Gemza Péter: “Erős társulatot szeretnék létrehozni”

2018 augusztus 14. kedd, 10:31

A debreceni Csokonai Színház új igazgatója a jó színház kritériumairól, az európaiságról és a következő évadról mesélt a Haon.hu-nak.

A Haon.hu cikkéből:

Főiskolás korában szeretett bele a színházba, majd Nagy József társulatával bejárta a világot. Még Vidnyánszky Attila igazgatósága alatt, Franciaországban ismerkedett meg a Csokonai Színház akkori társulatával, idén júliustól pedig a teátrum igazgatója. Nem teljesen új számára a szerep, hisz az elmúlt öt évben művészeti vezetőként megismerkedett a magyarországi kőszínházak helyzetével is. Igazgatóként úgy tervezi, hogy kevesebbet rendez majd, inkább a Csokonai helyi és nemzetközi menedzselésére helyezi a hangsúlyt.

Gemza Péter / Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Gemza Péter elmondta: “Ha egyszer nekiálltunk annak, hogy megírjuk a pályázatot és vállalkoztam a feladatra, már nem gondolkozom azon, milyen terhet vettem a vállamra. Sokan mondták, hogy felépítem majd, de nem én fogok benne dolgozni. Én ezt nem így látom, mert építeni, valaminek a kialakításában részt venni szép és fontos feladat. Lehetőséget kaptunk arra, hogy felépítsünk egy olyan struktúrát, ami lehet, hogy a következő 25-50 évre meghatározza a debreceni színház – a városi kulturális élet legnagyobb intézménye – helyzetét. Ez kihívás. Az itt dolgozók alkalmasak erre a feladatra. Az elmúlt öt évben bebizonyosodott, hogy magas művészi színvonalon tudunk működni, alkalmasak vagyunk egy ilyen intézet vezetésére, és ennél nagyobb horderejű projektek megtervezésére, végrehajtására is” – nyilatkozta.

Gemza Péter kiemelte: “A Csokonai nemzeti státuszú színház, ami önmagában sok mindent meghatároz (…) Ennek ellenére biztos vagyok benne, lehet úgy menedzselni egy nemzeti színházat, hogy annak legyen európai kisugárzása. Önmagában az európai színház kifejezést nehéz definiálni. Megvolt ez a törekvés az elmúlt öt évben is: születtek olyan színvonalú előadások, amelyek megállták volna a helyüket bárhol a világon” – szögezte le az igazgató.

Gemza Péter a debreceni színház épületében / Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Arra a kérdésre, hogy mikor lesz elégedett az általa vezetett színházzal, Gemza Péter így felelt: “A jó színháznak három kritériumnak kell eleget tennie. Az egyik a közönség megelégedettsége, vagyis, hogy mindenki találja meg a maga előadásait, az őt megszólító produkciókat. A második, hogy a társulat büszke tudjon lenni magára, hisz a színészek nem bábuk, akiket beállítunk, és előadnak valamit, hanem alkotóművészek, akiknek lételemük, hogy kiteljesedjenek a munkájukban. Erről gyakran elfeledkezünk. Ahhoz, hogy hosszú távon, magas színvonalon működjön egy színház, autonóm művészként kell rájuk tekintenünk. A harmadik a szakmai elismerés, hogy legyen visszhangja annak, amit csinálunk. Mindemellett szeretném elkerülni az összehasonlításokat. Mondok példát. Ha egy művészszínház négy előadást készít egy évadban, az teljesen más gondolkodást igényel, mintha 14-15 premier nehezedik egy társulatra. Más elbírálás alá esik egy befogadószínház is. Épp ezért azon vagyok, hogy erős társulat jöjjön létre” – hangsúlyozta.

Az igazgató szerint nehéz egy Budapesten több lábon álló színészt Debrecenbe hívni: “Eleinte nagyon foglalkoztatott ez a kérdés. Mostanában már azért nem, mert tudom, hogy semmi más nem tud idevonzani embereket, csak az, ha jó alkotógárdánk és megtartó erejű közösségünk van, akik miatt érdemes itt dolgozni” – fogalmazott.

A teljes interjú itt olvasható.

Gemza Péter kinevezéséről itt adtunk hírt.

 
 

Kapcsolódó anyagok