“Megálltam az Operett előtt, hogy ez mi” – Interjú Fabacsovics Lili dramaturghallgatóval

2018 június 12. kedd, 7:00

Ismerjék meg Fabacsovics Lili végzős dramaturghallgatót.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen idén dramaturg osztály is végez. Ismerjék meg Jákfalvi Magdolna, Upor László és Kárpáti Péter tanítványait, hetedikként Fabacsovics Lilit, aki bevallottan határidőfüggő, igényli, hogy ismerős arcok vegyék körül és leginkább a generációk közti különbségről írna darabot.

Amikor elkezdtünk időpontot egyeztetni az interjúra, többször mondtad, hogy hú, akkor pont nem vagyok Pesten. Azt hiszem, hogy az osztályból talán te vagy a legjártasabb a vidéki színházakban.

Ebben azért közel sem vagyok biztos, többen dolgoztunk, dolgozunk vidéken is.

És ilyenkor oda is költözöl?

Á, nem. Szegedre például csak az első és az utolsó héten mentem kétszer-háromszor, amúgy heti egyszer. Amit persze sajnálok, egész más úgy részt venni egy próbafolyamatban, hogy az ember végigköveti az elemzéseket és folyamatában látja a dolgokat, de igazából ennek is megvan az előnye. Alapvetően Budapest a bázisom, de szeretek másfelé is eljárni, főleg hogy eddig nagyon jó élmény volt mindegyik vidéki munkám.

 

Fabacsovics Lili

Ismerve téged, nem voltak aggodalmaim afelől, hogy leadtad-e időben a szakdolgozatodat.

Leadtam, a szakdolgozatot teljesen időben, a diplomamunkát halasztottam két héttel, mert Kárpáti Péter teljesen rám hozta a frászt, és végig kellett gondolnom, hogy leadjam-e a darabomat, vagy inkább valami korábbi munkát. Pedig alapvetően nagyon határidőfüggő vagyok, akkor nyugszom meg, ha sikerül legalább egy-két nappal az elvárt előtt leadni a dolgaimat.

Mikor kezdted el írni a darabot? Kifejezetten diplomamunkának szántad?

Egy volt gimis osztálytársammal, Józsa Tamás zeneszerzővel kezdtük el csinálni, a címe Hogyan írjunk hepiendet? Néhány éve kiírtak egy háromkörös pályázatot zenés daraboknak, ott tovább is jutottunk az elsőn, csak aztán nem volt időnk megírni a következő körös anyagot – ez részben a művészeti egyetemek átka: luxus, ha nyugodtan le tudsz ülni és írni. Persze ez azóta már a sokadik változat, és sajnos végül dalszövegekkel, de zene nélkül adtam le. Viszont most épp próbálunk összeszervezni egy felolvasószínházi sorozatot az osztállyal a diplomamunkákból, elég érdekes lenne visszahallani a szöveget.

A szakdolgozatodat is zenés színházi témában írtad.

A címe A zenés színház fogalma, avagy a sikeres drámaírás titkai, de inkább az utóbbin van a hangsúly, az előbbi kicsit túl nagy falatnak, nehezebben megfoghatónak bizonyult. De nagyon szerettem volna a szakdolgozatomban zenés színházzal is foglalkozni, fontos számomra ez a műfaj.

Az a tapasztalatom, hogy a szakmán belül a zenés színház kicsit le van nézve. Hogy kicsit ciki, ha az operettet vagy a musicaleket valaki szereti. Neked voltak ebből vitáid, vagy érezted, hogy ezért „kilógsz” például az osztályodból?

