“Új utat kellett keresnem a színházhoz” – Nagy Csongor Zsoltot Kaszás Attila-díjra jelölték

2018 augusztus 02. csütörtök, 8:00

Nagy Csongor Zsolttal, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színészével az idei Kaszás Attila-díjra való jelölése kapcsán beszélgetett a Játéktér.ro.

A Játéktér.ro interjújából:

Nagy Csongor Zsolt kiemelte: “Egy színész színpadi létezése nem kimondottan egyéni dolog. Nem lehetek egyedül olyan jó és profi, hogy mellettem ne férjen meg más is a színpadon. Ez egy rendkívül önző magatartás, ami soha nem volt szimpatikus. Engem inkább az foglalkoztat, hogy ha elakad egy kollégám próba közben, ha gyengébben teljesít, vajon hogyan tudok neki segíteni. Ilyenkor nem akarok tolakodó lenni, csak keresem azt az utat, ahol segíthetem őt abban, amit valószínűleg akar és tud, csak valami miatt nem jön össze neki” – nyilatkozta a színész.

A család ellen nincs orvosság című előadásban / Fotó: Czinzel László

Arra a kérdésre, hogy Van-e, amit tudatosan próbál elkerülni egy-egy munka alatt, Nagy Csongor Zsolt így felelt: “A legnagyobb félelmem, hogy ne ismétlődjek! Kell a frissesség, a tiszta lap, hogy amikor új szerepet kapok, teljesen lenullázzam magam. Ha nem ezt tenném, idővel csak rutinos „orgánumszínész” lennék, aki talán jól mozog és egyenesen tud megállni a színpadon, de ennyi. Nekem ez nem elég. Van feladat, amit egyszerűbben oldok meg, és van, amit nehezebben. A könnyebbek veszélyesek, mert belecsúszhatsz ebbe a szörnyű rutinba (…) Lehet, hogy a szerep erőben, színpadi kondícióban nem olyan nehéz, de engem az izgat, hogy mit tudok még hozzátenni, hogy ne essek bele a klisékbe, hogy ne csak öncélúan legyek érdekes” – mondta.

1999-től a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja, ám volt a pályájának egy rövidebb periódusa, amikor szakított a szatmári színházzal, de még nem szerződött le Udvarhelyre. Erre az időszakra Nagy Csongor Zsolt így emlékezett: “Ki kell próbálni, meg kell tapasztalni mindenkinek azt az ijesztő csendet, amikor nincs semmi, csak a nagy kérdés, hogy mit kezdj a prózai életeddel. Fel kellett tennem a kérdést, hogy mit jelent nekem a színház és tudok-e nélküle élni? A kilépés maximálisan az én döntésem volt, mert nem tudtam megtagadni magam egy méltatlan helyzetben, ami az akkori vezetőséggel fennállt. Aki színházban dolgozik, függetlenül attól, hogy színész, műszakos vagy irodalmi titkár, valószínű, hogy eljut egy olyan szakaszhoz az életében, mikor megálljt kell parancsolni és elgondolkozni, hogy éppen hol és mi felé tart. Sokan vagyunk ebben a helyzetben. Tudok olyanról, aki végleg abbahagyta, és vannak a visszatérők is, mint én. Új utat kellett keresnem a színházhoz. Nem egy bizonyos társulathoz, hanem magához a színházhoz. Kellett ez a belső lelki csend, a magammal szembeni őszinteség, hogy újra megtalálhassam az egyensúlyomat” – mesélte.

A teljes interjú itt olvasható.