Nagy Ervin: “Senki kedvéért nem bújok ki a bőrömből”

2018 április 01. vasárnap, 7:31

Főszerepet játszik mozifilmekben, befolyásos politikust alakít A bajnok c. darabban, igazságközpontú karaktert ábrázol A Tanár c. sorozatban. Nagy Ervint a Médiapiac kérdezte.

„Életem egyik legboldogabb élményét köszönhetem az évnek: Berlinben Arany Medvét nyert Enyedi Ildikó filmje, amelynek főszerepéért a párom, Borbély Alexandra megkapta a legjobb európai filmszínésznőnek járó elismerést. Leforgattam egy 60 részes tévésorozatot, év végén pedig elkezdtem a Drakulics elvtársról szóló vámpírmozifilmet, amelyben egy belügyes elhárító-tisztet játszom” – vallotta a lapnak Nagy Ervin.

Nagy Ervin

Kedveséről és kollégájáról, Borbély Alexandráról szólva úgy fogalmazott: “Alexandrával meg fog történi a magyar csoda. Nyugaton ügynökrendszer működik, ahol az ügynökök abból élnek, hogy munkát szereznek a színésznek, Magyarországon ez halott rendszer. Én három ügynöknél voltam, komoly tapasztalataim vannak ennek hiábavalósága kapcsán. Szandra történelmet írt, és most úgy látom, ő lesz az első fecske, aki átrepüli az óceánt és külföldi karrierbe is kezdhet” – vélekedett a színművész, akit arról is kérdeztek, hogy látja, mennyire kiszámítható a magyar filmes piac.

„A Kincsem óta hiszek egyfajta feltámadásban. Újra menő magyar mozifilmet nézni, miközben teljesen váratlanul színvonalas alkotások buknak meg. Nagyon kényes és kiszámíthatatlan a magyar néző, ettől függetlenül azt gondolom, visszanyertük a nézők bizalmát, ami nagy kincs” – fejtette ki a színész.

Saját döntéseiről, tévés és filmes szerepválallásáról szólva azt is hozzátette: „Néha a hülyeséget is elvállalom ösztönből. Nem akarok védjegye lenni a magas művészetnek. Nem hiszek az elefántcsonttoronyban, ahol üldögélek a magas kultúra légkörében. (…) Jó munkát kívánok végezni, így csupán oda megyek, ahol biztosítva látom az ehhez szükséges feltételeket. Olyan régen vagyunk fiskálisak, legyünk kicsit ambiciózusak is. Hagyjunk valamit magunk után! Ezt a kereskedelmi médiában is meg lehet oldani színvonalasan. Nem véletlenül vállaltam el A Tanár című sorozat főszerepét. Olyan a könyv, olyan a rendező, olyanok a kollegák, amilyeneket én elvárok. (…) Olyan témákról szól, amelyek a magyar közoktatásban markánsan jelen vannak, például a bevándorlókról való vélekedésről vagy az iskolai bullyingról (angol szó, jelentése: bántalmazás – a szerk.), arról, hogy van egy kövér kislány, akit nullára szétszednek az osztálytársai” – nyilatkozta Nagy Ervin.

Nagy Ervin és Herendi Gábor

Arról, mennyire azonosult az általa megformált karakterrel, elmondta: „A Tanár figurája nagyon igazságközpontú, rendszerellenes, állandóan harcban áll. Ezeket a tulajdonságokat az én alapkarakterem is magában hordozza. Nem bírom azt az álságosságot, ami ebben az országban van. Lehet, hogy elkésem, másképpen színészkedem, vagy nem úgy nyilatkozom, mint ahogy elvárják, de van véleményem, amibe beleállok. (…) Inkább féljenek tőlem, mint hogy kenyérre kenjenek vagy hülyének nézzenek” – szögezte le a színész.

A felvetésre, ezzel a mentalitással bajba sodorja-e magát néha, elárulta: „Az elmúlt öt évben megszűntek a reklámalámondásaim, mert árat emeltem, de mindig meg is dolgoztam a pénzemért. A félelem abszolút igazgatja ezt a szakmát gazdasági értelemben. A színészek között sincs kellő összefogás. Higgyük el, ha erőt mutatunk fel, és negyven ember mondja azt, hogy nem dolgozik Kapitány Ivánnal, mert vizes zsemlét ad, a színésznői pedig a földön alszanak a forgatásokon, akkor a gyártó el fog gondolkodni. (…) Azoknak a színészeknek, akik sorozatokat visznek a hátukon, mint a Stohl, Lengyel Tomi vagy én, kutya kötelességük kiállni, de nem mindenki konfrontatív személyiség. Hozzá vagyunk szokva a kommunista rendszerhez, hogy annak is örülhetünk, amink van” – hívta fel a figyelmet Nagy Ervin.

Nagy Ervin

Arról, hol tart Nagy Ervin, az ember, azt válaszolta: “Az élet megtanított türelmesnek lenni. Már sokkal higgadtabban kezelem a konfliktusokat, de senki kedvéért nem bújok ki a bőrömből. (…) Igyekszem nem megtört lenni, megfelelő igazságérzettel, egyenes gerinccel. Az a mutatvány ebben, hogy a nagyon gyorsan változó, sokfajta igazságot tartalmazó világban autoriter személyiségként benne kell maradni egy állandó ellenzéki szerepkörben. Ha valamire büszke leszek negyven év múlva, az az, hogy bármilyen szél fújt, megpróbáltam a magam igazságát fütyülni. Ha ez összejön, büszke emberként fogok meghalni”.

A teljes interjút itt olvashatja.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/1-2. számában jelent meg.)

 
 

Kapcsolódó anyagok