Előtted az utódod! – Fekete Ádámmal a Staféta pályázatról

2018 január 30. kedd, 14:32

A Staféta pályázat 2017 nyertesei közül most Fekete Ádámmal láthatnak rövid videó interjút.

Fekete Ádám dramaturg, színész és rendező A Jeditanács összeül című előadást valósította meg a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében.

A produkcióról:

Egy virágládában éri a vasárnap A Jeditanács összeül főhősét, aki azt próbálja megfejteni, mi történt vele tegnap, és közben valahogy haza is kéne jutnia. Végigszeli a belváros kultikus helyeit, a Kisüzemtől a régi Caesarig mindenhova betér, mi pedig végignézhetjük, ahogy különböző karakterekre bomlik a személyisége. Ezek a figurák bóklásznak a főhős tudatának bugyraiban, ott filozofálnak, vitatkoznak, fejtegetik, mi is történt velük, vagyis a főhőssel. Fekete Ádám a Staféta pályázat jóvoltából második előadását rendezheti meg, amely egy élet szétszálazódását és tudatunk megbízhatatlanságát ábrázolja. Azt, hogy az agyunkat elborító emlékképek közül egy idő után képtelenek vagyunk megmondani, melyik történt meg valójában, és melyik az, ami csak képzeletünk szüleménye…

Fekete Ádám: A Jeditanács összeül próbafotó / Fotó: Hajmási Péter

A Jeditanács összeül abból a tapasztalatból indul ki, hogy minden ember többféle személyiségből tevődik össze: legalább annyira vagyunk ötvenes férfiak, mint amennyire fiatal lányok, vagy az élet nagy kérdésein morfondírozó kamaszfiúk. A főszereplő ehhez híven több karakterre bomlik szét, ők veszekednek, áriáznak, kocsmáznak, cirkuszolnak az előadásban. Ebben a hangos, zsibvásárszerű gondolatfolyamban egyetlen perc is órákká tágulhat, egy ábrándos pillanat alatt pedig napszakok pereghetnek el. Az előadás során betekintést nyerhetünk abba, hány meg hány akadály gördül hősünk életének kézenfekvő megoldásai elé, láthatjuk, hogy szólnak bele a hozzátartozói, a barátai, a halottai egy-egy gondolatmenetébe, és hogyan kell a belénevelt félelmek és vágyak között szlalomoznia, hogy hű tudjon maradni ahhoz a valamihez, amiről úgy gondolja: ez ő.

A Juhász Nóra tervezte díszlet egy tudatot reprezentál: „Sok különböző táj töredékéből áll, amelyekben a tudat tulajdonosa járt vagy járhatott, valóságban vagy álmában, amiket elképzelt, vagy amik valamiért a gyerekkorát idézik, de már nem igazán tud rájuk visszaemlékezni.

Így fedezhetjük fel az előadásban egy generáció számára kultikus DOS alapú számítógépes játék, a Lion King Safaris pályáját, az Úri Murit vagy a rendező életéhez szorosan kapcsolódó fizikai rehabilitációs központot.

Szerepeli: Pallag Márton, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Stefanovics Angéla, Sipos Vera, Terhes Sándor, Laboda Kornél
Ráncba szedi: Juhász Nóra
Rávilágít: Bredán Máté
Behangolja: Bartha Márk
Megírjamegrendezi: Fekete Ádám
Segít neki fókuszban maradni: Kővári Szimonetta
Külön köszönet: Gryllus Dániel

Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Budapesti Városarculati Nonprofit Kft., Staféta, Füge Produkció

Helyszín: Trafó Kortárs Művészetek Háza
www.trafo.hu

Mikor, hol látható legközelebb?

2018.02.05-én, 20:00 órakor, a Trafóban!

 
 

Kapcsolódó anyagok