Scherer Péter: “Engem a kíváncsiság hajtott”

2018 október 23. kedd, 7:38

Ha nem nyitott a közönség, a világ legjobb előadása is hidegen hagyja – véli a magát számos műfajban kipróbáló alkotó, a Nézőművészeti Kft. alapító tagja. A HVG interjújából.

A felvetésre, miszerint a saját bőrén érezheti a kulturális kormányzat intézkedéseinek kárát, hiszen független színházi közegben is mozog, úgy reagált: “Az alternatívok leginkább abban különböznek kőszínházi kollégáiktól, hogy – miközben ugyanúgy a végsőkig kitartanak az elképzeléseik mellett és harcolnak a megvalósításukért – ők szegények. Annyira rajonganak a szabadon művelhető hivatásukért, hogy időnként szerepet vállalnak a kőszínházi gázsi negyedéért is. A szabadságnak az a lényege, hogy azt csinálhatok, amihez kedvem van; kilóg a seggem a gatyából, de fütyülök rá. Nem azt mondom, hogy ez jól van így, mindenesetre több évtizedes magyar hagyomány.”

Scherer Pétert arról is kérdezték, hátráltatta-e valaha, hogy nincs színészdiplomája. “Eleinte az önbizalmamnak ártott, hogy kétszer, rögtön az első fordulóban kiestem a felvételi rostán. Jóval később, amikor jöttek az elismerések, már nem bántott. Szorongásoldóként a Magyar Színészkamarától úgy kaptam színművészoklevelet, hogy még a vizsgadíjat sem kellett kifizetnem, mert láttak a Csányi János rendezte legendás Szentivánéji álomban. Így méltányolták az üstfoltozó Orrondi átiratában nyújtott alakításomat. (…) Nem véletlenül „csapott pofán” a Szentivánéji álom Orrondi-változata, a beszédhibás rendezőasszisztensé, aki segítőkész, de mindent lever, színész szeretne lenni, noha olyan pösze, hogy egy szavát sem érteni. Harmincnégy éves koromig csinos, helyes, vékony, jóképű fiúnak hittem magam. De akkor a Vörösmarty tér egyik hajlított tükrös ablakában megláttam egy töpszli alakot, akinek húsz centivel a töke alá lógott a gatya. Belém nyilallt: úristen, ez én vagyok. Nincs ezzel semmi baj, csak idő kell, hogy elfogadjuk. Gondolhatom, hogy hasonlítok kicsit Orlando Bloomra, de jobb, ha megbarátkozom a realitással.”

Annak kapcsán, hogy egyszerre játszik és rendez kő-, alternatív és iskolaszínházban, szerepel filmben, tévésorozatban és szinkronizál, elmondta: “Ez nem tudatos tervezés eredménye. Engem a kíváncsiság hajtott. A harmincas éveimben kezdtem szinkronizálni és filmezni. Ott is mindent az alapoktól kellett megtanulni. A Gengszterfilm forgatásán szólt az operatőr, hogy odébb kellene húzni az asztalt. Odaugrottam és elhúztam. Szomjas Gyuri elmagyarázta: „Péter, te a főszereplő vagy. Az asztaltologatásra ott vannak a berendezők. Ha te csinálod, azt hiszik, elveszed a munkájukat.” Csodálatos dolog a filmezés, de úgy érzem, hogy színház nélkül nincs színészet. Csak ott lehet az esélytelenek nyugalmával kísérletezni.”

A kérdésre, milyen közönséget szeretne „nevelni” a Nézőművészeti Kft., azt válaszolta: “Mindenekelőtt olyat, aki jegyet vesz az előadásainkra. A cégnevet a Nézőművészeti Főiskola című darabunkból vettük át. Ebben a kormány bezáratta az összes színházat, mert a virtuális térben élő nézők már nem tudták értelmezni a háromdimenziós színész alakját. Két állástalanná vált színész elhatározta, hogy újra megtanítja nézni az embereket. A színház igazi társasjáték. Ha nem nyitott és elfogadó a közönség, ha nem hagyja otthon a csip-csup napi ügyeket, ha nem szólítja meg a téma, akkor a világ legjobb előadása is hidegen hagyja. Ellenkező esetben egy kevésbé jó produkció is mélyen tudja érinteni.”

A teljes interjút itt olvashatja.