlétnek azt a hőfokát megcsinálni a színpadon, amit én egy kocsmában gond nélkül nyomtam. Ez végig ott volt bennem, ezért is bohóckodtam annyit, minden energiám arra ment, hogy a társaság középpontja legyek. Közben folyamatosan azt éreztem, hogy ezt egy színházi előadásban is meg kellene mutatnom. Ez lett a Szentivánéji álom” – emlékezett Scherer Péter, aki szerint nem csak az önbizalommal volt gond, hanem technikailag is fejlődnie kellett, és talán a szerep se jött, ami „pofán csapta” volna. “Meg hát a színésznek elképesztő bátorságra van szüksége ahhoz, hogy megérezze a pillanatot, amikor igazán történni akar valami, és ne akarja túlbeszélni, legyőzni, hanem csak engedje megtörténni. Keletkezik ilyenkor egy rés a mulandóság függönyén, és egy kicsit bepillanthatsz az örökkévalóságba. Ez a pillanat tartja fogva a színészt a pályán, ha megérezted egyszer, akkor újra és újra át akarod élni” – tette hozzá.

A kérdésre, miért kell ehhez bátorság, a színész így felelt: “Mert bele kell ugrani az ismeretlenbe, ahol nem véd a rutin, a begyakorolt hangsúly, tényleg nem tudod, mi következik. Ez teljesen olyan, mint egy halálugrás. Önmagadnak lenni, és nem megfelelni semminek, de mégis koncentráltan a szerepben maradni, és úgy átengedni magadat a pillanatnak. Úgy érzem, ehhez óriási bátorság kell.”

A teljes interjú itt olvasható.