“A szerepeink beszélgetnek” – Interjú Szorcsik Krisztával

2018 november 09. péntek, 7:00

Szorcsik Kriszta színésznő jó ideje kizárólag a független színházi lehetőségeket kutatja. 18 éve, megismerkedésük óta nem dolgozott közös előadásban férjével, Seress Zoltánnal, akivel november 10-én mutatják be Matei Vişniec: A pandák gyönyörű utazása című darabját Telihay Péter rendezésében a Mozsár Műhelyben.
Miért nem volt eddig közös előadásotok és miért pont most határoztatok úgy, hogy együtt fogtok dolgozni?

Túl azon, hogy férj és feleség vagyunk és az ízlésünk hasonló, más-más színházi utakat járunk. Én független színházazásba fogtam és egyúttal azt is elhatároztam, hogy kizárólag a találkozások érdekelnek, ő pedig az intézményesített színházi formában működik jól. Először is megtaláltam ezt a darabot, mert Vişniec-et nagyon régóta kerülgetem és eszembe jutott, hogy lehetnénk mi ennek a darabnak a két szereplője. A Zolit nem volt nehéz meggyőzni, de félt attól, hogyan fogunk tudni együttműködni, függetlenül attól, hogy nagyon jó szerepek ezek. Én nem annyira nehézségnek, mint inkább állapotnak fogtam fel a közös munkát, ami nagyon érdekel és kellő tudatossággal, meg nyitottsággal jó dolog sülhet ki belőle.

Szorcsik Kriszta

A pandák gyönyörű utazása egy találkozás és egy furcsa szerelem kilenc éjszakájának története. Mennyire van szó benne rólatok? Vagy el tudsz vonatkoztatni a valóságos önmagatoktól színészként teljesen?

Nem szerepet akarok formálni a szó klasszikus értelmében, hanem addig szeretnék foglalkozni a szereppel, míg magától értetődően egyek nem leszünk a szerep meg én. Annyira evidens ez a nő most nekem, akit játszom, mintha egyszer csak kézen fogtuk volna egymást, és azóta sem váltunk volna el. Sardar Tagirovsky rendező mondta idén nyáron, mikor Zsámbékon együtt dolgoztunk az Álom újratöltve című produkcióban, hogy a szerep legalább annyira fél attól, hogy eljátsszák, mint a színész attól, hogyan fogja eljátszani, tehát jobb, ha kézen fogjuk egymást.

A pandák rendezésére közös elhatározással Telihay Pétert hívtátok meg. Miért rá esett a választásotok?

Egyszer dolgoztam vele, a Zoli pedig jó sokszor és ez utóbbi volt a döntő, mert jó munkákat csináltak együtt. Azt azért én is tudtam, hogy Péter majd nagyon jól fogja érteni aVişniec-i világot. Nagyon intellektuális darab ez, túl azon, hogy szürreális és abszurd. Izgalmas a humora, nem olyan magától értetődő és gondoltuk, hogy neki biztos nem lesz ellenére, hogy belemerüljön.

Túlerőben vannak a férfiak ebben a darabban és elég határozott személyiségek. Egy Seress Zoltán, egy Telihay Péter, no meg Matei Vişniec a pontos intsrtukcióival kész összeesküvés egy olyan szabadság mániásnak, mint te. Nem okozott ez problémát neked?

A darabról majdnem ugyanazt gondoltuk mindannyian, a módszer, ahogy eljutottunk a megvalósításig, abban különbözőek vagyunk. Gyakran tapasztaltam, hogy vannak olyan falak, amiket nehéz lebontani. Számomra arról szól ez a darab, hogy két ember olyan érzelmi viszonyba kezd egymással egy éjszaka után, amelyben szinte harc nélkül harmóniába kerülnek. Sokat gondolkodtam rajta, hogy lehet ezt elérni, és hogy lehet, hogy a darabbeli két ember között nincsen feszültség. Mi az életben nem vagyunk erre képesek, pedig nem hiszem, hogy olyan utópisztikus dolog volna, ami az előadásban történik. Az a baj, hogy a mindennapjainkban a legtöbb energiát az egók harcára pazaroljuk és ha egy nap nem vívtunk meg egy ego párbajt valakivel, akkor már úgy érezzük, hogy kudarcot vallottunk. Mennyire nevetséges, hát nem? És ezek mind a félelmeink miatt vannak, pedig milyen jó lenne, ha egy-egy nap után a legnagyobb kudarcunk az lenne, hogy ma nem tudtunk eléggé szeretni.

