“Már nem eszem olyan forrón a kását” – Verebes István válaszolt

2018 augusztus 28. kedd, 8:30

Az ünnepi könyvhétre jelent meg Tólig című kötete, amely kegyetlenül őszinte látlelet a hazai színházi állapotokról. Mindemellett valódi énjét, élete igazi értelmét közel az ötvenhez a családjában találta meg. Verebes Istvánnal Szegő András beszélgetett. LAPSZEMLE.

A Nők Lapja cikkéből:

Arra a kérdésre, hogy mi volt élete legjobb döntése, Verebes István így felelt: “Amikor megvettük Zalában a házat. A legkisebb gyermekem is immár kirepült, most is ott élek, a világ durvább tereitől távol, a feleségemmel. Ha tettem életem során bármi jót, ennek busás jutalma ez a nyugalom. Ez a függetlenség. Ez a szabadság, amire mindig vágytam. Élvezem is minden percét. Ha tetszik, alszom, ha tetszik, akkor csak bámészkodom a tájon, máskor olvasok, zenét hallgatok, festek, vagy írok, ha tetszik, délután fürdöm meg. Úgy élek, ahogyan éppen jólesik. Nem ingerel a közélet, a szakma, hidegen hagy a sok hőzöngés, okoskodás. Ha feljövök ide Pestre, akkor is csak olyan helyre megyek, ahol emberséges légkört érzékelek. Néhány törzshely, néhány barát, néhány műhely, mint például a József Attila Színház (…) Jó ideje már nem eszem én sem olyan forrón a kását! Lassultam, visszafogtam magamat, és mondjuk, ha egy interjúban egy szó sincs abból, amit mondtam, de jobb dumát adnak a számba, elfogadom” – nyilatkozta.

Verebes István / Fotó: Stekovics Gáspár

Eddigi pályafutására visszatekintve a színész-rendező hangsúlyozta: “Számomra a lényeg, hogy talán nem bántottam meg senkit szándékosan, kinek-kinek, akit érdemesnek véltem, igyekeztem biztosítani lehetőséget, akin tudtam, segítettem. Kis, kényszerű megalkuvásokba ugyan végső esetekben belementem, de nem tagadtam meg az elveimet, nem csaptam be, nem vezettem félre senkit. Talán. Ismétlem: talán! De még ez sem bizonyítható törvény előtt. A függetlenségem és a szakmai tisztességem megpróbáltam megőrizni. Talán sikerült… Próbálom remélni, hogy igen. Nimbuszra, hírnévre, sztárságra sosem vágytam, az elismerések, díjak fontossága régen semmivé lett számomra. Csináltam a dolgom, és kész (…) Egy szerkesztő hölgy a minap hiányolta a pályafutásomból a Nagy Művet. Azzal védekeztem nagyképűen, hogy Karinthy Frigyesnek is mindig ezt vetették a szemére. Ezzel a hiánnyal így én is kiegyeznék” – mondta.

Verebes István kiemelte: “…a legdöntőbb változást a gyermekeim születése hozta. Más lett mindennek a súlya, értéke, jelentősége. Ezer dologról, amit korábban annyira fontosnak éreztem, hirtelen kiderült számomra, hogy értelmetlen időfecsérlések, és ugyanígy, sok minden sokszorosára értékelődött fel bennem, illetve került a helyére, ami fölött azelőtt átsiklottam. Más dimenzióban kezdtem látni az életet (…) A gyerekeim emberi értékességéért volt és van értelme küszködni, dolgozni, gyötrődni, erőfeszítéseket tenni. Ez az, ami egyáltalán hagyhat valami lenyomatot ittlétünkről. Hogy volt valami értelme ennek az egész hajcihőnek” – tette hozzá.

A teljes interjú a Nők Lapja augusztus 15-i számában olvasható.