Huszti Péter: “Olyan dolgokat kell elmesélnem, amiket csak én tudok”

2018 március 12. hétfő, 7:36

Évek óta nem játszik színpadon, a tanításban, rendezésben és írásban talál kihívást. Huszti Pétert a Demokrata kérdezte.

A Demokrata cikkéből:

“Sokkal több történt velem, mint amit egyáltalán el tudtam volna képzelni! Kicsit a hályogkovács bátorságával jelentkeztem annak idején a főiskolára. A színházat szerettem, édesanyámmal jártunk is előadásokra. A Rákóczi-gimnáziumban Bodolay Géza lett a magyartanárom, aki nagyon erősen befolyásolta az önképzőkör munkáját. Végzős gimnazistaként az ő irányítása alatt játszhattam el a Bánk bán címszerepét. Akkor döntöttem el, hogy színházzal szeretnék foglalkozni. Így történt, hogy a kis ólomkorona valamit megjósolt abból, ami a későbbiekben következett. Összesen nyolc vagy kilenc királyszerepet játszottam el eddigi pályám során, és bár eredetileg rendezőnek készültem, elmúltam már harmincéves, amikor rendezni kezdtem. Annak idején Várkonyi Zoltán fontos tanácsot adott nekem, amikor azt javasolta, hogy először a színész tanszakot végezzem el, és majd csak akkor kezdjek el rendezéssel foglalkozni, amikor már ismerem a színházi ‘közlekedési rendet'” – mesélte Huszti Péter.

Huszti Péter / Fotó: Schmidt Barbara

Huszti Péter / Fotó: Schmidt Barbara

A színész felidézte: fiatalon nagyon sok hősszerepet játszott, filmen főleg értelmiségi, búbánatos hősöket. “Visszagondolva, az igazi kedvencek a hús-vér fickók voltak: Jágó, Zsigmond császár és Lucifer. Nagyon szerettem a karakteresebb szerepeket, azokat a férfiakat játszani, akik mindig az élet sűrűjében vannak. Mindazt, amit az életben nem mertem megtenni – tombolni, őrjöngeni, csalni -, ezekben a szerepekben átélhettem” – tette hozzá.

Huszti Péter évek óta nem játszik színpadon. Arra a kérdésre, hogy mi az oka annak, hogy már nem a színjátszásban, hanem a tanításban, a rendezésben és az írásban talál kihívást, így felelt: “Ötven éven át szezononként négy főszerepet játszottam. Ehhez a pályához fantasztikus hivatásszeretet kell, ami nem változott. Kell hozzá rengeteg erő, ami ma már kicsit kevesebb, és kell jó memória is. A szövegtanulással szerencsére soha nem volt gondom. A színészethez mindezek mellett nekem mindig kellett egy bizonyos biológiai izgalom is. Bár ez az izgalom az évtizedek során nem szűnt meg, de valamelyest csökkent. Azokkal a szerepekkel, amelyeket eljátszottam, mindent elmondtam, amit el tudtam, vagy el akartam mondani. Mindaz, amit most mondani akarok az életről, azt a rendezéssel, a tanítással és az írással tudom leginkább továbbadni. Úgy érzem, hogy olyan dolgokat kell elmesélnem, amiket csak én tudok. (…) Az egész pályám ellentmondás. Soha nem voltam színész alkat. Sokat küszködtem ezzel. Azt hittem, hogy a színpadot és az életet ketté lehet választani, de nem lehet. A könyveimet őszintén írom. Több történetet dobok el, mint amennyit megtartok. Rektorként és rendezőként azonban soha nem voltam szemérmes, ha kellett, kemény kritikákat fogalmaztam meg.”

A teljes interjú a Demokratában olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok