Vári Éva: “Nem akartam rózsaszín tüllruhában ugrálni a színpadon”

2018 október 04. csütörtök, 8:11

18 évesen már operett-főszerepeket játszott, 33 volt, amikor úgy gondolta, áttér a drámai szerepekre. Tavaly bejelentette, hogy visszavonul a színpadtól, de aztán nyomban meg is szegte ígéretét… Vári Évát a Librarius.hu kérdezte.

A Librarius.hu cikkéből:

Ruttkai Ottó igazgató felvette a Kaposvári Színházhoz, el is indult a pályája, de a Főiskolára végül nem került be. “Akkoriban ha valaki erre a pályára készült, először mindig a „területileg illetékes” színházba irányították. Így kerültem én Kaposvárra, és leszerződtettek operett szubrettnek, mert az igazgató Nagykanizsán már látott vizsgaelőadásokon. Szóval felvételi vizsga helyett szerződést kaptam, mert az addigi szubrett, Lehoczky Zsuzsa akkor szerződött el Szegedre. Apámmal lelkesen közöltem, hogy én már nem is akarok a főiskolára menni. Ő erre nagyon ideges lett, bement Ruttkai Ottóhoz, hogy ezt mégis hogy képzeli. Ő viszont azt mondta, hogy személyesen felelősséget vállal értem erkölcsi és szakmai értelemben, úgyhogy maradtam. Két év múlva azonban úgy gondoltam, már eleget tanultam, és mégiscsak elmentem felvételizni a Főiskolára. A szüleim folyamatosan kapacitáltak. A harmadik vizsgán azonban kirúgtak. Amin annyira megsértődtem, hogy soha többet nem próbálkoztam, sőt ha Pesten a Rákóczi úton jártam, mindig átmentem a túloldalra, hogy ne is lássam a Vas utcát, ahol a Főiskola épülete állt. Volt, aki 10-szer is felvételizett, én soha többet” – mesélte Vári Éva.

Vári Éva

A színésznő elmondta, először szinte csak zenés darabokban lépett fel, végigjátszotta a teljes irodalmat. “De amikor elmúltam 30 éves, akkor úgy éreztem, már nem akarok rózsaszín tüllruhában kislányként ugrálni a színpadon. Már nem jelentett kihívást. Ha 5 operettben el tudtam játszani a szubrettet, akkor a többi 35-ben is meg tudnám csinálni. Ez a szerepkör egy kaptafára készül. Más a zene, a szöveg, de a szituációk nagyon hasonlóak. Az operett engem már nem elégített ki. A musical persze igen, annak mindig megvan a drámai alapja. Úgyhogy egy szép napon bementem az igazgatóhoz, és azt mondat, nem akarok már operettet játszani, hanem prózát szeretnék. Megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e előröl elkezdeni a prózai színészi pályát? Egészen kis szerepekkel. Bizony meglepődtem. Egy városban az operettszubrett elismert művésznek számít. Én is sikeres és népszerű voltam, volt Jászai-díjam is. Ehhez képest kezdetben egészen kicsi szerepeket osztottak rám” – idézte fel a művésznő.

Vári Éva arról is beszélt, miért váltott 52 évesen, amikor otthagyta Pécset és Budapestre költözött. “Pár évem volt csak hátra a nyugdíjig, épeszű ember ilyenkor már nem vállal ekkora rizikót. Nem hagy ott egy várost, ahol sikere van, a közönség szereti, ahol érdemes művész lett. Ezt csak azért mondom, mert vidéken kiváló művész címet meg Kossuth-díjat nem szoktak adni. Szóval 1992-ben játszottuk Pécsett a Cigánykerék című musicalt, amit Szakcsi-Lakatos Béla és Csemer Géza írt. Egy idős színésznőről szól, aki hazajön Amerikából, teljesen elveszett és a végén a cigányok meg is ölik. Ezt elővette a Budapesti Kamaraszínház, mert a Kálvária téren, az ő környékükön sok roma él. Szegvári Menyhért rendezte, aki Csemer Gézával fölvetette, hogy miért nem hívnak meg engem erre a szerepre. Elhívtak vendégnek. Az ottani kollégák körében nem aratott osztatlan sikert. Sokan azt mondták, miért kell vidékről színésznőt hozni, hát nincs itt Pesten elég? Amikor kimentem először a színpadra, egy csomó kolléga ült a nézőtéren. Aztán amikor megnéztek-meghallgattak, akkor megenyhültek. Aztán azon a nyáron a Kiscelli múzeumnál a Koldusoperát játszották, és engem fölkértek Peacocknénak. Megint Helyey László volt a férjem. Ezek után egyfolytában hívtak, hogy szerződjek Pestre. Először óvatos voltam, félállásban itt maradtam a Pécsi Nemzeti Színháznál, de végül olyan erősen kapacitáltak, hogy megadtam magam és teljes állásban a Budapesti Kamraszínházhoz szerződtem. Itt hagytam Pécsen a házamat, meg az életemet, de úgy gondoltam, csak pár évről van szó, utána úgyis nyugdíjba megyek. Csakhogy sorban kaptam a jó szerepeket és arattam a sikereket” – összegzett a Kossuth-díjas színésznő.

A teljes interjú itt olvasható.