Nem különösebben, inkább vicces volt, amikor rátaláltam az operettekre, az órák közti szünetekben azt hallgattattam az osztálytársaimmal, egy ideig operett-bulit is terveztünk szervezni az egyetemen. Szerintem amúgy a műfaj megítélése is sokat változott az egyetemen töltött öt év alatt. Emlékszem, először gyakorlatilag véletlenül kerültem az Operettszínházba – a Radnótiba készültünk, de hamarabb odaértünk, sétáltunk egyet, és én vidéki lévén megálltam az Operett előtt, hogy ez mi, és azonnal kérdezzük meg, van-e színműs jegy. Vettünk is négyet, és utána jutott csak eszünkbe, hogy azt se tudjuk, mit játszanak aznap este. És hát teljesen odáig voltam, gyakorlatilag egy új világba botlottam. Azóta volt egy „operett-félévünk”, Jákfalvi tanárnő a PIM-ben a zenés színházi szekciót vezeti, szóval szerintem a műfaj megítélése nem ilyen egyoldalú, hogy ciki vagy nem. Az más dolog, ízlés kérdése, hogy valaki szereti-e a zenés műfajokat.

Mi az, ami szerinted szükséges ahhoz, hogy valaki zenés darabban is tudjon jó dramaturg lenni? Milyen képességek kellenek ehhez?

Nyitottság, az biztos. Amit én különösen szeretek a zenés műfajban, hogy azzal, hogy egyszer csak dalra fakadnak szereplők, eleve van egy olyan abszurditása a történetnek, ami egy csomó mindent megenged, amit mondjuk prózai darabnál nehezebb végigvezetni vagy elérni. Akkor működik ez a műfaj a legjobban, ha van egyfajta öniróniája, ami persze ideális esetben a műfaj ismeretén és szeretetén alapszik. Zenés darabban dramaturgként talán csak a Mágnás Miskában dolgoztam, Kecskeméten, illetve most az Operában a German Late Night két Hindemith-darabjában. Ezeken túl inkább írói részről van tapasztalatom, tavaly Mester Dávid diplomamunkájához, egy egyfelvonásos operához írtam librettót Örkény Macskajátékából, most pedig a Varga Bence rendezésében készülő, A Kígyóasszony című előadáson ügyködünk, ami egy zenés mesejáték lesz.

Elsőben, amikor választani kellett, hogy ki hova szeretne menni gyakorlatra, mi még osztálytársak voltunk és valahogyan összekerültünk Miskolcra. Mi az, amit ott rögtön az elején megtanultál vagy megtapasztaltál?

Az szerintem irtó kemény volt, hogy konkrétan a színházban laktunk. Egy öltözőben éltünk két hónapig és az, hogy próbára megyek, annyit jelentett, hogy két emeletet lesétálok… Hatalmas tanulság volt, hogy ennyire nem akarok színházban élni, mert nem bírom. Kell az, hogy legyen egy kis idő, amíg beérek oda, legyek egy kicsit a szabadban, és reggel ne arra keljek, hogy szól a hívó, hogy „A Négyszögletű kerekerdő lakóit…” Emlékszel?

Hogyne! „Jó reggelt mindenkinek, elkezdjük a hangbeállást.”

„A Négyszögletű kerekerdő lakóit várjuk a színpadra.” Na, ez azért nem volt egy normális életforma.

Dramaturghallgatóként sokan elképzeltük, hogy milyen ideális helyzet az, ha az embernek van olyan szerencséje, hogy talál magának rendezőt. És ez akár fordítva is igaz: egy rendező megtalálja a dramaturgját. Te Miskolcon találkoztál először Rusznyák Gáborral. És valamit találtál benne, ami izgi volt, amiért akartál vele dolgozni, még jóval Miskolc után is.

Első félévben én még ezekben nem gondolkodtam, hogy találni egy rendezőt meg ilyenek, hanem minél többféle dolgot meg akartam nézni. Miskolcon, a Sirály próbái alatt egy olyan dolog született, ami engem nagyon érdekelt, ami az én ízlésemnek is nagyon megfelelt, amivel én is szívesen, örömmel foglalkoztam. Nagyon érdekes gondolkodásmódja van Gábornak, különleges a viszonya a zenéhez, amit izgalmas figyelni, követni, ahogy azt is, hogy gyakran az utolsó hetekben talál ki valami elképesztően szép részletet. Ráadásul folyamatosan tanulok tőle, a dramaturgiától elkezdve a rendezővel való kommunikáción át a drámák működési mechanikájáig vagy például a darabajánlás gyakorlásáig.

