“A nagy érzelmek a színpadon kívül is megtaláltak” – Salat Lehel válaszolt

2018 április 16. hétfő, 8:03

A miskolci teátrum színészét a Borsod Online kérdezte.

A boon.hu cikkéből:

“Az emberi élet nagy lehetősége megélni a szerelem végtelenségét, kiteljesedni benne, azt érezni, hogy minden lehetséges, semminek nem érezni a súlyát, nehézségét. Ez az, amire mindannyian vágyunk. Hogy ez kinek hányszor vagy mennyire adatik meg egy életben – az nagy kérdés. Én szerencsésnek mondhatom magam – nagyon gazdag érzelmi életet éltem és élek most is. A társamtól, akit szeretek, aki hozzám tartozik, jó háromszáz kilométer választ el – ez is a szerelem egyfajta dimenziója. Közöttünk ott a fizikai tér és az élet fogalmazza a kérdést, hogy az ember miként van otthon saját sorsában. Szerintem semmit nem tud behatárolni a távolság, ha gazdag érzelmi szinten, magas hőfokon élünk egy kapcsolatot. Nem arról szól az életünk, hogy mennyi valós fizikai időt vagyunk együtt, így minden találkozás az újralátás örömét is belopja az életünkbe” –  mondta Salat Lehel, aki Szőcs Artur Csongor és Tünde rendezésében a Kalmár szerepét játssza.

Salat Lehel / Lélekcsönd / Fotó: Biró István, maszol.ro

Salat Lehel / Lélekcsönd / Fotó: Biró István, maszol.ro

A színész soha nem érezte, hogy egy szerep bármilyen kényszerhelyzetbe hozná. “Minél gazdagabb egy szerep érzelmi skálája, annál izgalmasabb, annál nagyobb a kihívás. Lehet szerep mögé bújni, elrejtőzni, de akkor nem lehet kiteljesedni benne. A színpadi létezésnek és a mindennapi érzelmeknek találkozniuk kell bennem, a színészben. Ennek a találkozásnak a mélysége kizárólagosan a szerep kiteljesedését segítheti. Bármennyire is paradoxon, ez a folyamat nem visszafordítható. Mindaz, ami a színpadon megszületik, csak az adott előadásban létezik, semmi visszahatása nem lehet személyes életemre. A nagy érzelmek, történetek színpadon kívül is megtaláltak. Voltak az életemben nehéz időszakok, amikor magamra maradtam a félelmeimmel, a kétségeimmel. Gyakran feltettem a kérdést magamnak, hogy vajon mi lehet még hátra, mit tartogat számomra még az élet. Arra jutottam: ha ennyi volt, akkor is megérte. Akkor is teljes volt az életem. Ha még valamit hoz az élet, az ajándék. Remélem, jelenlegi színpadi létezéseimből ez a felülemelkedés, megnyugvás jön át a nézőhöz” – fejtette ki Salat Lehel.

A Miskolci nemzeti Színház művésze a Demény Péter verseiből létrehozott előadásról is beszélt, a Lélekcsönd – ahogy ő fogalmaz – egy belső igényből született, a megtisztulás, feloldódás, megújulás igényéből. “Számomra is meglepő, de talán most érkeztem oda, hogy legmélyebb érzéseimet is van bátorságom másokkal megosztani. Ezt megelőzően az első és mindeddig utolsó egyéni előadásom főiskolás koromban született Egyed Péter verseiből Búcsúkoncert címmel. Az ötvenes, hatvanas évek zenei világáról szólt, abból az alaphelyzetből, hogy mi lesz, ha egy nagyon jó zenekarból távozik a vezéregyéniség. Lehet-e tovább zenélni, vagy meghal-e azzal egy zenei korszak is. 1989 előtt ebben az is benne volt, hogy ha kivándorolnak a nagy vezéregyéniségek, mi lesz tovább a maradókkal. Akkor is, most is, egy ilyen előadás képes megteremteni a csodát, a felismerést, hogy nemcsak befelé, de kifelé is tudsz lépni, kívül kerülhetsz magadon, megszüntetsz időt és teret. Magadról beszélsz, de tudod, hogy azokról is, akikkel egy térben vagy. Képes vagy nagyon mélyre vinni és nagyon magasba röpíteni őket. (…) A miskolci életem mondhatni kizárólag a színházról szól. Régóta tervezgetem, de most éreztem azt, hogy van energiám és időm is hozzá. Eredetileg sanzon estet szerettem volna, történeteket énekelni, ezért ilyen szövegek megírására kértem régi jó barátomat, Pétert. Adtam az ötleteket – elmúlás, elengedés – és ő csak írt és írt. Hasonlított az élethelyzetünk, a gondolkodásunk. Ami elhangzik, az utolsó betűig Demény Péter, mégis olyan, mintha én írtam volna. Rendszerezés közben rájöttem, hogy nem énekelni kell, a versben ott a zene” – mutatott rá Salat Lehel.

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok