“Búcsúként, de nem elválva” – Vidnyánszky Attila elköszön Bessenyei Istvántól

2018 november 11. vasárnap, 8:47

Október 29-én hunyt Bessenyei István színész, rendező, a Harag György Társulat örökös tagja, egykori igazgatója.

Bessenyei István / Fotó: Lőrincz Ágnes

Bessenyei István / Fotó: Lőrincz Ágnes

Búcsúként, de nem elválva – Vidnyánszky Attila írása:

Fájdalommal gondolok arra: hiánya kell, hogy pótolja jelenlétét. Sőt, egyben erősítenie kell azt. Mert ezt gondoljuk mi, mindannyian, színházi emberek. Hiszünk ebben, annak okán, hogy ugyanazt tekintjük hivatásunknak, elhivatottságunknak, mint amit ő tekintett. Talán furcsán hangzik mindez, ahogy a költészet is furcsán szólal meg, ha hétköznapi módon, kellő odafigyelés és emelkedettség nélkül állunk színpadra.

Bessenyei István élete és munkássága, kiállása és elhivatottsága Szatmárnémeti, a Szilágyság, Erdély, és ezzel együtt az egész magyarság színházi életét, puszta létét tette gazdagabbá, költői szintre emelve mindannyiunk hétköznapjait, megmaradását.

Bessenyei István / Fotó: Lőrincz Ágnes

Bessenyei István / Fotó: Lőrincz Ágnes

Ahogy a Harag György Társulat igazgatója, immár, mint örökös tag építi tovább mindazt, amit a Művészet Házának – és házában építeni kell, úgy épüljön továbbra általunk is az, ami itt és ott – mindenütt való megmaradásunkat szavatolja.

Kívánom, hogy Bessenyei István színész, rendező hite és helytállása szolgáljon nekünk példával, mindehhez.

Vidnyánszky Attila

 
 

Kapcsolódó anyagok