Keresztes Tamás: “Kétségtelenül chaplini az alkatom”

2018 március 31. szombat, 8:13

A napokban mutatkozott be filmfőszereplőként a Lajkó – cigány az űrben című szatírában. Egy kicsit elfáradt, egy ideig nem szeretne új darabot próbálni, viszont szívesen megméretné magát zeneszerzőként és rendezőként. Keresztes Tamást a 168 Óra kérdezte.

A 168 Óra cikkéből:

“Bohócvénájú színész” – mondta róla Ascher Tamás, akit a Katona előadásában formált meg Keresztes Tamás.  A kérdésre,  mit szólt a rendező az alakításához, a színész így felelt: “Tetszett neki. Régóta ismerem, és a próbafolyamat során az is kiderült, hogy valójában rengeteg mindent szívtam magamba a személyiségével kapcsolatban. Nem is kellett utánoznom, a gesztusai, a mozdulatai, a beszédmódja ott volt bennem, csak elő kellett hívni. Ascher az egyetlen ember a Katonában, aki nem látja kívülről Aschert, ezért az előadást nézve néhány mozdulatra rá is csodálkozott: jé, tényleg, ezt is szoktam csinálni!”

Keresztes Tamás Ascher Tamás szerepében /Katona József Színház: Ascher Tamás Háromszéken - próba / Fotó: Horváth Judit

Keresztes Tamás Ascher Tamás szerepében /Katona József Színház: Ascher Tamás Háromszéken – próba / Fotó: Horváth Judit

Keresztes Tamás elmondta, kétségtelenül van egy chaplini, egy Buster Keaton-szerű alkata, sugárzik belőle valamiféle esetlenség. Az is kapcsolódik a burleszkhez, hogy a szerepformálás során nagy hangsúlyt fektet a mozdulatokra, a ritmikára, a zeneiségre. “Az arcjátékomat nem tudom olyan szinten kontrollálni, ahogy szeretném. Legalábbis ha visszanézek egy felvételt, legyen az színházi vagy filmszerep, mindig azt érzem, hogy valójában mást szerettem volna kifejezni a mimikával” – tette hozzá.

A napokban mutatták be a Lajkó – cigány az űrben című filmet a mozikban. A kérdésre, nem érzi-e úgy, hogy egy kicsit késő negyvenévesen megkapni az első filmfőszerepet, Keresztes Tamás elmondta: egyáltalán nem. “Talán azért, mert inkább érzem magam színpadi színésznek, mint filmszínésznek. A színpadi létezésről, a színházi szerepformálásról sokat tudok. Ehhez képest a kamera előtti létezést inkább csak találgatom, forgatásokon mindig bizonytalanabbul mozgok. (…) Komfortosabban érzem magam abban a közegben, ahol hosszú próbafolyamaton formálhatom a szerepet, ahol teljes mértékben uralhatom a színészi eszköztáramat, ahol heteken át koncentrálhatok ugyanarra a feladatra. Egy filmszerepre, különösen egy-egy jelenetre jóval kevesebb idő jut felkészülni. A bizonytalanságot egyébként nem is a forgatás idején érzem igazán, hanem utána, amikor már nincs lehetőség változtatni.”

Annak kapcsán, hogy a 2016-ban az Egy őrült naplója c. előadása létrehozásával lett negyvenéves, elmondta: “Egyfajta Színészi összegzésről van szó, sikerült megmutatnom, hogy hol tartok. Minden előadás komoly erőpróba, általában a kezdés előtt három órával már bent vagyok a színházban, elkezdem a felkészülést az estére, ha pedig utána vagyok, egyszerre érzem, hogy leeresztek és feltöltődöm. Jó érzés, hogy a szakmának és a közönségnek is tetszik, májusban lesz a századik előadásom, ami egy monodráma esetében másfél év alatt nem kis teljesítmén”y.

A teljes interjú a 168 Órában olvasható.