Úgy tudom, személyesen is találkoztál a szerzővel.

A MITEM-en játszotta idén a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Migránsoook, avagy túlsúlyban a bárkánk című darabját, amelyet Zakariás Zalán rendezett. Mondták, hogy jön a szerző is és elmentünk a Zolival, aztán előadás után megkerestük és bemutatkoztunk neki. Akkor már tudtuk, hogy nyertünk a Mozsár Műhely pályázatán és meg fogjuk csinálni ezt az előadást. Ő pedig szerintem egyből úgy tekintett ránk, hogy talán az ő pandái vagyunk, és nyitott volt, biztosított minket arról, hogy rendelkezésre áll és, ha bármiben segíthet, bármi magyarázatra szorul, keressük nyugodtan. A bemutatóra nem tud jönni, de nem tartom kizártnak, hogy később eljöjjön valamelyik előadásra.

Mi az igazán nagy felfedezés, illetve a nehézség neked ebben az előadásban?

Régóta izgat, hogy mivel jár a komfort zónából való kilépés. Milyen, amikor az ember érzi azt, hogy nem működik valami körülötte, vele, de mégsem mer mozdulni. Inkább megszelídíti magának azt, ami van, mert könnyebb benne maradni, mint kilépni a bizonytalanba. De persze nem provokálom magam azzal minduntalan, hogy nehéz helyzetbe kerüljek. Ebben a munkában is az érdekelt, hogy mi hárman, akik nagyon különbözőek vagyunk, hogy tudunk megérkezni egymáshoz és mikor szaladunk vissza a csigaházunkba. Megnyílni önmagunk és a másik előtt, vállalni azt, akik, amik vagyunk az összes kis démonnal együtt nem egyszerű.

Hova tudsz visszanyúlni, ha bizonytalan vagy? Kik voltak a meghatározó emberek a pályádon, akiknek a tanácsaira hallgatsz?

Mint mondtam, az elmúlt 3 évben én már csak a más módszereket kerestem és tudatosan. Bocsárdi László a korai éveimet meghatározó színházi gondolkodó, ahogy Nagy József is. De itt van Tomi Janežič, akinek láttam a hat órás Sirály előadását, amit a Szerb Nemzeti Színháznak rendezett és meg szerettem volna teremteni mihamarabb egy olyan helyzetet, amiben együtt dolgozhatok vele. Két évvel ezelőtt kezdtem el keresni és elutaztam érte Nápolyig, hogy részt vegyek egy workshopon, harminc olasszal és elkezdtem együttműködni a csapattal.

El lehet különíteni a próbaidőszakban az otthoni meg a színházi létet? Nem próbál az ember szüntelen?

Péter nagyon okosan arra kért minket, hogy otthon ne beszéljünk az előadásról és a Zoli ezt képes is volt betartani. Amikor elkezdtem volna mondani, akkor mindig figyelmeztetett, hogy nem, azt hagyjuk a holnapi próbára. Jó volt ez a szabályrendszer arra, hogy ne keverjük össze a munkát és a magánéletet és nyilván ez jó hatással van az előadásra is.

A gyereketek hogyan fogadta a hírt, hogy most közös munkában vagytok?

Rettenetesen sok más feladat is van ezzel a projekttel kapcsolatban, mivel saját vállalkozás, például a beszerzés, meg a szervezés és inkább azt érzékelte belőle. Sokáig nem is tudta, hogy közös produkcióban vagyunk. Pár napja, amikor díszlet miatt vidékre autóztunk, és a kocsiban összemondtunk pár jelenetet, akkor egyszer csak a kiborult, hogy ez rossz, ezt nem akarja hallani. Akkor mondtuk neki, hogy mi most nem igazából beszélgetünk, csak a szerepeink beszélgetnek.

Szerző: Kultur Márta

 
 

Kapcsolódó anyagok