“Erős drámai alkat vagyok” – Földi Lea nyilatkozott

2018 július 07. szombat, 9:00

Tánckari művész a titulusa, miközben Blanche-t játssza A vágy villamosában, Zarémát A bahcsiszeráji szökőkútban, és a Téma és variációkban is főszerepet táncolt a Müpában. Idén a legjobb pályakezdő művész díját is neki ítélte oda a Magyar Táncművészek Szövetsége. Földi Leával a TáncBlog beszélgetett.

Földi Lea A bahcsiszeráji szökőkútban / Fotó: Csibi Szilvia

A TáncBlog interjújából:

Földi Lea kiemelte: “…szeretem a színházat, a szüleim révén gyakorlatilag színházban nőttem fel, tehát a szerepek formáláshoz megvan bennem a drámai muníció. És az is tény, hogy nem könnyű a partneremnek lenni egy olyan darabban, ahol erős karaktert kell megformálni, főleg, ha az illető nem ilyen beállítottságú, nem ilyen erős drámai alkat (…) a magánéletben is elég erős karakter vagyok, amit díjaznak a kollégáim, illetve bennem is van egy kis bolondéria, egyfajta szertelenség (…) ez volt a negyedik évadom az Operaházban és most éreztem először igazán azt, hogy azok az örömök, lehetőségek, szerepek, azok a visszaigazolások, amiért a pályán vagyok, megadattak. Tavaly nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű évadom lesz, de ez még mind semmi ahhoz, ami jövőre vár rám” – hangsúlyozta.

Földi Lea elmondta: “Hatnak rám is, a táncomra is, meg a színészi játékomra is a különböző érzelmi állapotok. Nehéz termen kívül hagyni őket. Úgy érzem, ha kapok valami jó hírt, boldog vagyok, attól jobban is teljesítek. Hál’Istennek még nem ért engem olyan nagy tragédia, hogy az kihatott volna a munkámra, sőt, az első szólómnál, a Don Quijote Cigány szólójánál, ami egy nagy szerelmi csalódásról szól, még eszembe is jutott, hogy túl boldog párkapcsolatban vagyok ahhoz, hogy ilyen érzelmeket tudjak közvetíteni, nem volt még igazi szerelmi bánatom, mit fogok kezdeni ezzel a szereppel? Miből fogok tudni építkezni? De szerencsére élénk a fantáziám, és a szerelmem elvesztésének csak a gondolata is elég volt ahhoz, hogy sikeres produkciót tudjak színpadra állítani” – mesélte a balettművész.

Földi Lea A vágy villamosában / Fotó: Nagy Attila

Földi Lea szerint a dráma “minden művészet lényege. A balettművészeté is. Ezáltal adhatunk a nézőknek katartikus élményt. És ezért is örülök, hogy már volt szerencsém ilyen drámai alakításokhoz, mint Blanche vagy Zaréma. Emlékszem, amikor A bahcsiszeráji szökőkút második felvonásának a végén a színpad elején ájultan fekszem, és még mielőtt teljesen rámhúzták volna a függönyt, hallottam a kitörő ovációt a nézőtérről, amitől persze már a függöny mögött könny szökött a szemembe. Alig hittem el, hogy nekem tapsolnak, én érdemeltem ki ilyen tapsvihart. A vágy villamosában pedig az előadás végére, az ominózus kádból kiemelős résznél szív be annyira a szerep, vagy nem is tudom, mi történik velem, hogy önkéntelenül elkezdek zokogni a partnerem vállán, amit az utolsó előadásnál még a tapsrendnél se tudtam abbahagyni. Ott is az történt, hogy nem is észleltem, mekkora tapsot kapok. Az ilyen pillanatokért érdemes színpadra menni, ezért lettem balettművész. És nagyon hálás vagyok ezért” – nyilatkozta.

A teljes cikk itt olvasható.