Katona József Színház, Kecskemét / Mágnás Miska / rend. Rusznyák Gábor

Szerinted van olyan rendező, aki tudna előadást csinálni dramaturg nélkül?

Persze, Szikszai Rémuszon is ezt láttam, és Rusznyák Gábor is tök jól tud működni dramaturg nélkül. De közben szerintem fontos minden előadásnál, hogy legyen egy külső szem. Mert hiába ír egy rendező nagyon jól, látja át a dolgokat, a karaktereket, van erős és rendben lévő koncepciója, mégis mindig hasznos, ha valaki besegít, tudod, összenézi a fordítást az eredetivel, összerak egy alap szövegkönyvet, figyeli az esetleges apróbb bakikat, az érthetőséget. Persze ez is személyiségfüggő, hogy kinek mire van szüksége. Dolgozom most több egyetemi projektben is, Varga Bencével és Brasch Bencével. Náluk például ez olyan szempontból is más folyamat, hogy sokkal jobban igénylik, hogy a próbafolyamat kezdete előtt is többször üljünk le, elemezzük át a szöveget, elmondják, hogy mire gondoltak, vagy mi az, ami kérdés bennük. Van, amit együtt találunk ki, beszélgetünk és aközben születnek meg dolgok. Ami szintén elég inspiráló.

Ha előrenézel most az életedbe, akkor vidéken vagy Budapesten látod a jövőd? Sokat voltál vidéken, és szerintem ez elég jó, láttál mást is, más életformát is.

Voltam Pesten is, a Vígben gyakorlatilag két évadon keresztül, és hát iszonyú sokat tanultam ott, és nagyon hálás vagyok Eszenyi Enikőnek a bizalmáért. Nekem a Víg egy nagy álom volt, és talán kicsit ijesztő volt, hogy ez harmadévesen valóra válik, és ott dolgozhatok. Most élvezem, hogy utazgatok, jövök-megyek, megnézek különböző helyeket, különböző társulatokat, látom, mi hogy van. A nehéz része számomra a megélhetés kérdésén túl inkább az, amikor véget ér egy próbafolyamat és szétszéled a csapat. Alapvetően erős igényem van arra, hogy ismerős arcok vegyenek körül, egy olyan társaság, amelyhez vissza- visszatérek, ami egy fix alapot ad. Eddig ezt a funkciót is betöltötte számomra az egyetem, általában tudtam, hogy ha bemegyek, ki és mi vár rám, minden héten találkoztunk, ismerős közeg volt. Nagyon szeretek új emberekkel találkozni és dolgozni, ez is fontos számomra, de kicsit tartok attól, hogy milyen, ha nincs mögöttem egy állandó bázis.

De vannak konkrét terveid?

Annyira nem konkrétak, mint a Víg volt. Inkább csak igény a munkára, a jó munkára, hogy olyan emberekkel és olyan anyagokkal találkozzam, akikkel és amikkel élvezek dolgozni. Úgy jöttem a Színműre, hogy édes Istenem, hadd legyek dramaturg, és soha többet nem kérek semmit, és hogy ez a legfontosabb a világon. Sok minden történt, ami ebből kimozdított, például hogy első évben elveszítettük az egyik osztálytársunkat, Hegede Dorinát, vagy hogy egyszerűen láttam magam körül, hogy ebbe tönkre lehet menni. És egyre jobban próbálom magamban azt gyúrni, hogy nem, nem kell, hogy erre minden rámenjen, ugyanolyan fontos az egészség, a család, a kapcsolatok. Persze nekem se mindig sikerül ehhez tartani magam. De az, hogy színházban dolgozom, nem ugyanolyan, mint mondjuk egy kórházban. Nem azt mondom, hogy nem kell tartani a határidőket, és nem felelősségteljes munka.

De egy műtéten mégiscsak egy élet múlhat. Egy jól sikerült szövegen azonban – akárhogy is nézzük – nem.

Igen. Ezen közvetlen értelemben nem függnek emberi életek.

Azt leszámítva, hogy nincs más színházi dramaturg szak az országban, ahova az ember mehet, ha kifejezetten ezt akarja tanulni, szerinted miért lehet jó döntés a Színműre jönni?

Főleg a találkozások miatt. Egyrészt az osztályokon belül is kialakulnak olyan kapcsolatok, barátságok, amik miatt már megérte – mégiscsak egy érdeklődési körrel, egy mániával kerülnek oda az emberek. Meg az ilyen találkozások miatt is, mint hogy Rusznyák Gáborral vagy Szász Jánossal, Szikszai Rémusszal dolgozhattam, ezekért nagyon hálás vagyok, Szász János például már az egyetem előtt fontos és meghatározó rendező volt számomra. Vagy most az első félévben Orlai Tiboréknál voltam gyakorlaton, és annak is nagyon örültem, régóta érdekelt, hogyan működnek, és egy szuper csapattal és nagyon szimpatikus rendszerrel találkoztam. És persze tanárként is megismersz olyan személyiségeket, mint Székely Gábor, Spiró György, Németh Gábor, Hegedűs D. Géza, Gimesi Dóra, Novák Eszter, Török Tamara vagy Simányi Zsuzska. Meg hát ugye az osztályfőnökeink, hogy tőlük ilyen hosszú időn keresztül tanulunk, és nem is feltétlenül csak a tanórákon.

Mely feladatokat találtad a leghasznosabbnak az itt töltött évek alatt?

Nekem azok voltak a legélvezetesebb és leghasznosabb feladatok, amikor utána történt is valami a szövegemmel – például mikor felolvasókat csináltunk a fordításunkból, adaptációnkból. Szerintem abból lehet a legtöbbet tanulni. Ezért is szeretnénk most a diplomamunkákkal is megcsinálni ezt a sorozatot.

Volt olyan pont, amikor legszívesebben eljöttél volna?

Volt, persze. És akkor nagyon örültem volna, ha nem osztatlan a képzés, hanem halaszthatok egy évet, mielőtt jelentkezem mesterszakra, vagy kipróbálhatok esetleg mást is. De szerencsésen alakult, pont ebben az időszakban tudtam Campus Mundi ösztöndíjjal Rómában tölteni négy hónapot.

A játék vége / Kecskeméti Katona József Színház / rend, Rusznyák Gábor, dramaturg: Fabacsovics Lili / Fotó: Walter Péter

Rómában szakmai gyakorlaton voltál, nem egyetemen.

Igen, a Teatro di Románál. Vicces volt, mert szerintem náluk még sose járt Erasmus-os és nem mindig tudták, hogy mi legyen, ezért néha annyi feladatot kaptam, hogy majd’ megszakadtam, néha pedig hetekig csak előadásokat néztem és kirándultam Nápolyba. De nem stresszelték túl a dolgot, csodálatos az olasz mentalitás. Négy hónap alatt egyszer se sikerült elkésnem próbáról, volt, hogy lélekszakadva rohantam, már fél órája ott kellett volna lennem, erre kiderült, hogy még sehol senki.

És milyen típusú feladatokat adtak?

Kicsit mélyvíz volt, hogy pont amikor kiértem, az UTE, a Litván Nagykövetség és a Teatro di Roma szervezésében volt egy nemzetközi workshop, amit Oskaras Korsunovas litván rendező vezetett. Egy Jelinek szöveg, egy Aiszkhülosz dráma és egy litván mese volt a kiindulási pont és egy iszonyú izgalmas performansz-alapú előadás született, amihez hasonlóban én korábban nemigen dolgoztam. Korsunovas nagyon megörült, hogy én dramaturg vagyok, és hát akkor találunk majd nekem munkát. Például hogy jó 250 oldalnyi szöveget húzzak meg tíz, öt, majd három percesre, válogassak ki olyan tételmondatokat, amik majd felkerülnek a molinókra, írjak vicces kis útmutatót a nézőknek, közben jöttek hozzám a színészek is, kérték, hogy segítsek a jelenetükben. Kemény két hét volt, de végül született egy nagyon-nagyon fontos és különleges előadás, aminek a menekültek álltak a középpontjában – amúgy rengeteget foglalkoznak ezzel a témával az olasz színházakban.

