Perspektíva-e ma a színházi pálya? – Novák Eszter, Törőcsik Franciska és Olasz Renátó válaszolt

2018 november 09. péntek, 9:20

Mekkora egy osztályfőnök és egy színház szerepe a pályakezdés szempontjából? Lehet-e tudatosan karriert építeni? Perspektíva-e ma a színházi pálya? 

Október 8-án Novák Eszterrel, Olasz Renátóval és Törőcsik Franciskával beszélgetett Veiszer Alinda arról, mit jelent ma pályakezdő színésznek lenni, milyen nehézségekkel kell megküzdeni a fiataloknak, és ebben egy mester hogyan tud segíteni.

Novák Eszter úgy nyilatkozott: “A színházak hozzáállása nagyon megváltozott: nem a 2007 óta tartó túltermelés a legnagyobb probléma, és a diploma nem biztosíték, ahogy egyébként a jogi, a műszaki egyetemen sem. Régen a színházak vezetői nézték a fiatalokat a főiskolán, majd elhívták őket egy vagy két év gyakorlatra, és akit gyakorlatra hívtak, abban benne volt az az üzenet, hogy a továbbiakban is számít rá a társulat, és diplomaszerzés után leszerződtetik. Az egy nyilvánvaló dolog volt, hogy aki teszem azt a pécsi színházban vagy bárhol máshol van gyakorlaton, hacsak nem vágja szét egy éjszaka baltával a büfét, vagy nem tud egyetlen mondatot se értelmesen elmondani, vagy nem szereti el az igazgató feleségét, akkor az szerződést kap. És ez mára, úgy, ahogy volt, megszűnt. Most a nagyon jó minőségű negyed-ötödéves hallgatók rendkívül olcsó, lecserélhető munkaerő lettek. Nincs olyan tanítványom, akinek ne lenne munkája – van, akinek annyi, hogy kidől a szekrény –, de ez úgy fog elmúlni egy féléven belül, mint ahogy itt ülök.”

Novák Eszter arról is beszélt, hogy megváltozott a színházcsináláshoz való viszony: “Ahogy azt mondja Renátó, ahogy őt a rendezés érdekli, vagy ahogy Franciska már 18 évesen is szellemi lény volt, ahogy minden színész az – és nekünk is kötelességünk annak tartani őket: véleményformáló erővel rendelkező emberek, ha olyan helyzetbe kerülnek, ahol üzeneteket tudnak  megfogalmazni a szerepeik által. A műfajok keveredése és a találkozások lettek fontosak, mert ha olyan robbanásszerű folyamatok történnének, mint valaha Kaposváron – csak hogy visszautaljak a beszélgetés egy korábbi momentumára –, akkor nyilván ott akarnának lenni, de ilyen nagyon kevés van. Nem annyira égető egy középfajú társulatba bekerülni, sokkal fontosabb az identitáskeresés és az emancipálódás abban a tekintetben, hogy hadd legyen beleszólásuk abba, amit csinálnak. Ma már nem olyanok a fiatalok, hogy várják egy sarokban, milyen szerepre írják ki őket majd. Másképp képzelik el. Ha lenne sok őrületes jó színház, ahova lehetne vágyni, az más lenne. De ez a tendencia, ilyenek az arányok a világ más helyein is. Az egy másik kérdés, hogy mindez segít-e nekik pályán maradni. Szabadúszva sok év munkája, hogy a szakma észrevegye, hogy ki is az az ember.”

Míg Törőcsik Franciska úgy fogalmazott: “Abból élünk, hogy a világra reagálunk, véleményt formálunk. Az érvényes művészet a valósággal foglalkozik, a szemellenzős gondolkodás nem túl érdekes. Az durva, hogy ebben az országban negatív következményei vannak a szabad véleményformálásnak. Nem tudom, mi a megoldás, de az a kötelességem, hogy megfogalmazzam, ami körülvesz.”

“Gimnazistaként olvastam egy könyvet Kaposvárról, akkor úgy terveztem, hogy az lesz, hogy én is egy jelenségként működő társulat tagja leszek” – vallotta Olasz Renátó. “Aztán ez lett, hogy szabadúszó lettem, pedig tényleg mindig a társulati lét érdekelt. Beszéltünk is erről Máté Gáborral, az osztályfőnökünkkel, hogy szeretnénk lemenni vidékre. Ő elhívta hozzánk Keszég Lászlót vizsgarendezésre, akinek annyira megtetszettünk, hogy lehívott minket Szegedre, ahol éppen főrendezőnek nevezték ki. És már kezdtünk is gondolkodni, mi lesz majd annak a könyvnek a címe, ami majd rólunk szól, de aztán eljöttünk onnan” – elevenítette fel a színész-rendező.

A teljes interjút a Színház.net-en olvashatják.

 
 

Kapcsolódó anyagok