Orosz Ákos: “Szeretem magam kockázatos helyzetekbe sodorni”

2018 július 21. szombat, 9:03

Idén első alkalommal nem csak színészként, hanem rendezőként is dolgozott. Orosz Ákost a Deszkavízió kérdezte.
A Deszkavízió cikkéből:

“A rendezés korábban is megfordult már a fejemben, de sosem konkretizálódott. Teljesen véletlenül láttam meg egy éve a Mozsár Műhely pályázatát, amelyet fiatal alkotók számára hirdettek meg. Jó időben, jó helyen jött szembe velem ez a lehetőség. Hosszú éjszakákat töltöttem pályázatírással, ilyet még sosem csináltam ezelőtt. Végül elég messze kerültem az alapötlettől, mert eredetileg egy monodrámát szerettem volna csinálni a keletkezéstörténetekből, de ebből az ötletcsírából nőtt ki a Homokember koncepciója. Májusban meg is tartottuk a bemutatót” – mesélte az alkotó.

Orosz Ákos / Fotó: Juhász Éva

Orosz Ákos / Fotó: Juhász Éva

A Homokembert többször is elolvasta, és rengeteg kérdőjelet érzett benne, de pont a misztikussága miatt izgatta. “Érdekelt, hogy egy ilyen zavaros, szürreális, látszólag érthetetlen történetet ki tudok-e bogozni, van-e bennem annyi potenciál, kitartás és kreativitás, hogy egymagam a végére tudjak járni. Szeretem magam kockázatos helyzetekbe sodorni. Ahogy pályázatot sem írtam korábban, történetet sem dramatizáltam még. Azt hiszem, hogy a hoffmanni anyagot elég erőteljesen átírva és kiegészítve, Biljarszki Maxim médiaművésszel karöltve sikerült egy újító, érdekes és izgalmas látványvilágú előadást létrehoznunk. Most van egy megoldásunk a történet kérdőjelére. Ősszel pedig játsszuk tovább a Mozsárban” – számolt be Orosz Ákos.

Hét évig a Maladype Színház tagja volt, majd miután 2015-ben a Vígszínházhoz szerződött, szinte rögtön jött is az első nagyszínpados főszerep, a Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovja. Arra a kérdésre, hogy a kamaraszínház után nehéz volt-e átállni egy sokkalta nagyobb színpadra, a Vígszínház színésze elmondta, nem volt egyszerű. “Meg kellett tanulnom, hogy pont azt az energiaszintet hozzam, ami nem túl sok, és nem is túl kevés. Valamint azt is, hogyan tudok színesíteni, finomabb hangvételt eltalálni a nagyszínpadon. A Bűn és bűnhődés ráadásul nehezített pálya, mert eléggé hátra rendezték, emellett fehér az egész díszlet, amitől az amúgy is nagy tér még nagyobbnak hat. Nagyon sokat vagyok hátul, emiatt meg kell emelnem a hangom, miközben Raszkolnyikov nem túlzottan harsány szerep, de valahogy szimbiózisba kellett hoznom ezt a kettőt. Egyébként az egésznek az a lényege, hogy van-e a fejedben valami a szerepről. Ha van, lehet bármekkora a tér, hatni fogsz. Ha nincs, a fejed tetején pöröghetsz és hadonászhatsz, akkor is unalmas leszel” – fogalmazott Orosz Ákos.

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok