Balsai Móni: “A színházban néha jó belehalni egy-egy szerepbe”

2018 március 05. hétfő, 7:28
A Jászai Mari-, Domján Edit-, Kisfaludy- és Gundel művészeti díjas Balsai Móni színésznőt a Szabadföld kérdezte.

A Szabadföld interjújából:

“Már elfogadtam, hogy a nézők a színészből többnyire azt látják, ami a szerepe. Az persze furcsa, amikor azt is elvárják, hogy a szerepeinket a színpadon túl és a képernyőn kívül is tovább játsszuk. Lehet, régen ez működött, de ez azzal is járt, hogy Tolnay Klári például nem járhatott piacra. Mert a látvány, kosárral a kezében, nem illett a róla kialakított képhez. Persze biztosan kiment ő is, csak ez nem egyszerű úgy, hogy rajongói még a telkéhez is elzarándokoltak – ő meg kendőt kötött a fejére, és elváltoztatott hangon kiszólt a sövény mögül: a művésznő nincs itthon. (…) Amikor egy színész ismert lesz, mondjuk egy filmszerep miatt, és már nem csak a kerületben vagy a városban ismerik fel, az megváltoztatja az életét. Onnantól kezdve már csakis rajta múlik, mennyire akar még inkább ismertté válni. Nekem ilyen vágyaim nincsenek” – fejtette ki Balsai Móni, aki arról is beszélt, a színpadon kívül nem szeret játszani, sem látszani, olyankor az az ember, aki teszi a dolgait.

Balsai Móni

Egyszer azt is mondta, hogy azért szereti a színházat, mert ott annyiféle ember lehet, ahány karaktert játszik. Ennek kapcsán kifejtette: “A szerepek inspirálnak, feltöltenek. Szeretek olyan karakterek bőrébe bújni, amilyen amúgy nem vagyok. A Centrál Színházban például Molnár Ferenc Delila című darabját játsszuk, ami Budapesten nagy szó, mert bár világszerte Molnár az egyik legkedveltebb szerző, nálunk nem gyakoriak  a Molnár-darabok. Boldog vagyok, hogy Mariann szerepét játszhatom, mert ő nagyon nő: rendkívül okos és intelligens, remek problémamegoldó, és szerelmes az urába – aki le akar lépni mellőle. De ugyancsak szeretem játszani a nőt a Rózsavölgyi Szalonban a Valentin-nap éjszakája című, Oleksandr Mardan-darabban vagy Anyiszját a budaörsi Latinovics Színházban, Lev Tolsztoj A sötétség hatalma című előadásban. S bár ezek a szerepek nehezek, a karakterek pusztítók, mégis elementáris erővel mennek át rajtam. Mindegyik megformálása ösztönösen tör elő belőlem, és vannak pillanatok, amikor azt érzem, hogy egyik sem csupán szerep, hanem szinte már  terápia” – árulta el a színésznő.

A kérdésre, ennyire élnek-e benne a szerepek, azt felelte: “Rólam mindenki azt gondolja, hogy Móni jókedvű, Móni mosolyog, Móni vidám. De a színházi szakma szépségét egyben a nehézsége jelenti: mindennap bele kell bújnod valaki bőrébe. Az összes családi háttereddel, hivatali ügyeddel, az aznapi betegségeddel vagy éppen szomorúságoddal együtt. És minden este nem ugyanolyan jó akarsz lenni, mint tegnap, hanem még jobb, meg akarsz felelni a szerepednek. Rólam sokan azt gondolják, hogy szelíd, csendes teremtés vagyok. És valóban, kedvelem a könnyed, vidám, nőies karaktereket, de még ennél is jobban szeretek drámákban játszani, azt pedig külön élvezem, ha rám osztanak egy erős, impulzív szerepet, egy állatot. (…) Valahol bennem kell lennie ennek is, különben nem tudnám eljátszani. Szerintem minden emberben benne lakik az állat, csak nekem szerencsém van, hogy a színpadon játszhatom ki magamból. A színházban néha jó belehalni egy-egy szerepbe. A színészek talán ezért is égnek és lángolnak magas hőfokon, miközben lehet, a lelkük mélyén tele vannak kisebbségi komplexusokkal.(…) Mindenhol voltam már boldog és nagyon boldogtalan. Most éppen boldog állapotban vagyok. És igyekszem megélni minden pillanatát. Még akkor is, ha ez nem mindig egyszerű. Azt látom ugyanis, a legtöbben félnek attól, hogy élvezzék az életet, s még az ünnepeiken sem boldogok. Talán furcsa, amit mondok, de meg kell tanulni azt is, hogyan legyünk boldogok” – vélekedett Balsai Móni.

A teljes interjút itt olvashatja.

 

 

 
 

Kapcsolódó anyagok