“Vigyázni kell a színészekre” – Székely Kriszta válaszolt

2018 június 24. vasárnap, 8:16

Egymás után másodszor nyerte el a legjobb rendezés díját a POSZT-on, ezúttal a Katona Kamrájában látható A kaukázusi krétakörrel érkezett Pécsre Székely Kriszta, akit az előadás mellett többek között a zenés színházhoz fűződő viszonyáról és a készülő István, a királyról is kérdezte a szinhaz.blog.hu.

A szinhaz.blog.hu cikkéből:

“Amikor kiderült, hogy meghívtak minket A kaukázusi krétakörrel, az örömmel egy időben az aggodalom is rám tört. Rengeteget gondolkoztunk a tervezőkkel és a műszakiakkal azon, hogy milyen függönyökkel vagy egyéb módon lehet áthidalni a Kamra és a pécsi játszóhely közötti különbséget. Fontos eleme az előadásnak hogy nincs valós díszlete a forgón kívül. Szóval emiatt is izgatottan vártuk a fesztivált, meg azért is, mert idén a miénken kívül A kaukázusi krétakör két másik feldolgozása is meghívást kapott a versenyprogramba” – mesélte Székely Kriszta.

Székely Kriszta

Székely Kriszta

A rendező elmondta, A kaukázusi krétakör kapcsán az első pillanattól kezdve biztos volt abban, hogy a díszlet szempontjából is a lehető legeszköztelenebb módon szeretné megközelíteni a darabot. “Ez persze nem egyenlő azzal, hogy az előadás látványa ne lenne fontos szempont, csak kicsit máshogy áll össze a kép. Nem akartam a történetet a hagyományos kukucskaszínházi módon elmesélni, leválasztani, elsötétíteni. De például a Nóra próbafolyamata előtt azt keresgéltük, hogy miként lehet kiemelni a darabot a nappali keretei közül, volt olyan verzió is, ami semleges térbe helyezte, vagy olyan, ami egy repülőgépen meséli az előadást. Lényeges, hogy egy-egy térbeli koncepciót is sok oldalról vizsgálunk meg, mielőtt elfogadásra kerül. Kezdve nyilván a darab értelmezésétől egészen a praktikus ‘forgalomirányítási’ szempontokig. Elég háklis vagyok a színekre és azok viszonyára is” – fogalmazott az alkotó.

Székely Kriszta az interjúban arra is kitért, hogy mindig társulatban, társulattal szeretett volna dolgozni – fix helyen, állandó csapattal. “Abban a színházi gondolkodásban hiszek, amikor ugyanazokkal az emberekkel sok évig gondolkodhatunk, alkothatunk együtt, bízunk egymásban. Ezt gondolom a fő csapásiránynak. Természetesen, amikor ez megvan az ember életében, akkor rendkívül inspiráló tud lenni egy-egy meghívás más színházhoz vagy külföldre. Abban is biztos voltam, hogy kőszínházban szeretnék dolgozni, mert kihívásnak éreztem azt, hogy én magam mit tudok hozzátenni ehhez az intézményesebb, rögzítettebb formához. Mit tudok mozdítani azoknak a nézőknek a színházi elvárásain, akik kevesebb „kalandvággyal” ülnek be egy előadásra, mint a független színházat kedvelő nézők. Kompromisszumokat folyamatosan kell kötni egy társulatban, mindig fontos szempont az, hogy melyik színészt, hogy lehet egyeztetni, vagy épp kinek van szüksége egy jelentős feladatra az évadban, és ki az, akinek egy csendesebb pihenősebb év kell. Sokféle ember sokféle munkát végez egy kőszínházban, de a színész az, aki minden este az idegrendszerével, tehetségével, komplex koncentrációval viszi az előadásokat. Vigyázni kell rájuk. A Katonában hatalmas ajándék, hogy kiváló színészekkel dolgozhatok – ha valamelyik előadásom kevésbé sikerült, akkor nem kereshetek kibúvókat, nem okolhatok mást, kizárólag csak saját magamat” – hangsúlyozta a rendező.

A teljes interjú itt olvasható.