Harsányi Attila: „Azt szeretem egy szerepben, ha bele lehet dögleni”

2018 március 26. hétfő, 8:15

A friss Jászai-díjas miskolci-aradi színész elmondta, miért veszekedte végig az életét a rendezőkkel, és mit jelentenek számára az elismerések. Harsányi Attilát a szinhaz.blog.hu kérdezte.

A szinhaz.blog.hu cikkéből:

Harsányi Attila immár a tizedik évadát tölti a Miskolci Nemzeti Színházban. “Az volt a jó ebben a tíz évben, hogy gyakorlatilag idejött egy másik színház. Három év után lehet, hogy innen is elmentem volna, de jöttek a Béresék Attiláék . Jó emberek érkeztek rendezni, úgyhogy nem kellett különösebben elmennem például Pestre, ahová nem is nagyon szeretnék. Nagy a pörgés itt Miskolcon” – mondta a színész, aki korábban, Miskolcon egy amatőr színjátszócsoport tagja volt, amikor Csik Csaba elhívta a fővárosi Nemzeti stúdiójába.

“18 éves vidéki suttyóként kerültem fel stúdiósként, gondolhatod, hogy összecsináltam magam Bessenyeitől, Sinkovitstól vagy éppen Tolnay Kláritól. Ami a stúdiót illeti, csak arra voltak kíváncsiak a felvételnél, hogy tudok-e innen odáig beszélni. Nagyanyámat is simán felvették volna, mert a kert végéből tisztán értettem, hogy mit akar: mit vigyek le neki, kapát vagy kaszát. Persze tanítottak is minket, de végül is ez rabszolgamunka volt. A Csiszár-korszak után pedig éreztem, hogy ez már a színházban nem ugyanaz” – emlékezett a színész.

Harsányi Attila / Fotó: mnsz.hu

Harsányi Attila / Fotó: mnsz.hu

Harsányi Attila azt is elárulta, mostanában már nem igazán veszekszik. “Lehet, hogy éppen nincs igazam, de én mindig azt gondolom, hogy csak az ügyért, a darabért veszekszem. Ha valamivel nem értek egyet, tűzön-vízen átmegyek. Közben megy a tütü is, és akkor az ember nem keresi már a szép, ékes magyar szavakat. Elegem van az olyan rendezőkből, akik csak egy víziót látnak, de nem tudnak semmit, és próba közben ismerik meg a darabot, amit próbálunk.  (…) Mit kezdjek azzal, aki nem ég el?! Tapasztó Ernőben is ezt szeretem: azt sem tudja a próbák alatt, hogy mi van, de látom, hogy kocsányokon lógnak a szemei, az idegrendszere ki van hegyezve. Nem tudom, mit csinálunk, ilyen állapotban nem is érdekel, de megcsinálok bármit. (…) A középlangyos dolgokat is meg lehet persze tanulni, de abban nincs semmi perspektíva. Közben az is igaz, hogy egy kőszínházban nem lehet beledögleni az Egy csókba… max elfáradni! (…) Azt szeretem egy szerepben, ha bele lehet dögleni. Ha nem, akkor azt érzem, hogy nem csináltam semmit. Persze azt is tudom, hogy ezt nem lehet állandóan így csinálni, mert akkor már rég megdöglöttem volna, és most ki nevelné a gyermekemet? De évente minimum egy ilyennek lennie kell! Az olyan eksztázis, mint amikor egyszer operaéneklés közben kijött a magas C. Ezt a mámort szeretem és keresem a színházban. Nem kedvelem a színházban a krumplistésztát, akármennyire is finom” – fejtette ki a miskolci társulat tagja.

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok