Csiszár Imre: “A rendező olyan, mint a pap: se nem isten, se nem egyszerű hívő”

2018 március 13. kedd, 7:31

Csiszár Imre pályafutásának választásairól és kényszerű váltásairól is beszélt az Origónak.

Major Tamás osztályában végezte a Színművészetit, 29 éves korában megkapta a miskolci színház igazgatói posztját, később a Nemzeti Színházat és a Művész Színházat is vezette.

Az Origo cikkéből:

“Érdekelt a színészet, rendezés, díszlettervezés, bármi, ami a színház. Lényegében színházi ember akartam lenni, csak még nem tudtam, hogy van olyan. Ahhoz meg kellett ismernem Major Tamást, Várkonyi Zoltánt. De még nem ismertem őket, így a középiskolában eldöntöttem: a színészettel próbálkozom. A főiskolai felvételin a harmadik rostáig jutottam Várkonyinál. A következő évben Major indított rendezőosztályt, ahová bekerültem” – mesélte Csiszár Imre, aki Major Tamást megosztó személyiségnek, egyben a 20.századi magyar színházművészet kikerülhetetlen alakjának jellemezte. “Sokat beszéltek, írtak már színházvezetői teljesítményéről, de ami annál is fontosabb: ő színész volt. Akkor is színész volt, amikor rendezett, színházat igazgatott. Színészként a színházat egyszerre tartotta szórakoztató és oktató intézménynek” – tette hozzá.

Csiszár Imre / Fotó: jokaiszinhaz.hu

Csiszár Imre / Fotó: jokaiszinhaz.hu

Diploma után Kecskeméten kezdte a pályát, ahová Ruszt József hívta. Csiszár Imre elárulta, nem szerette azt a rituálészerű, Grotowskitól indult színházi stílust, szerinte a lengyel rendező „laboratóriumi” körülményeitől eltérő kőszínházi környezetben nem is állta meg a helyét. “Más kérdés, az ember szakmailag azt is elismeri, amit nem szívlel. Ruszt színháza alapvetően izgalmas volt, és nem éreztem úgy, hogy rossz helyre kerültem” – hangsúlyozta a rendező.

“A színház nagy titok. Majort idézve: megfejtésének első lépése, hogy jól kell elolvasni az adott művet. Akkor megérted, mi van a sorok között, mit akart velük a szerző. Tanulsz közben Molière-től, Shakespeare-től, más nagy szerzőktől, ami sosem árt. Azután rendezőként részese lehetsz annak a színházi csodának, amely során egy más korszakban megfogalmazott gondolatrendszert olyan formába öntesz, ami megfelel a jelen viszonyainak, és megszólítod vele a saját korod közönségét. Az aznap esti nézőt. Ha van értelme a rendezői hivatásnak – ami nem írás, nem színészet –, akkor az ez. A rendező olyan, mint a pap: se nem isten, se nem egyszerű hívő – ő kettejük között közvetít” – fejtette ki Csiszár Imre.

A rendező szerint a színház furcsa hely, amelynek vannak ugyan törvényei, de azokat szükségképpen megszegik. “Csak egy példa: kiírják a következő darab szereposztását, de a vendégrendező meggondolja magát és lecseréli az egyik játszót. Mert időközben megnézett egy darabot, és egy másik színész erős hatással volt rá. Elvben ez roppant igazságtalan, akit leváltanak, az kicsit, vagy nagyon, de belehal a döntésbe. Ám a morális megfontolásnál fontosabb, hogy jobb előadás szülessen. A színház egyébként sem arról szól, hogy disztingváljunk. Az instrukciókat sem lehet selyempapírba csomagolni. A színre vitt drámáknak is a konfliktusok, a balhék, kiélezett helyzetek adják ki a lényegét. Sokszor a próbafolyamatnak is ilyennek kell lennie, amikor nem történhet minden a köznapi értelemben vett fair play szabályai szerint. Miközben azért a színház vezetőjének nem csökkenhet az empátiája” – mondta Csiszár Imre.

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok