“Az én kakukkom huszonnyolcat szólt” – Papp János válaszolt

2018 július 12. csütörtök, 8:57

Nemcsak színészként, hanem a világ csodálatos tájainak gyalogos felfedezőjeként is ismert. Az augusztusban 70. életévét ünneplő Papp Jánost a szeretlekmagyarorszag.hu kérdezte.

 

A szeretlekmagyarorszag.hu cikkéből:

“Nem minden falusi emberből lesz turista, hogy én miért lettem, nem tudom pontosan megmagyarázni. Igaz, a falusi ember mindenhová gyalog jár, én is gyalog jártam, de ‘elfajzott’ is lehettem volna. Csakhogy én mindig is kikívánkoztam a városból. Budapestet sosem éreztem otthonomnak. Már akkor sem, amikor a színművészeti főiskolai felvételi előtti éjszakán nagybátyáméknál álltam az erkélyen és hallgattam az éjszaka is csilingelő, zúgó, susogó várost. Idegennek éreztem” – mondta Papp János.

Papp János

Papp János

Már pályája elején felfigyeltek a szép magyar beszédére, 1980-ban Kazinczy-díjjal is kitüntették. Papp János szerint a Főiskolán a tanárai nagyon odafigyeltek arra, hogy szépen, tisztán beszéljenek és jól hangsúlyozzanak, ma ezt nem tartják fontosnak. “Régen létezett a televízióban és a rádióban egy nyelvőr-bizottság. Lehetetlen volt, hogy bemondó, riporter hibás hangsúlyokkal, szörnyű kiejtéssel beszéljen. Egyszerűen nem adtak neki mikrofon-engedélyt! Ennek a színészeknél fokozottan fontosnak kellene lennie. Ne kapjon diplomát, aki nem tud beszélni, hiszen a szakmának ez alapvető eszköze. Szerencsére a tanáraim odafigyeltek erre. A mai napig rettenetesen bántja a fülemet a rossz beszéd” – hangsúlyozta a színész.

Papp Jánost hamar felfedezte a szinkron, számos emlékezetes figurát szólaltatott meg magyarul. Arra a kérdésre, hogy mi a jó szinkron titka, így felelt: “Talán az, hogy alázattal csinálom. Művészetnek tekintem, a művészi kiteljesedés egyik terepének. Kell hozzá természetesen ritmusérzék, karakterérzék, a szituáció gyors felmérése és beemelése, amit a vásznon egy kolléga már átélt, megalkotott. Nekem újra kell szülnöm a figurát, de míg a film szereplője használhatja hozzá az arcjátékát, a mozdulatait, a hangját, a partnerével való kapcsolatteremtést, nekem mindehhez csupán a hangomat kell adni. Az ő alkotása, alakítása iránt nekem alázattal kell viseltetnem, szolgálnom kell, nem csinálhatok mást. Valló Péter rendező barátomtól tudom: a rendezőnek két dolga van, először is el kell olvasni a darabot – ezt nem lehet megúszni – aztán szerepet kell osztani. A szinkronrendező is ezt csinálja. Megnézi a filmet, látja, hogy miről szól, a film rendezőjének mi volt az ‘olvasata’. Ehhez kell szerepet kell osztania – jól. Csináltam már olyan szinkront, ahol a figura ledobta a hangomat. Egyszerűen nem passzolt, rosszul osztott szerepet a rendező. Ha viszont jól osztotta rám, akkor nem kell törődnöm azzal, hogy mélyebben, lágyabban, érdesebben vagy puhábban szólaljak meg, pontosan elég, ha a saját hangomat adom.”

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok