“Florence szerepével lekerekedik az életem” – Bánsági Ildikó válaszolt

2018 október 18. csütörtök, 7:43

A világ legrosszabb énekesnőjének bőrébe bújik a Mennyei hang! című darabban, amelyet ősztől ismét műsorra tűz a Játékszín. Bánsági Ildikót a Fidelio kérdezte.

A Fidelio cikkéből:

“Meg kell tanulni rendesen a kottát, minden egyes hangot a helyén. Úgy érzem, nem véletlenül talált meg ez a szerep. Huszonnyolc éves koromban volt egy énektanárnőm, Magdi néni, akivel operákat énekeltem. Azért jártam hozzá, hogy az éneklés segítsen jól beszélni. Mondta, hogy énekeljem a Tavaszi szélt, de én sóhajtoztam, hogy a Traviatát akarom. Kiderült, hogy lenne hangom az operához, de persze nem akartam leváltani a prózai színházat. Volt, hogy potyogó könnyekkel énekeltem, a többiek meg mondták, hogy sírás közben technikailag lehetetlen lenne énekelni. Hát nekem nem volt az. Florence Foster Jenkins szerepével lekerekedik az életem. De az ő szerepében direkt rosszul kell énekelni, ami nem is baj, mert az Éj királynőjének az áriájában például úgysem mindig jön ki a legmagasabb hang. Pedig ha rágyúrok, akkor kijön” – mesélte Bánsági Ildikó.

Bánsági Ildikó / Játékszín: Mennyei hang! / Fotó: Puskel Zsolt, port.hu

Bánsági Ildikó / Játékszín: Mennyei hang! / Fotó: Puskel Zsolt, port.hu

Florence Foster Jenkins igaz történetét dolgozza fel a darab, aki tényleg nem hallotta, mennyire hamisan énekel. Nemi beteg lett az első férjétől, és ennek az egyik mellékhatása az volt, hogy nem hallotta tisztán a saját hangját. Viszont rengeteg emberen segített. “Ez a színdarab nem emeli ki olyan hangsúlyosan, de megalapította a Verdi Társaskört, sokakat segített a pályán. A házikoncertjein aztán elénekelt ő is egy-egy áriát, ebből nem is volt baj, csak később, amikor a Carnegie Hallban akart fellépni. A filmben, ami Meryl Streeppel készült, megveszik a fellépés lehetőségét, mert Florence nagyon gazdag, sokat örökölt az apjától. De készült ebből a történetből egy francia film is, a Marguerite, az egész más nézőpontból mutatja be az énekesnőt. Ott az történik, hogy egy festő kihasználja őt, ráadásul a Carnegie Hall-ban tartott koncertjéről egy kritikus megírja, hogy milyen rossz, és ebbe belebetegszik” – mondta Bánsági Ildikó.

Florence nem engedett kritikust a koncertjeire. Arra a kérdésre, hogy érdekli-e, mit írnak a játékáról, a színésznő így válaszolt: “Annak idején nem azért jöttem el a Vígből, mert megbántott a kritikus, hanem mert igaza volt. Megköszöntem neki, mert az ő írása volt az utolsó csepp a pohárban, és erőt adott ahhoz, hogy váltsak. De volt olyan is, hogy az előadás előtt három perccel valaki átküldte nekem a lehúzó kritikáját, és alig tudtam színpadra lépni. Na hát az igazi gengszterizmus volt. Sokszor az a baj a kritikával, hogy egyetlen színészt akar ledorongolni, pedig a színház csapatmunka. De egyébként már egyre kevesebb kritikával találkozom.”

A művésznő arról is beszélt, hogyan viseli, ha a bulvár cikkezik róla. “Előfordult, hogy riportot készítettek velem, aztán amikor megjelent az újság, a címlapján ott voltam én, meg a volt férjem, hogy tizenöt éve elváltunk, és magányos vagyok. Vagy hogy megvesztegettem egy rendőrt… Mert micsoda öröm lehet egy Kossuth-díjasról azt írni, hogy megvesztegette a rendőrt! Talán a kefelevonatig ott kéne állnom, hogy ellenőrizzem, mit írnak rólam? Ráadásul az egész újságírás át van politizálva, elvileg vigyázni kéne, hova adok interjút. Én nem akarok azzal foglalkozni, hogy ki a balos, ki a jobbos, nem is tudom követni. Abba bele lehetne őrülni. Az a baj, hogy én olyan vagyok, mint Florence, túlzottan szeretetigényes. Annyira akarom, hogy mindenki szeressen és mindenki elismerjen” – mondta Bánsági Ildikó.

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok