Puskás Tamás: “A lényeg, hogy bármivel is szolgálunk esténként, önazonosak maradjunk”

2018 március 29. csütörtök, 7:26

Molnár Ferenc ritkán játszott, Delila című darabját Balsai Mónival, Trokán Nórával és Stohl Andrással a főszerepben március 9-én mutatta be a Centrál Színház. Az előadás rendezőjét és egyben a teátrum igazgatóját, Puskás Tamást kérdezte a Demokrata.

Delila ősbemutatója 80 éve éppen azon a színpadon, az egykori Pesti Színházban volt. A kérdésre, ezért választotta-e új bemutatónak ezt a talán kevésbé ismert Molnár-darabot, Puskás Tamás úgy válaszolt: “Egy darab elővételének mindig sokkal összetettebb okai vannak, mint a szimpla évforduló. Egyrészt technikailag jónak és alkalmasnak kell lennie a színrevitelre, másrészt pont a legmegfelelőbb színészeknek kell benne eljátszani a szerepeket. A harmadik nagyon fontos szempont pedig, hogy jól szerkesztve, tehetségesen, és ami még lényegesebb, igazul beszéljen az emberről. Mivel az alaptermészetünket és -tulajdonságainkat tekintve lassan változó lények vagyunk, ezért soha nem a mű keletkezési ideje, sokkal inkább e tényezők minősége a mérvadó”.

Puskás Tamás

Annak kapcsán, hogy a Centrál Színház többségében vígjátékokra alapozva a repertoárt, évek óta csúcson van, a direktor elmondta: “A színház, legalábbis az én felfogásom szerint, alapvetően olyan hely, ahol az embereknek örömet, boldogságot kell adni, élvezetet kell okozni. Ami nem azt jelenti, ha a néző lelkét valami nagyon fájóval, tragikussal facsarom, ne adnék neki igazán nagy és maradandó élményt. A Centrálban azonban bizonyos daraboknak nincs helye, még ha egyébként az én érdeklődésemet személyesen fel is keltik. A teátrum története predesztinál minket. És most nemcsak arra gondolok, hogy Ödön von Horváth Kazimir és Karoline-jára a mi törzsközönségünk nem lenne vevő, de Csehov bemutatása – aki egyébként a kedvenc szerzőim egyike – sem feltétlenül a mi dolgunk. Őszintén mondom, hogy ez a fajta korlátozás engem egyáltalán nem zavar, nagyon szívesen elbíbelődöm hónapokig egy Florian Zeller-darabbal, a My Fair Ladyvel vagy most a Delilával”.

Arról szólva, hogy közben a Nem félünk a farkastól, a Jó emberek, A kutya különös esete az éjszakában és a Kísértetek c. előadásuk sem habkönnyű kacagtatás, úgy fogalmazott: “Okosan, évek alatt kell ezeket a típusú előadásokat bevezetni, nagyon érzékenyen figyelve a közönség reakcióit. A titok ilyenkor is a megfelelő szereposztásban rejlik: a Nem félünk a farkastól Rudolf-Básti-kettőse vagy A kutya különös esetének főszerepében Kovács Krisztián a témától függetlenül igazi nagy pillanatokkal ajándékozza meg a nézőket. Szerencsére jelenleg a Centrálnak ráadásul olyan húzása van, hogy a nézőink azt mondják, mivel eddig itt csak jót láttam, bejövök akkor is, ha éppen nem komédiát adnak. A lényeg, hogy bármivel is szolgálunk esténként, önazonosak maradjunk, és a nézőink maximális kiszolgálására törekedjünk. Nem hiszek a korunk individualista világát követő individualista színházban, amelyben a művész önnön nagyságát hirdeti, és fennsőbbségessége teljes tudatában tesz rá, hogy a néző halálra unja magát. A jelen dilemmáján, hogy kell-e a színháznak szórakoztatónak, élvezetesnek lenni, Shakespeare vagy Moliére nagy valószínűséggel röhögött volna. Mert ez egy vicc, ami csak ma, a tetemes állami támogatások árnyékában merülhet fel. Az én szememben az a színház, amelyiknek nincs sajátos karaktere, és azt nem tudja megszerettetni a nézőivel, állami támogatás ide-oda, nem igazolja létét” – fejtette ki Puskás Tamás.

Visszatérve a Delilára, és Molnár Ferencre, arról is beszélt,  Molnár minden írásában ott van a világba számkivetett ember hétköznapi fájdalma, kétségbeesett vágya, hogy valahogy sikerre vergődjön, és kikaparjon magának ebben a röpke földi létben valami kevés kis boldogságot.

“Itt ez a nagyon pici világ, ez az országút melletti kis csárda, és itt van benne ez a három ember: a szép cselédlányra vágyódó középkorú férj, a férjhez menéstől társadalmi státuszt és anyagi biztonságot remélő Ilonka, és az ő szegény, de szerelmes vőlegénye. Mindhárman annyira szeretnék, ha jönne valaki, egy tündér talán, aki megváltaná őket, megoldaná helyettük a sorsukat, segítene beteljesíteni a vágyaikat. Velük szemben erős kontraszt a feleség, Marianne, ő az egyetlen, aki azt mondja, hogy a saját dolgát mindenki csak maga oldhatja meg, nincs külső megváltás, kézbe kell venni az ügyeinket, még ha látszólag vesztes pozícióból indulunk is. És ha úgy tetszik, ez nagyon olyan, mint amit ma is magunk körül látunk” – nyilatkozta Puskás Tamás.

Előadásképek a Delilából: