Szersén Gyula: “Régen a szinkron szinte színházi szituáció volt”

2018 október 14. vasárnap, 7:39

A Jászai-díjas színművész közel negyven évtizedig volt tagja a „régi” Nemzeti Színháznak. Színpadi szerepei mellett olyan sztároknak kölcsönözte hangját, mint Charles Bronson, Paul Newman, Harvey Keitel és Robert Duvall. A szinkronmunkáiért nemrég életműdíjjal kitüntetett színészt az Origo kérdezte.

Az Origo cikkéből:

“A történelmi helyzet meghatározta az életünket. Édesapám varrógép- és kerékpárműszerész volt, de ezerkilencszáznegyvenben már egy kerékpáros-műszaki zászlóaljnál szolgált a Kárpátokban, majd amerikai hadifogságba esett. Édesanyám 1945-ben szülte meg a húgomat, már annak a rákosszentmihályi háznak az óvóhelyén, amelyben a lakásunk volt. A várandósság, a szülés körülményei betegségekhez vezettek, és édesanyám 1947-ben, harminchárom évesen meghalt. Apám, aki egy évvel korábban jött haza a fogságból és mindjárt dolgozni kezdett, felfogadott egy lányt a másfél éves testvérem mellé. Én nagyrészt magamban voltam, leszámítva a nyarakat, amikor vidéki befogadó családok gondoskodtak rólam, ahogy akkoriban más félárvákkal, árvákkal is szokásban volt” – emlékezett Szersén Gyula.

Szersén Gyula / Fotó: MTVA

Szersén Gyula / Fotó: MTVA

A színész elmondta, a főiskolán szakmailag Gáti Józseftől tanult sokat. “Arra tanított minket, hogy belülről, teljes mélységében meg kell érteni a megírt szöveget, mielőtt megtanulnánk kívülről fújni. Tökéletesen igaza volt, mire végeztem az iskolával, háromszáz verset tudtam kívülről – és belülről is. Egyébként nagyon erős osztályunk volt. Akiket mindenki ismerhet: Almási Éva, Csomós Mari, Szabó Éva, Csikós Sándor, Juhász Jácint, Kozák András, Szilágyi Tibor. (…) Szerencsém volt, abban az évben törölték el azt a kötelezettséget, mely szerint a friss diplomásoknak két évet vidéken kell töltenie. Ugyanakkor Bitskey Tibor átszerződött a Vígszínházba a Nemzetitől, és kellett helyette egy jóvágású naturburs. Egri István, a nagyszerű színész-rendező is támogatta a szerződtetésemet, aki ugyancsak a Nemzeti tagja volt” – mesélte Szersén Gyula.

A színész az interjúban a szinkronkészítés világáról és változásáról is beszélt. “Valóban más volt a hangulat, amikor Charles Bronsont szinkronizálva ott álltam a Henry Fondát szinkronizáló Sinkovits Imre mellett a Volt egyszer egy vadnyugat című film négyszer nyolcméteres vászonra vetített részletei előtt. Szinte színházi szituáció volt, egy héten át ismétlődött, mire elkészült a tökéletes magyar változat. Ma már mindez egy laptop előtt történik, fejemen fejhallgatóval, amin az eredeti szöveg fut, ráadásul idő sincs annyi, mint régen. Mindez árt a művészi igényességnek, s ma már csak a legprofibbak tudják igazán jól csinálni. Évtizedek óta szinkronizálok, úgy gondolom, tartozom annyival a műfajnak, hogy amíg bírok, részt veszek benne. A szinkronmunkámat elismerő díjnak azért is örülök, mert azt a szakma adja a teljesítmény alapján. Ilyen esetben nincs púder, meg kell ugrani a szintet, amiért kijár az elismerés” – fogalmazott a színművész.

A teljes interjú itt olvasható.