Háy János: “Csak annak a művészeti alkotásnak van értelme, ami megrendít”

2018 október 10. szerda, 7:17

Ahhoz képest, hogy ő az egyik legtermékenyebb és legnépszerűbb kortárs szerző, a gimnáziumban megbukott magyar irodalomból. Cirka 40 évvel később olvashatjuk a regényeit, a verseit, megnézhetjük színházban a drámáit. Háy Jánost Kurucz Adrienn kérdezte.
A WMN cikkéből:

A felvetésre, miszerint az íróknak sokat kell dolgozniuk ahhoz, hogy megéljenek, plane, ha családos emberről van szó, Háy János úgy felelt: “Szerintem jó a családra időt fordítani. Egy percét nem bántam meg, és nem merült fel bennem az a szerep, hogy „apunak fontos dolga van, ezért nem jön velünk kirándulni”. A kisgyerekekkel meg tök egyszerű, evidensen szeretnek, és azt a napirendet követik, amit te alakítottál ki. Úgy emlékszem, az volt nehéz időszak, amikor gimnazisták lettek, borult a napirend, jöttek-mentek, nem lehetett bemérni, mikor, mi történik. Van egy faházam Csillebércen, akkoriban minden reggel átcuccoltam, az volt a munkahelyem. Nyolckor mentem, fél ötkor jöttem, mint egy hivatalnok. Kívülről elég unalmas egy író. (…) Van a próza- és a drámaírásnak egy mechanikus része: le kell ülni mindennap, és csinálni kell. Nem lehet megspórolni a szükséges óraszámot. A vers más, azt nem lehet erővel kinyomni magadból. Íróként az ember alapvetően mindig pörget magában valamit, akkor is, amikor konkrétan nem ír. Nincsenek civil idők. De szeretem, amit csinálok. És idegenkedem a panaszkodó íróktól. Szerintem bányásznak meg szállítómunkásnak lenni, az nehéz. Az igazán jó dolgok kedvből születnek. Minden jelentős műből sugárzik a kedv, az új világ felépítésének és megismerésének szenvedélye. Nem baj, ha nem vagy nagy stiliszta, nem szólalsz meg sziporkázó nyelven, de az elemi kedv vagy akarat elengedhetetlen” – fejtette ki Háy János.


A kérdésre, ír-e valaha muszájból úgy felelt: “Sok mindent írok megrendelésre, de nem vállalok el semmit, ami nem esik egybe a belső akaratommal. Fiatalon korrupciónak tartottam a felkérésre való írást. De ez csak afféle ifjonti hőzöngés volt. A világ kulturális hagyatékának nagy része felkérésre született. A festmények, főként a szobrok, zeneművek. Van olyan is, hogy minél több a megkötés, annál jobban szeretem a feladatot, mert izgalmas egy kívülről jött keretrendszerben olyannak lenni, amilyen te vagy”.

Legutóbbi darabja, A halottember kapcsán arról is beszélt, meglepik-e a heves reakciók vagy ha egy néző sír, nyugtázza, hogy „hat a szöveg”. “Az úgy van, hogy először nekem kell megrendülnöm. Én vagyok az, aki az írást létrehozza, és én vagyok az ellenőr is, az írás szempontjából én vagyok az „igazság és az élet”. Minden újraolvasáskor, de különösen az utolsó alkalmakkor azt vizsgálom, elérték-e a mondatok a maximális koncentrációt és betalálnak-e. Írás közben a saját létemet kutatom, amely általánosságban egy emberi lét, épp olyan, mint bármely más emberi lét. Hinnem kell abban, hogy az én problémáim mindőnk problémái. Csak annak a művészeti alkotásnak van értelme, ami megrendít. Persze, ez általában fájdalom-megrendülés, mégis szabadabbnak érzed magad. Hirtelen olyan, mintha felszámolódnának az emberi lét alapszorongásai. (…) Én persze író vagyok és nem terapeuta. De tényleg úgy van, ha nincs szembesülés, akkor nem várhatod, hogy jobb legyen bármi is, mert nem tudod, min változtass. A műalkotás ez egyetlen olyan, hogy ellentmondásosan fogalmazzak, olyan világrész, amely meg tudja mutatni a világot a maga teljességében. Hogy kicsit gőzösen fogalmazzam meg, részélmény helyett egészélmény”.

