“Mélyen megrázott ez a történet” – Utasításra törölték Alföldi Róbert műsorát Zalaegerszegen

2018 március 10. szombat, 19:36
Civilek próbáltak megszervezni egy korábban lemondott beszélgetős műsort Alföldi Róberttel, de nem sikerült.

Nincs olyan ember Zalaegerszegen, aki moderálni merne egy beszélgetést a művésszel. A történteket “Egy meghiúsított talk-show története” címmel írta meg Alföldi Róbert a Facebook oldalán.

Alföldi Róbert az Egerszegi Páholy kulturális sorozatban szerepelt volna a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, engedve a kérésnek, hogy előadásában ne essen szó politikáról. Noha a jegyek 80 százaléka már az első pár napban elkelt, a műsort 4 nappal a meghirdetése után törölték, mert Vigh László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője erre utasította a polgármestert, aki korábban a szervezőknek rábólintott Alföldi meghívására.

A színészt arról tájékoztatták, azért marad el az előadása, mert a 48-as szabadságharc 170. évfordulóját fogják ünnepelni. (A beszélgetésre egyébként március 22-én került volna sor…)

Alföldi Róbert / Fotó: Stekovics Gáspár

Az ügyről további részleteket fedett fel Alföldi Róbert friss posztja, melyben úgy fogalmaz: “Elkezdődött egy számomra végtelenül megtisztelő és megrázó szervezőmunka, hogy civil emberek összehoznák mégis az estet. Amire persze azonnal igent mondtam és persze semmiféle honoráriumot nem kértem. Megállapodtunk az időpontban, megbeszéltük, hogy nem politizálunk, hanem mi, mint normális kultúremberek beszélgetünk a színházról, a kultúráról, és jól érezzük magunkat együtt. Mint olyanok, akik egy normális, és demokratikus országban élnek. (…)  Boldog voltam. Felemelő volt és végtelenül elegáns, és nagyon kulturált és emberi és okos és reménykeltő, hogy igen, lehet így. Így is lehet. Hogy tudják az emberek, hogy hogyan kell. És megteszik. Tényleg boldog voltam. És mindenkinek azt mondtam, hogy lám, ebből a rémisztő és nevetséges és szánalmas hatalmi túlkapásból, milyen felemelő történet kerekedett. Büszke voltam, hogy ezek a zalaegerszegi emberek, azt szeretnék, hogy találkozzanak velem. És ma kaptam egy levelet. Hogy nincs olyan hely Zalaegerszegen, amit bérbe mernének adni, hogy megtartsák az eseményt. Sem szálloda, sem étterem, sem téli kert, sem semmilyen nagyobb helyiség. Mert félnek, mert megfenyegették őket, mert nem merik. Hogy nincs olyan ember Zalaegerszegen, aki moderálná a beszélgetést velem, mert félti a munkáját, mert szóltak neki, hogy jól gondolja meg, hogy akarja – e még a munkáját. Ez a történet vége. Ezért és csak ezért írom le azt, ami történt. Mert fontos, hogy tudjunk róla. Hogy igenis létezik ma fenyegetés, és zsarolás és félelem Magyarországon” – számolt be a színész-rendező.

Azt is hozzátette: “Én továbbra is mélyen meghajlok ezek előtt az emberek előtt, akik ezt az eseményt megpróbálták összehozni. De nem tudták. Nem lehet ma egy civil rendezvényt megszervezni, ha az a kormány vélt érdekeit sérti. Tényleg egy ilyen országban akarunk élni? És ez nem választási kortesmondat. Független a pártszimpátiától és attól is, hogy én milyen filozófia szerint élem az életemet. Shakespeare III.Richárd című drámájában nem biztos, hogy mindenről Richárd tehet. Arról sem biztos, hogy csak Richárd tehet, hogy király lehet. Övé lehet a hatalom, miközben soha semmiből nem csinál titkot. Hogy ő mit akar, és milyen módszereket használ, és mi a célja. Látszik. Ha a valóságot nézzük. Itt élünk ebben a csodálatos országban. Ki jobbra szavaz, ki balra. De meggyőződésem, hogy létezik megkérdőjelezhetetlen nemzeti minimum. Az erkölcsben is. Függetlenül attól, hogy ki hova áll. És a valóság is létezik. Látszik. És keresni sem kell. Csak látni. És vállalni. Magunkat is. Mélyen megrázott ez a történet kedves zalaegerszegiek! Köszönöm!” – írta Facebook oldalán Alföldi Róbert.

A teljes bejegyzést itt érhetik el.

 
 

Kapcsolódó anyagok