“Valami szikra hiányzik a magyar színházból” – Fekete Ádám válaszolt

2018 március 12. hétfő, 8:10

Gyerekkoráról, verseiről, előadásainak egyediségéről, mozgássérülttudatának hiányáról beszélt a színházi alkotó a Magyar Narancsnak.

 

A Magyar Narancs cikkéből:

“Egyszer csak elkezdett feszíteni, hogy úgy irányítanék már egy munkafolyamatot. Mert dramaturgként az ember ugyan ott van és beleszól, de mégsem ő ül a volánnál, nem az ő dinamikája határozza meg a próbafolyamatot. Megéreztem, hogy nekem ez menne. Először 2015 elején rendeztem, a Csoportkép oroszlán nélkült. Nagyon jó élmény volt, érdekes előadás lett, azt láttam a színészeken, nekik is tetszett a közös munka, én meg, mint valami drogon, rajta maradtam” – mesélte Fekete Ádám azzal kapcsolatban, hogy egy ideje már nemcsak színészként és dramaturgként van jelen a színházban, hanem elkezdett rendezni is.

Fekete Ádám / Fotó: Pozsonyi Janka, film.hu

Fekete Ádám / Fotó: Pozsonyi Janka, film.hu

Az interjúban elmondta, a Csoportkép esetében csomó ötlet, dramaturgiai szerkesztés, időkezelési kísérlet foglalkoztatta már jó ideje, mire Hajmási Dávid barátja arra sarkallta, hogy pályázzon és rendezzen. A Jeditanács összeült című előadást 2017 őszén csinálta, de az ötlete már 2016-ban megfogant. A Stúdió K-s Reggeli dinoszauruszokkal rendezésére Nagypál Gábor kérte fel, és kifejezetten az volt az igénye, hogy saját darab legyen. “Nem akarok csak saját darabokat rendezni, fontosnak tartom, hogy az ember kijöjjön a saját világából, megértsen más világokat, más szövegeket” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy milyen érzés egy-egy rendezés után visszahelyezkedni a dramaturg szerepbe, Fekete Ádám így felelt: “Nehéz. Másfajta idegrendszert kíván, amikor az ember csak ül, mint egy mitfahrer. De alapvetően szeretek dramaturgként dolgozni, és a rendezők általában bevonnak az alkotói munkába. Jó kijönni abból a kicsit gőgös szerepből, ami a rendezés, és rátanulni egy másik rendezőre, úgy segíteni, ahogy neki jó abban a helyzetben.”

Az alkotó azt is elmondta, szerinte valami szikra hiányzik a magyar színházból. “A kőszínházak sokszor nem elég merészek, pedig annak mondják magukat, és a saját rendszerükben azok is, talán még a határokat is feszegetik, jó embereket hívnak, jó anyagokkal dolgoznak, de megkötik őket azzal, hogy előadást, drámát, adaptációt, szerepeket kell csinálni. Valahogy minden, ami színház, nagyon hasonlít egymáshoz. A színészeket sem érik új feladatok: nem új szerepre gondolok, hanem olyan teljesen más hozzáállásra, amiért másképp kellene létezni a színpadon. Nagyon rég nem láttam olyan magyar előadást, amely megkérdőjelezné az eddigi tudásomat vagy tágítaná a tudatomat arról, mi a színház. Az utolsó ilyen élményem Jérôme Bel Galája volt, mikor azt éreztem, na, ez színház, pedig nagyon egyszerűen szólva csak ugrabugráltak benne” – fogalmazott Fekete Ádám.

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok