Kulka János: “Megváltoztam, most megnyugodtam”

2018 október 16. kedd, 8:01

Szöveg nélkül is hangsúlyosan tér vissza a filmvászonra a Halhatatlanok társulatának örökös tagja. A mozikban november 1-jétől látható, X – A rendszerből törölve című krimidrámával Kulka János jelzi, felvette a harcot a beszédzavarral, ami a 2016. áprilisi sztrók, illetve az életmentő műtét óta a mindennapjai része.

Arról, van-e személyes magyarázata a történtekre, Kulka János úgy nyilatkozott a Blikknek: “Akkoriban rengeteget dolgoztam: éjszakai forgatás, színház, próba. A stressz valószínűleg hozzájárult, hogy sztrókot kaptam”.

Ujj Mészáros Károly, Kulka János / Fotó: Pintér Leó

A színész azt is elárulta, mennyi munka van abban, hogy már jobban beszél. “Egyfolytában gondolkodom, és az segít a legtöbbet. Ennek köszönhetően lassan jön vissza magától a beszéd, ösztönből. Természetesen a logopédus munkája is nagyon kellett eleinte. Most már csak heti egy órát találkozunk. Afáziának hívják a betegségemet. Ezt úgy képzelje el, hogy a fejemben “nagyon okos” vagyok, de nehezen jön ki, ami ott bent van.”

A kérdésre, min szokott gondolkodni, Kulka János azt felelte: “Az életemről, hogy hogy történt. Megváltoztam. Ideges voltam és gőgös, amolyan “Majd én, majd én!” ember. Most megnyugodtam. Kívülről látom az egész korábbi életemet. Idegen vagyok a magam számára. Kulka János? Az ki? (…) Az emberek elfelejtenek. Tudom, hogy az van emögött, hogy zavarban vannak. De nem baj. Megnyugodtam. Megvilágosodtam. Elfogadtam, hogy ez van. Tényleg!”

Azt is elmondta, mindennap felkel, sétál a kutyájával, és van egy kis kabriója, nagyon élvezi a vezetést, főzni azonban elfelejtett. “Így mostanában egyszerű ételeket eszem. Borzasztó! Hogy lehet ez? Az agy működése nagyon titokzatos. Folyékonyan beszéltem angolul és franciául is, most azt sem tudok. Az elmúlt időszakban többször voltam Párizsban, a 92 éves keresztanyámat szoktam meglátogatni. Ha angolul vagy franciául beszélnek hozzám, azt tökéletesen értem és mindent értek, amit olvasok, de beszélni csak egy-két szót tudok. Talán majd idővel azért ez is visszajön” – részletezte a színész, aki az X forgatásán is szívesen vett részt.

“Az nagyon jó volt! Izgultam, de felszívtam magam, tele voltam energiával! A stáb pedig nagyon kedves volt velem. Fantasztikus volt! Előtte persze Ujj Mészáros Károly rendezővel sokat próbáltunk. Emlékszem, 2017 telén jeges volt az út, és Károllyal egymásba kapaszkodva, csúszkálva araszoltunk, úgy mentünk a Focus Fox stúdióba próbálni. Elég nehéz fizikai jeleneteket várt el tőlem, mégis könnyedén meg tudtam csinálni őket. Maga a forgatás tavasszal zajlott, öt intenzív nap volt, reggeltől estig. (…) Szerintem az X – A rendszerből törölve egy nagyon szomorú film. Sok minden benne van arról, ahogy ebben az országban élünk. Károlyt nagyon jó rendezőnek tartom, Balsai Mónit pedig zseniális színésznek. Kíváncsi vagyok, hogy a közönség hogy reagál majd!” – fogalmazott Kulka János a Blikk írásos interjújában, amelyből az is kiderült, filmben nagyon szívesen játszana a jövőben is.

Forrás: Blikk