“A pályán eltöltött 37 év alázatra nevelt” – Kubik Anna válaszolt

2018 július 31. kedd, 7:30

A Kossuth-díjas színésznő öt éve a debreceni Csokonai Színház tagja. Kubik Anna a Magyar Időknek azt is elmondta, csak hálával tud Bubik Istvánra gondolni. .

A magyaridok.hu cikkéből:

Annak kapcsán, hogy pályakezdőként a Nemzeti Színházban a legnagyobbakkal léphetett színpadra, Kubik Anna elmondta: “Ott nem volt kecmec, ha a ‘nagyok’ valakit nem fogadtak el, azt rögtön éreztették. Ránk az első pillanattól figyeltek, biztos látták, hogy mi nagyon akarunk, szeretnénk velük jól dolgozni. Sinkovits Imre és Agárdy Gábor anélkül irányítottak bennünket, hogy azt éreztük volna, tanácsot akarnak adni. Agárdy adomáit hallgatni felért egy második egyetemmel. Minden alkalommal másként mesélte el a történeteit, de ezt is imádtuk benne. Őze Lajos csodálatos barátságára is emlékszem, amit azért nehéz szavakba önteni, mert ő nem úgy szeretett, ahogy más. Titokban. Sőt azt is titokban tartotta, ha valakit valamire tartott, vagy egyáltalán felfigyelt rá. Iszonyatosan morc volt. Kezdetben rettegve néztük, ahogy hátratett kézzel közlekedett a színházban. Engem ő tanított meg arra, hogyan kell gondolkodni egy szerepről. Kállai Ferenctől is sokat lehetett tanulni, barátságos volt, a női nem nagy hódolója” – emlékezett Kubik Anna.

Kubik Anna / Fotó: MTVA

Kubik Anna / Fotó: MTVA

A művésznő az interjúban egy beugrás történetét is felelevenítette főiskolás korából. “Márkus László imádott bennünket, Bubik Istvánt különösen, s a lelkünkre kötötte, hogy nézzük meg A fösvényben. Lement az első felvonás, Bubik a szünetben kiment a büfébe. Egy kolléganő, akinek a második felvonásban lett volna jelenete, nem érkezett meg. Vámos tanár úr meglátott a nézők között, és szólt az ügyelőnek, hogy van itt egy főiskolás, öltöztessék be gyorsan. A második rész elején ott álltam a színpadon parókában, jelmezben, kezemben egy példánnyal. Bubik elképedt, mikor meglátott a színpadon. Ráadásul valami olyasmi volt az első mondatom, hogy ‘micsoda zűrzavarba keveredtem’. A beugrás után Ádám Ottó igazgató úrtól kaptam egy levelet, melyet máig őrzök: ‘Valamikor ilyen jó hecc lehetett a színház, mielőtt a sok esztéta elrontotta.’ Mindez még abban a korban történt, amikor a személyiség fontos volt. Ma már nem kellenek a hősök, egyendolgok születnek egyenemberekkel. Magamban siratom, hogy mennyire megváltozott a színház szerepe, devalválódott, egészen más lett a funkciója. A klasszikusok többnyire kifacsarva kerülnek színpadra, és mintha inkább a kritikusoknak próbálnánk megfelelni, nem a nézőknek, akik viszont túlságosan lilának tartják az előadásokat, és nem élvezik őket. Ezt sokszor megkapjuk. Szerintem Debrecenben azért szereti annyira a közönség például Szabó Magda darabjait – a Régimódi történetet és Az ajtót –, mert emberközeliek, érthetőek, szerethetőek” – mondta Kubik Anna.

“Színésznő lettem, de soha nem felejtettem el, hogy kik voltak az őseim, hogy egy bakonyaljai faluban születtem, és hogy ott milyen értékek fontosak. Engem a pályán eltöltött 37 év és a rengeteg szerep is alázatra nevelt”. (Kubik Anna)

Az egykori társról és játszótársról, a 60 élve született Bubik Istvánról is szót ejtett és elárulta, a mai napig úgy érzi, hogy vele van, bátorságot ad, ha bizonytalan, elég csak arra gondolnia, hogy mit tenne a helyében. “Sok mindenre megtanított. Ő szelídült általam, engem pedig nyitogatott, hogy ne legyek annyira zárkózott. Csak hálával tudok rá gondolni. Sokat adott a szerelme és a barátsága. Miután úgy érezte, hogy a színház már nem úgy működik, nem azt jelenti számára, amiért színész lett, amiért rajongott, a versmondásban lelte nagy örömét. Engem is biztatott, hogy kezdjek el verseket mondani. Igaza volt. Most is nagyon várom a nyári székelyföldi verstábort Csíksomlyó mellett, Csíkcsomortánban, ahol nemcsak a székesfehérvári döntőbe jutott gyerekekkel foglalkozunk, hanem kárpátaljai, délvidéki, felvidéki és erdélyi fiatalokkal is” – sorolta a színésznő.

A teljes interjú itt olvasható.