“Mindent a debreceni színháznak köszönhetek” – Szakács Hajnalka a POSZT díjátadója után nyilatkozott

2018 június 21. csütörtök, 9:00

A Legjobb 30 év alatti női színész díját ítélte a zsűri a Csokonai Színház Három nővér című előadásában Irinát megformáló Szakács Hajnalkának a POSZT-on. A színésznőt a díjátadó gála után a Haon.hu kérdezte.

A Haon.hu cikkéből:

A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész szakán 2014-ben végzett évfolyama, amelynek az osztályfőnöke Kelemen József „Jozefa” volt, sikeresen szerepelt az idei POSZTon: Szakács Hajnalka osztálytársa volt ugyanis Rózsa Krisztián Miskolcról, aki Básti Lajos-díjat vehetett át a szombati díjáradó gálán, és Dobó Enikő is, aki a POSZT egyik sikerdarabjának, a kecskeméti Csárdáskirálynőnek volt főszereplője.

Szakács Hajnalka / POSZT 2018 gála / Fotó: Hegyi Júlia Lili, Hajdú Zsófia

Szakács Hajnalka elmondta: “Nagyon boldog vagyok, hisz több esélyese volt ennek a díjnak. Arra számítottam, hogy Dobó Enikő fogja megkapni, abban pedig reménykedtem, hogy Krisztián (Rózsa Krisztián – a szerk.) munkáját is elismerik. Ráadásul ez volt az utolsó pillanat, hogy ezt a díjat megkaphassam, hisz hamarosan betöltöm a harmincat” – mesélte.

A színésznő hozzátette: “Előzetesen azt gondoltam, hogy ha a Három nővérben színészi alakítást díjaznak, akkor hárman fogunk valami közös elismerésben részesülni, Varga Klárival és Sárközi-Nagy Ilonával. Ez ugyanis igazi csapatmunka volt, amit bizonyít az is, hogy összesen három díjat hozott el a produkció” – szögezte le.

Szakács Hajnalka hangsúlyozta: “Mindent a debreceni színháznak köszönhetek. Ebben a remek társulatban tanultam meg igazán a szakmát, de eljött az ideje, hogy új környezetben új inspirációk érjenek, így léphessek tovább a pályámon – mondta.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja.