Elhunyt Cserje Zsuzsa színésznő, kritikus, dramaturg, rendező

2018 április 09. hétfő, 13:16

2018. április 8-án, 72 évesen elhunyt Cserje Zsuzsa színésznő, színházi kritikus, dramaturg, rendező.

Frank Zsuzsanna néven 1945. november 9-én született Budapesten. A színházi pályáját 1968-ban kezdte a Nemzeti Színház stúdiósaként. Ezt követően a Kecskeméti Katona József Színház színésznője lett. 1970-72-ig a Néphadsereg Művészegyüttes, majd az Irodalmi Színpad (később Radnóti Miklós Színház) előadóművésze volt.Közben elvégezte az ELTE bölcsészettudományi szakát magyar-népművelés szakon, majd a Színművészeti Főiskola színházelmélet tagozatán szerzett diplomát.

Tíz éven át dolgozott színikritikusként a Színház című folyóiratnál, majd a Debreceni Csokonai Színház, majd a Népszínház dramaturgja volt.1994 óta rendezett is, első bemutatója Willy Russell: Shirley Valentine című monodrámája volt Békéscsabán. 2009-ben Vándor Évával a címszerepben rendezte meg a Shirley Valentine-t, a produkció már túl van a századik előadáson is.

Cserje Zsuzsa

Cserje Zsuzsa

Cserje Zsuzsa alapította meg a Terényi Színházi Napokat, amely öt éven futott nagy sikerrel, később az Andocsi Művészeti Napokat, majd a “Négyszínvirág” elnevezésű gyermek-összművészeti fesztivált rendezte meg Dunabogdányban. A kétszeres Kossuth-díjas színészről, Pécsi Sándorról életrajzi könyvet írt. Cserje Zsuzsát lányai is követték a színészi pályán, Szandtner Anna és Szamosi Zsófia is színésznő lett.

“Minden napra jutott egy ötlete ami hagyján, de meg is valósította őket. Beleépítettek egy kicsorbíthatatlan fúrópajzsot azt működtette és ment-ment mindenen át ha jót akart. Állandóan jót akart. Jót akart a színdarabokkal amelyekben néha föllépett de többnyire rendezte őket, jót akart az íróknak amikor dramaturgnak szegődött melléjük, jót akart a színész barátainak akiket imádott, jót akart Pécsi Sándor emlékének, jót akart a lakást keresőknek és eladóknak, jót akart Terénynek és jót akart a gombáknak. Egészen mostanáig, eddig a pillanatig mindenki azt hitte, hogy csak talpra képes esni, vagy inkább olyan, mint a golyó amelyik gurul megfoghatatlan és sebezhetetlen. A Cserje Zsuzsa intézményesült színházi Teréz- és magánanyaként, fesztiválszervezőként, rendezőként, kritikusként, színházi ereklye-gyűjtőként de leginkább színházi emberként. Cserje gesamtkunstwerk-nő volt ha van ilyen szó. Összművészeti résztvevő, aki nélkül nincs és nem is lesz majd ezentúl sem premier. Nincs és nem is lesz olyan felvonás szünet amelyben ne dumálnánk meg azt, amit látunk és ne röhögnénk össze, hogy nem szólunk senkinek, de egy rettenet. Vannak arcok, akiket mindennek ellenére mindig látok a nézőtéren. Kézdy Gyurit, Koltai Tamást és Cserje Zsuzsát is. Ne reménykedjen, ott lesz minden névsorolvasásnál. Különben is. Annyira színháziatlanul méltatlan ezen az április 8-án távozni, amikor az országos átverőshow legyőzi a valódi színházat. Azt, amiért a Cserje az életét is szokta adni egyébként. Tegnap végkép szokta és még mindig nem jelent meg róla egyetlen mondat sem, egyetlen színházi portálon sem. Tudjátok ki haljon meg nektek, kollégák?” – írta facebook-oldalán Sándor Erzsi a pályatársról.

Bóta Gábor így méltatta az alkotót a FüHü-n: “Maga volt a megtestesült vitalitás. Az agya is mozgott állandóan, mindig újabb és újabb és még újabb tervei voltak, de a gesztikulációja is széles és gyors volt, beszédtempója pedig sebes. Rajongott a színházért, miközben nagyon tudta mondani a magáét, ha nem tetszett neki egy előadás, már a szünetben beindult a szövegáradata. De lelkesedni még inkább tudott, produkcióért ugyanúgy, mint a saját ötleteiért, ezekből aztán volt neki szép számmal. Tán csak egy valamit csinált lassan, autót rendkívül óvatosan, már-már félve vezetett, hozott haza úgy vidékről esti előadásról, hogy jóval, de jóval hosszabb ideig értünk haza, mint általában. És vitt csigalassúsággal Terénybe is, ahol színházi fesztivált szervezett, de közben sebesen járt a nyelve, temérdek mindent mesélt a nógrádi faluról, azt is hogyan szerelmesedett belé, és út közben pedig csodáltuk a dimbeket-dombokat, amikről persze szintén volt mondandója. Később aztán itt vett egy parasztházat, magán gombamúzeumot rendezett be benne. Mániákus gombász volt, a lakását is telezsúfolta gombákat ábrázoló tárgyakkal. Amikor idény volt, akár az utolsó pillanatban telefonált, hogy menjünk hozzá gombavacsorára, mert most friss, amit szedett. Ez persze nagy dumapartikat is jelentett, eszeveszett volt a humora, folyamatosan lehetett röhögni vele. Telis-tele volt történetekkel, adódtak pikírt megjegyzései, rosszkedvű időszakai, de mégis, azt hiszem, maga volt a megtestesült életszeretet. (…)”

Forrás: femina.hu