“Számomra a színház csapatmunka” – Schnell Ádám válaszolt

2018 augusztus 17. péntek, 8:45

Schnell Ádám az Origónak felidézte gyerekkorát, beszélt a hivatásról, pályájának fordulóiról, fontos szerepeiről, élete meghatározó helyzeteiről – amelyekben mindig hangsúlyos szerepe volt az őszinteségnek.

Az Origo.hu cikkéből:

Arról, hogy hogyan került a színészi pálya közelébe, Schnell Ádám így emlékezett: “…apám egyik betege jóban volt Psota Irénnel, aki azt mondta: érdemes próbálkoznom, s ha nem jutnék be kapásból a Színművészetire, akkor jelentkezzem a Nemzeti Színház stúdiójába. Így is történt, mert az első felvételin kiestem a második fordulóból. Aztán a Nemzeti stúdiójának vezetője, Bodnár Sándor rögtön az első órán olyan dolgokat mondott a színészetről, amitől teljesen megdöbbentem: „Fegyelem, kitartás, szorgalom.” Azt gondoltam: „Mennyi butaságot beszél ez az ember!” Majd elkezdődött a munka, a tanulás. Közben olyan „bölények” mellett statisztáltunk, mint Sinkovits Imre, Őze Lajos, Kállai Ferenc. Lassan része lettem annak a rendszernek, ami az akkori Nemzeti Színházat meghatározta. Egyik nap, amikor hazaértem, azt mondtam anyámnak: Szerelmes vagyok. Kérdezte: Kibe? Azt feleltem: A színházba” – mesélte.

Schnell Ádám és Blaskó Péter / Nemzeti Színház: Az ügynök halála – fotóspróba / Fotó: Illyés Tibor / MTI

Schnell Ádám felidézte: “Talán másodévben próbáltunk jeleneteket Stendhal Vörös és fekete című művéből, s minden fiúnak jutott benne feladat Julien Sorelként. Mi Horváth Lajos Ottóval azonos epizódban alakítottuk felváltva a szépfiút: egy ablakon át kellett a színre érkezni, majd ott hősként működni tovább. Ottó drámai pillanatokat teremtve abszolválta a küldetést. Majd jöttem én: amint belódultam az ablakon, felharsant a nevetés a színpad előtt. Megértettem: nem kell erőltetnem ezt a fajta macsó vonalat. Persze van bennem olyan, de az más karakterekben is megmutatható” – nyilatkozta.

A színész kiemelte: “Szeretek tartozni valahová, számomra a színház csapatmunka. Sosem a főszerepek vonzottak, hanem az olyan közösségek, amelyben megélhető a munka öröme. A József Attila Színháznak összetartó, nagyon jó kondíciójú társulata volt. Ottani munkáim közül szívesen emlékszem arra a három produkcióra is, amely Sztarenki Pál rendezett az akkoriban induló Gál Erzsébet stúdióban. Jó volt „filmszerűbben” játszani egy meghittebb, intimebb térben” – mondta.

Berettyán Nándor és Schnell Ádám / Nemzeti Színház: Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke / MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Schnell Ádám elárulta: “Énekelni nem tudok, de egyébként valóban mindenevő vagyok. Igaz ez műfajokra vagy rendezői stílusokra is (…) Könnyen alkalmazkodom játékszabályokhoz – ha vannak. Ha nincsenek, akkor állítok magamnak. Ahhoz is van érzékem, hogy jó légkört teremtsek magam köré, ami persze lehet, hogy puszta önzés: nem szeretek rossz légkörben dolgozni (…) Vannak kortársaim, illetve fiatalabb kollégák is, akik idejekorán kiégnek. Én a mai napig kedvvel művelem a hivatásomat, örömöm van benne. Számomra még ma sem a szerep mennyisége a fontos, hanem az, hogy megtaláljam benne azokat a momentumokat, amitől szerethető lesz, estéről estére megadja a „felhajtóerőt”. Most újabb energiákat is érzek mindehhez” – szögezte le a színész.

A teljes interjú itt olvasható.