“Magamat is kívülről figyelem, és egyfolytában csodálkozom” – Kulka János válaszolt

2018 november 07. szerda, 11:09

Betegségét követően nemcsak a filmvászonra, hanem a színpadra is visszatér. Kulka Jánost a Nők Lapja kérdezte.

 

A Nők Lapja cikkéből:

“Mielőtt beteg lettem, rengeteget dolgoztam, szinte semmilyen felkérésre nem mondtam nemet. Sok mindent csináltam. A stroke előtt néhány héttel, vagyis csaknem három éve, a Katonában mondtam is egy kedves színésznőnek, Pálos Hannának, hogy Hanna, befejezem a színészetet. (…) Megelégeltem. Fáradt voltam, kimerített a folyamatos megfelelési kényszer, az állandó szorongás. Rájöttem valamire, de nem tudom már, mire. Elegem lett. Túl sok feladat, minden este fölmenni a színpadra, más vállalások… Féltem, nem tudok úgy teljesíteni, ahogy elvárják, ahogy én elvárom magamtól” – mesélte Kulka János. Elárulta, hogy állandó rettegést okozott számára, hogy ott áll a színpadon, és elfelejti a szöveget.

Kulka János / Fotó: Kovács Tamás, MTI

Kulka János / Fotó: Kovács Tamás, MTI

A színész arról is beszélt, hogy tudta földolgozni a nézők rajongását. “Pillanatokig képes voltam örülni. Pillanatokra megtanultam kezelni. Taps, taps, taps. Negyed óra, aztán csend. Hazamentem, kinyitottam egy üveg bort, és újra magam voltam a szorongásommal. Biztosan én is oka vagyok a betegségemnek. Néha vádolom magam. Erős bennem az önvád” – fogalmazott a művész.

Kulka János az interjúban felelevenítette azt a napot is, amikor sztrókot kapott. “Kétezer-tizenhat április tizenkettő, kedd. Ennek hamarosan három éve, és attól kezdve Kulka János nem ugyanaz a Kulka János, aki előtte volt. Belenézek a tükörbe, mondom a nevem, és nem magam látom. Ne szépítsük a dolgokat. A halál torkából rángattak vissza. Ez furcsa. Idegen vagyok magamnak. Idegen. (…) Furcsa volt. Fáradt voltam, mögöttem a Müpa-koncert, próba a Kamrában. Este itthon, vacsora, aztán a vendég kiabál: János, János! Kelj föl! Hallottam mindent, de nem tudtam reagálni. Borzalmas volt. Jött a mentő, a mentős fölém hajolt. Kiabált: Kulka János! Kulka János! Hall engem? Berci ugatott és nyalogatott. Aztán elvittek. Szirénáztak. Mindent hallottam. Nem féltem, talán mosolyogtam. Aztán egy pillanatban, már az Amerikai úton, mintha kinyílt volna egy ajtó. Nem fájt semmi, minden jó, annyira jó volt. Megkönnyebbültem, azt éreztem, a mennyben vagyok, meghaltam. Utána ezt már elmondásokból tudom, megoperáltak, és egy hetet az intenzíven voltam élet-halál közt lebegve” – számolt be a színész, aki hozzátette: máshogy látja magát és az embereket, mint a betegség előtt. “Megváltoztam, a figyelmem is megváltozott. Szeretem megfigyelni az embereket. Szemlélődöm. Magamat is kívülről figyelem, és egyfolytában csodálkozom” – fogalmazott Kulka János.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok