“Mániákusan gyűjtöm magamban a helyzeteket, mondatokat” – Zsigó Anna dramaturg válaszolt

2018 szeptember 11. kedd, 7:30

Lengyel­-magyar szakos bölcsészként végzett, majd színházi dramaturg diplomát szerzett. Jelenleg az anyai teendők mellett független színházi dramaturgként dolgozik. Zsigó Annát a Gang kul.hu kérdezte.

A Gang kul.hu cikkéből:

Szinte egy időben lett családanya és pályakezdő dramaturg, melynek kapcsán Zsigó Anna így nyilatkozott: “Fontos nekem, hogy dolgozni tudjak, hogy részt tudjak venni azokban a munkákban, amikkel megkeresnek, hogy számíthassanak rám a munkatársaim. És hát az is igaz, hogy jelen kell lenni, a színházi világnak ez az egyik sajátja (…)  Mivel a független színházi munkának sajátossága, hogy a munkaidő meg a szabadidő nem választható el élesen egymástól, ezért fontos volt nekem, hogy a kisfiam a kezdetektől részese legyen mindennek és akkor is sokat tudjak vele lenni, amikor éppen dolgozom. Ahova csak lehet, magunkkal visszük. Két hónapos korában már a Zsámbéki Színházi Bázison néztem esténként egy korábban megkezdett munkám utolsó próbáit, amíg ő ott szundikált mellettem a babakocsiban” – mesélte.

Zsigó Anna / Fotó: Vágó Borbála

Zsigó Anna elárulta, munkamódszerében nagy hatással vannak rá a hétköznapi élet történései: “Erősen belehelyezkedek a körülöttem zajló szituációkba. Szinte mániákusan gyűjtöm és elraktározom magamban a helyzeteket, mondatokat, különféle reakciókat. Ezeket később nagyon jól elő tudom hívni egy-­egy szöveg írásakor. Egy dramaturg nem úgy dolgozik magával, mint egy színész, mégis hasonló az az attitűd, ahogy különböző motivációk, álláspontok egymásra hatását ezekből az elraktározott élményekből mondatokká formáljuk. Engem mérhetetlenül inspirál ez a hely, ahol élünk. Ez a félig balkáni, félig közép-­európai terület minden szerencsétlenségével együtt. Néha elég nagy kihívásnak tűnik itt élni, de annyi titok vár még megfejtésre, és persze kiapadhatatlan humorforrást is nyújt ez a régió” – hangsúlyozta.

A dramaturg kiemelte: “Az egyik legfontosabb motiváció számomra a rendezővel való szoros partneri együttműködés. Ez az egyik alapja annak, hogy a színészek is hitelesen tudják elmondani azokat a mondatokat, amiket mi a szájukba adunk. A rendezőnek és a dramaturgnak hogy úgy mondjam ott kell állnia a szöveg mögött. Ehhez nagyfokú őszinteségre van szükség, akár arra is, hogy a saját életéből vett példákkal segítse a szöveget, ezáltal a színészt. Ha ez létrejön, az nagyon inspiráló” – szögezte le Zsigó Anna.

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok