Nagypál Gábor: “Nincs az a próbafolyamat, amely alatt ne történne valami rendkívüli”

2018 november 15. csütörtök, 14:28

Tagja volt a méltatlanul dicstelen véget ért Bárka Színháznak. Jelenleg a Stúdió K Színház, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a Jászai Mari Színház előadásaiban látható. Nagypál Gábort az ART7 kérdezte. Lapszemle.

A felvetésre, miszerint a Macbeth balszerencsét hozhat a készítőire, Nagypál Gábor úgy felelt: “Nem hiszek az ilyesmiben. Nincs az a próbafolyamat, amely alatt ne történne valami rendkívüli. Ez jól hangzó legenda kétségtelenül, de most, a próbák alatt sem volt több probléma, mint egyébkor. Persze, ha valami történt, rögtön kapiskált bennünk, a tudatunk alján a baljós hagyomány, de nem törődtünk ezzel”.

Nagypál Gábor és Danis Lídia

Arról szólva, hogy vágyott szerepei közé tartozott-e a Macbeth, kifejtette: “Nincsenek szerepálmaim, de nem mondanám, hogy sohasem gondolkoztam el ezen. Talán fiatalabb koromból voltak vágyott karaktereim, de azokra már pontosan nem is emlékszem. Vigyázni kell az álmokkal, mert amit az ember nagyon szeretne, az könnyen sülhet el rosszul. Annyi mindennek kell klappolnia az emlékezetes előadáshoz. Az ismert színházi anekdota úgy szól, hogy felhívja a direktor a színészét. Figyelj csak rám, mondja neki, van egy jó hírem és egy rossz. A jó az, hogy eljátszhatod X szerepet, a rossz meg az, hogy Y rendezi. Nos, valahogy így van, elég például, ha a rendező nem olyan és az egésznek annyi. Telis-tele van a szakma az erről szóló bonmot-kal, csak egyik sem publikus, teljesen érthető okokból”.

Az előadásról szólva úgy fogalmazott: “A vészlények segítségével kerülünk közelebb Macbeth rejtett gondolataihoz és vágyaihoz. Minden gyilkosság egyre nagyobb erőfeszítésébe kerül, és valóban talán egy-egy lépéssel távolabb is kerül az egykor volt paradicsomtól, az anyaöltől. Arról is szól a Macbeth tehát, hogy képtelenség végigmenni ezen a vértől síkos úton. (…) A Macbethben a hatalomhoz és a politikához való viszony nyilvánvaló. Ezért hangsúlyozzuk a párkapcsolati szálat. Adott egy házaspár, akik nagyon szeretik egymást és ragaszkodnak a másikhoz, feltételek nélkül. Mindebből az utolsó tagmondat a döntő. Volt már egy gyerekük, akit, nem derül ki, hogy miképpen, de elvesztettek. A közösen megélt családi traumák nemegyszer összeforrasztják az embereket. Itt is erről van szó, de ezzel általában nem foglalkoznak árnyaltan a tragédiából készült előadások. Szóval, szerettük volna megkeresni az embert Macbeth karakterében. Lady Macbeth alakítója Danis Lídia, akivel nagyon szeretek együtt játszani” – fejtette ki Nagypál Gábor.

Egy korábbi interjújában azt mondta, a kamarajellegű produkciókban érzi otthon magát, a Jászai Mari Színházban azonban több százan foglalnak helyet a nézőtéren. “Küzdök is vele, mint malac a jégen, hiszen az elmúlt másfél évtizedben intimebb játékterekhez szoktam. Nekem a nagy térben több visszajelzésre van szükségem a kollégáktól, mert más színészi eszközöket igényel tőlem ez a fajta színjátszás, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy sokkal nehezebb megtalálnom a kapcsolatot a 400 emberrel. A színházi munkáim részévé vált az, hogy érezzem a néző (enyhe túlzással) lélegzését is” – nyilatkozta Nagypál Gábor.

A teljes interjút itt olvashatja.

 
 

Kapcsolódó anyagok