Ráckevei Anna az igazgatásról: “Csodálatos volt ez az öt év”

2018 március 05. hétfő, 9:02

Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas, Érdemes művész 2013-ban Vidnyánszky Attilát váltotta a debreceni színház igazgatói székében. Vezetői megbízatása idén június 30-án jár le. A színház aktuális évadáról, egy álomszerepéről, a következő évad néhány előadásáról és arról kérdezte a Pesti Műsor, miért döntött úgy, hogy nem pályázik újra a Csokonai Színház élére.

Annak kapcsán, hogy Magyar Kultúra Napján, január 22-én Debrecen Kultúrájáért Díjjal ismerték el, úgy fogalmazott: “Amikor öt évvel ezelőtt igazgatóként kezdtem dolgozni, célom az volt, hogy a Csokonai Színház értékteremtő, meghatározó szerepet töltsön be Debrecen szellemi, kulturális életében. Társulatközpontú színházat, alkotói közösséget kezdtünk építeni, amely a városba vonz rendezőket, alkotókat. A debreceni közönség szerencsénkre bízott bennünk annyira, hogy nyitott volt és maradt az új szerzők, rendezők és műfajok iránt”.

Ráckevei Anna arról is szót ejtett, sikerrel vonzzák be a fiatalokat a színházba, és szaporodnak a gyerekeket, fiatalokat színházba csalogató tantermi előadásaik, 4 év alatt olyan ifjúsági programot tudtak elindítani, ami egyre népszerűbb. “Ötödik közös évadunkat Gemza Péter művészeti vezetővel a fiatalság jegyében fűztük egybe: fiatal írókat, rendezőket hívtunk közös munkára, melynek égisze alatt a 19. századtól napjainkig született darabokat mutatunk be. Csehovtól a Három nővért az orosz Hja Bocsarnikovsz rendezte, a nővérek szerepében Sárközi-Nagy Ilona, Szakács Hajnalka és Varga Klári lép színpadra, Natasa Újhelyi Kinga. A másik óriás Molnár Ferenc, akinek Játéka kastélyban című darabját mutattuk be, a darab rendezője Naszlady Éva”Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének bemutatására készülünk Az idióta címmel. A rendező Sardar Tagirovsky, és a cím is azt sugallja, hogy a megszokottnál nyersebb lesz a jól ismert műből készülő előadás. A főszereplő Kiss Gergely Máté, premier április 27-én. A mindig izgalmas Boris Vian Tajtékos napok című szerelmi történetének bemutatója május 18-án lesz” – tette hozzá.

Örkény István egyik legtöbbet játszott műve a Macskajáték, amelyet decemberben Szabó K. István állított színpadra. Orbánné szerepében ő, testvére szerepében Kubik Anna lép színpadra. A kritikusok szerint az előadás remek, az alakítása felejthetetlen. Erről szólva úgy nyilatkozott: “Orbánné álomszerepét a debreceni közönségnek köszönhetem. Ők adtak hangot annak a kérésüknek, hogy játsszak el egy fajsúlyos szerepet. Végül a színház művészeti tanácsa döntött, így került repertoárra Örkény Macskajátéka, és kaptam meg Orbánné szerepét. Szabó K. István rendezése más dimenzióba emelte a jól ismert történetet. A realisztikus tértől elrugaszkodott szürreális díszlet mindenben segíti a rendezői elképzeléseket. Nehézség nélkül átjárhatunk egyikből a másikba. Úgy látom, mindenkit eltalált a szerep, és mindenki maximálisan élt is a lehetőségeivel”.

“Csodálatos volt ez az öt év. Sok mindent sikerült megvalósítanunk abból, amit vállaltunk, de abban a formában, ahogy Gemza Péter művészeti vezetővel pályáztunk öt évvel ezelőtt, nem folytatom a munkát. Erősen kötődöm a Csokonaihoz, de még kérdéses, hogy a színészi munkámon kívül milyen módon veszek majd részt a színház életében” – fejtette ki Ráckevei Anna, aki elárulta, a jövő évad zenés tervei már készen állnak. Színre kerül Debrecenben többek között a Chicago című musical és készülnek a népszerű Mozart-opera, a Figaro házassága és Rossini Ory grófja című vígoperájának bemutatására, emellett tárgyalnak A padlás színreviteléről is.