Volt egy másik nagyon izgalmas projekt is, bár abban inkább csak megfigyelőként vettem részt. A nagyszínházban dolgoztak egy Aeneas-átiraton és mellé csináltak az egyik menekülteket segítő szervezettel, a MigrArtival közösen egy workshopot, amin részt vettek menekült fiatalok és a színésziskola növendékei, illetve egy-két színész az előadásból, valamint az előadás rendezője. A workshop címe Aeneas útja volt, és a sztori kapcsán, ami ugye az olasz eredettörténethez is kapcsolódik, a menekült fiatalok történeteiből és személyiségéből is építkezve hoztak létre egy közös, kicsit zenés, kicsit táncos, mesélős, soknyelvű performansz-szerűséget, amit egy kamionon vittek körbe Róma külvárosi részein, hogy az ott élő emberek ne csak a sztereotípiákkal és a médiahírekkel találkozzanak, hanem hús-vér emberekkel. És még sorolhatnám, nagyon jó tapasztalat volt Róma.

Azt el tudod képzelni, hogy ha nem is Rómában, de külföldön dolgozzál? Van benned egyáltalán vágy eziránt?

Nagyon szívesen mennék néha külföldre dolgozni, akár így három-négy hónapra, világot látni, bármennyire is klisé, tényleg nagyon sokat hozzátesz az emberhez. De alapvetően itthon képzelem el a jövőmet.

Sokan mesélitek, meg hát valamennyire én is belelátok talán, hogy nehéz elhelyezkedni. Amit értek természetesen, de azt gondolom, hogy dramaturg képzettséggel alkalmasak vagytok sok más szakmára is. Tehát a dramaturg-szak sehogyan sem felesleges, legalábbis nekem nem volt az. És ha nem klasszik dramaturg lesz bármelyikőtök az osztályban, akkor szerinted mi az, ami tudna még lenni, amihez megvannak a képességek vagy az alapok, amiket máshol is tudtok használni?

Hát például a fordítás, szerkesztői munkák, nagyon sokféle típusú írást is tanultunk, kritikaírás, cikkírás, bármi ilyesmi. Nagyon szívesen foglalkoznék például sorozatokkal is, csak hát ugye ott vannak a forgatókönyvírók is… Ez a dramaturg-fogalom kicsit megfoghatatlan, ezért talán nyitottabb is, közben néha meg pont ezért, mert nem tudják, hogy mi, zártabbnak látom. Meg hát az a nehéz, hogy egyelőre nem látom, a színházi munkák mellett hogyan lehet, vagy egyáltalán lehet-e valami „normálisat” is csinálni.

Látod már, mi lesz jövőre?

Inkább csak az elejét. Simányi Zsuzskával és Boronkay Somával dolgozunk egy projekten a Stúdió K-ban, illetve Rusznyák Gáborral megyek majd Miskolcra és Kecskemétre is. Írok egy adaptációt egy egyszemélyes előadáshoz, amit Lázár Helga rendez és Ivanics Tamás játszik majd, illetve ha minden jól megy, Bodor Panna osztálytársam következő rendezésében is dolgozok majd. Egyelőre ennyiről tudok, szóba került még egy-két helyen, hogy esetleg hívnának hosszabb távra is, de nem igazán tudok ilyenkor elkezdeni telefonálgatni, hogy na, akkor most mi van, hanem reménykedem, hogy majd tényleg keresnek, ha úgy alakul.

Két gyors kérdés a végére. Milyen témában írnál most darabot?

Most leginkább talán a generációk közti különbségről, a meg nem értésről és meg nem értettségről írnék, kicsit ez belefolyt a diplomamunkámba is.

Milyen regényt adaptálnál?

Rejtő Jenő: A szőke ciklon – ezzel már foglalkoztam az egyetem alatt az adaptációs félévben és szerintem nagyon sajátos hangulatot találtunk hozzá. Érdekel Spiró György Feleségversenye is, de azt hallottam, hogy nem nagyon szeretné színpadon viszontlátni, ez elvette kicsit a kedvemet tőle.

Az interjút készítette: Varga Vanda

 
 

Kapcsolódó anyagok