Spilák Klára: “A saját kíváncsiságomból indultam ki, amikor elkezdtem a helyemet keresni”

2018 augusztus 26. vasárnap, 7:42

Színészként, szinkronhangként, műsorvezetőként és sajtófőnökként is megállja a helyét. Spilák Klárát a femina.hu kérdezte.

A femina.hu cikkéből:

Spilák Klára a Színművészeti elvégzése után a hagyományos színházi irányba indult el: először a József Attila Színház tagja lett, majd játszott Pécsen és Zalaegerszegen is, de úgy érezte, ennél többet, mást szeretne. “Színésznőként úgy éreztem, hogy kevéssé van szükség rám, arra, amit én gondolok a világról, amit én képviselek, egy motor alkatrészeként az volt a feladatom, hogy tökéletesen működjön a rendező által megálmodott szerkezet. De nekem ez nem volt elég, többre vágytam. Valamilyen kreatív lehetőséget kerestem” – mondta a színésznő, aki újságíróként és kommunikációs szakemberként is dolgozik. A rendezés soha nem merült fel benne, mert azt túl komplexnek gondolja.

Spilák Klára / Fotó: Éder Vera

Spilák Klára / Fotó: Éder Vera

“Elsősorban a saját kíváncsiságomból indultam ki, amikor elkezdtem a helyemet keresni. Nagyon szeretek emberekkel beszélgetni, érdekel minden és mindenki, így arra gondoltam, hogy a kérdező szerepe jól állna nekem. Felhívtam Kóthy Juditot, aki a Magyar Televízió egyik szerkesztője volt, és megkérdeztem, hogy tudna-e segíteni. Így indult a riporteri pályám. Számtalan interjút készítettem, részese lettem a Mélyvíz és a Repeta című műsor csapatának, és minden pillanatát nagyon élveztem. A kilencvenes évek második felében a tévézés szép lassan átvette a színház helyét, de a szinkron természetesen megmaradt” – mesélte Spilák Klára.

Azt is elárulta, hogyan került a POSZT sajtófőnöki székébe. “Amikor Jordán Tamás az első pécsi találkozót szervezte, bekopogtam hozzá, és elmondtam, hogy évek óta dolgozom újságíróként, a színházi szakmát is ismerem, és úgy gondolom, jól el tudnám látni ezt a feladatot. Végighallgatott, majd azt mondta, rendben, csináljam. Utána 15 esztendőn keresztül képviselhettem ezt a rendezvényt, mely komoly munka, nagy megtiszteltetés volt” – mondta Spilák Klára, akinek nem a POSZT volt az egyetlen sajtós feladata. “Számtalan kisebb-nagyobb programban vehettem részt, a Tünet Együttes első lépéseinél is jelen lehettem, de dolgoztam a TÁP Színházzal és más független műhelyekkel. Fontos része volt még az életemnek a Mindentudás Egyeteme, aminek több éven át lehettem háziasszonya és sajtófőnöke. És persze, örömmel fogadtam bármilyen eseményhez kötődő felkérést is.Nagyon élveztem a Spílerek című beszélgetőműsort is, mely a Hatoscsatornán ment, és számtalan nagyszerű kollégával interjúzhattam. Ott is az volt a célom, hogy a jól ismert művészek mellett bemutassam a nagyközönségnek a pályakezdőket, illetve a független színházban működő alkotókat. Ősszel a József Attila Színházban kezdődik egy beszélgetéssorozat, ahol kortárs írókat faggathatok drámáikról és a drámaírásról. Ez a lehetőség is nagyon izgalmas, rengeteg kreativitást és felkészülést igényel. Már nagyon várom a kezdést!” – számolt be a tervekről.

A teljes interjú itt olvasható.