Arról szólva, hogy utolsó munkái különösen szomorúak, elmondta: “Most írtam egy darabot, megint egy női sors (Apa lánya), ennek az utolsó mondata pozitív! Nagyon örültem neki, mert bennem nincs szándék a kegyetlenkedésre, a bántásra. A gonoszság és a rosszindulat a természetemtől idegen, és az írói énemtől is. Az írói én tulajdonképpen mimikri, de nem lehet túl messze a civil énedtől, mert akkor képtelen vagy hitelesen képviselni. Szóval azt írom, amit a belső lelki állapotom szerint írni tudok. A hitelességnek alapfeltétele, hogy a létrehozott vagy létrehozandó mű szinkronban legyen veled. Ez örökös önvizsgálattal jár. Ha jól dolgozol belül, akkor pontosan érezni fogod, honnét látod a világot és ki látja –, e szemlélő nevében és e szemléleti pozícióból szólalsz meg. Ha ettől eltérsz, hamis útra tévedsz. Az én mostani utam ezeket a világokat keverte ki. Ha fáj, hát, fáj, de nincs csalás és ámítás. (…) Utálom azt a szemfényvesztést, hogy bármihez könnyen hozzá lehet jutni, csak odanyúlsz, és máris a tiéd. Ami fontos, abba munkát kell tenni. Nincs mese. A gyerekeiddel való kapcsolatodba, a szerelmeddel való viszonyba, vagy akár a műalkotás befogadásába is. Élni kell és nem lazán élni, mert ez a laza élet egy rohadt nagy öncsalás. Egy ember is akkor érdekes, ha többet és többet látsz belőle, s a „többetlátáshoz” idő kell, nem elég, hogy felklattyintod a villanyt, aztán már látsz is. A szex sem akkor a legjobb, amikor először fekszel le valakivel. Két testnek is meg kell ismernie egymást, főként, ha hiszel a test és lélek egységében. (…)Amúgy a szorongással semmi probléma sincs. Miért is kellene mindent kikezelni magunkból, ami a személyiségünk része? A modern gondolkodás, főleg ez a newage-es faszság azt hirdeti, hogy „mindent próbálj megoldani magadban”. Meg hogy „pozitív gondolkodás”. A pozitív gondolkodás ethoszánál negatívabbat el sem tudok képzelni” – összegzett Háy János.

 

Az olvasókról szólva kifejtette, némelyik könyve talán könnyebben nyílik bizonyos korú vagy nemű olvasók számára, de nem gondolkodik marketingesként a könyveiről. “A bestsellerírónak fontos, hogy milyen réteget céloz meg. Ő terméket hoz létre, az a dolga. Ha én azon gondolkodnék, ki lesz az olvasóm, elveszteném a megragadni kívánt világra való a mély koncentrációt, és belecsúsznék a korrupcióba, hogy művön kívüli elvárásoknak tegyek eleget. A hiúság hajtaná az embert, hogy például írjon egy hasonlót ahhoz a novellájához, ami nagyon sikeres volt, mert akkor szeretni fogják. És mindenki, az írók is szeretethiányosak. Ha a privát énemet akarnám bevajazni, akkor olyat akarnék írni, ami az olvasóknak tetszik, és nem a mű tárgyára figyelnék. De az ilyesfajta írói szándék nem a világ megragadásáról szól, hanem a vásárló megragadásáról, ami egy másik viszonyrendszer. Persze nagyon örülök, hogy olvasóra találtak a könyveim. De soha nem szabad elfeledni, hogy akkor is meg kell írni, amit meg kell írni, ha a kutyát sem érdekli. Az olvasó, tágabban a polgári értelemben vett siker nem része a műalkotásnak” – vélekedett Háy János.

A teljes interjút itt olvashatják.

 

 

 

 
 

Kapcsolódó anyagok