Oberfrank Pál: “Bármit csinálok színészként, önmagamról is vallanom kell”

2018 január 30. kedd, 7:24

Már a Piarista Gimnázium diákjaként színpadon szerepelt, de csak a Külkereskedelmi Főiskola elvégzése után jelentkezett a Színművészetire. Oberfrank Pált az Origo kérdezte.

Az Origo cikkéből:

“Azt éreztem: a színház nagyon távoli, misztikus terület, ahová csak valamiféle kiváltsággal lehet eljutni. Az átváltozás csodája, amit diákszínjátszóként megéltem, csak ráerősített erre. Ahogy Géza nagybátyámnak az Operához kapcsolódó történetei is. Végül persze mégis a színház felé fordultam, mert az ismeretlentől való félelem mellett ott volt bennem az ismeretlen iránti vonzódás is. A késői lépést az is magyarázhatja: sokáig erős, biztonságot jelentő burkot képzett körém a szüleim és a piarista tanintézet másféle világa” – emlékezett Oberfrank Pál.

A veszprémi színházi direktor elmondta, a színművészetis években a színházi mogulok, tanárai közelsége felerősített benne valamiféle szorongást. “Ez talán a személyiségemhez tartozó érzés, amely a családban, a reverendás szerzetesek között részemmé lett tekintélytiszteletből fakadt. Ám a Vígszínház gyakorlatosaként különös volt megtapasztalni, hogy még nagynevű színészek is hatalmas feszültséggel élnek meg egy-egy összpróbát, ha tudják, a nézőtéren ott ül a színház vezetése, a rendezői kar, a dramaturgia. Saját szorongásomhoz az is hozzájárult, hogy a Horvai István és Kapás Dezső vezette párhuzamos osztályt, Alföldi Robiékat favorizálták a megmondó emberek. És azt is tudtam, hogy az intézményből ki is lehet rostálódni” – fogalmazott.

Oberfrank Pál

“Megértettem: bármit csinálok színészként, abban önmagamról is vallanom kell. Mert a külsődleges eszközökkel felépített figuráról a néző azonnal megérzi, hogy kamu, és valójában nincs is jelen a színész. Nem lehet megúszni az önanalízist, de nem is céltalan: kellő bátorsággal bármely színpadi alakban megtaláljuk azt a vonást, amely ott rejlik bennünk. Ha ez megtörténik, akkor leszünk igazán hitelesek, a szerepben is önazonosak, ugyanakkor hasonlíthatatlanul egyediek. Evidencia: az, hogy olyan előadás szülessen, amely eljuttatja a nézőt a katarzisig. Én abban is hiszek: az élet küzdelmességének vállalása mellett a színháznak reményt is fel kell mutatnia, és bizonyító erővel igazolnia: látszólagos értelmetlenségei ellenére van értelme az életnek. Engem a hitem is óv a nihilizmustól. Mindemellett azt gondolom: a színháznak szórakoztatnia is illik. De azt is igényesen. A szórakoztatás nem adhat felmentést a művészet gyakorlatától” – hangsúlyozta Oberfrank Pál.

Egykori osztályfőnöke, Marton László zaklatási ügyével kapcsolatban így nyilatkozott: “Súlyosnak érzem azt a bátorságot, ahogyan sokan ítélkeztek róla. Képtelenségnek tartom, hogy Marton László nem lehet tagja a Vígszínháznak. Bibliai történet jut eszembe az ügy kapcsán, amelyben a farizeusok odavezetik a prostituáltat Jézus elé, aki nem szól semmit, csak elkezdi leírni bűneiket a homokba. A farizeusok eloldalognak, s amikor Jézus ott marad a prostituálttal, azt kérdezi: hol vannak a többiek? Elmentek? Menj te is, és többé ne vétkezz! Ennyit tudok erről mondani.”

A teljes interjú itt olvasható.