Hegymegi Máté: “Gondolkodom, elég-e színházat csinálni?”

2018 november 22. csütörtök, 10:52

Hegymegi Máté szerint fontos, hogy a generációjának tagjai, ha lehet, ne elmenjenek innen, kényszerből, inkább itthon tegyenek hozzá ehhez a szakmához.  A rendezőt, aki nemrég vitte színre a Woyzecket a Szkéné Színházban, a közelmúltban Junior Prima-díjjal tüntették ki. Az ART7 kérdezte.

A teljes interjút itt olvashatja.

A kérdésre, miért fontos számára annyira a Woyzeck, hogy már az egyetemen is foglalkoztatta, Hegymegi Máté úgy felelt: “Elsősorban a téma és a darab atmoszférája fogott meg. Illetve rendezőileg hatalmas kihívást jelent, mind a darab szilánkosságát, mind annak formáját illetően. Eddig nem is mertem hozzányúlni, de most jött el az a pillanat, amikor már azt érzem, hogy formába tudom önteni és egy ívvé tudom írni a koncepcióm mentén a darabot. (…) Nagyon komoly feladat: minden egyes döntés kapukat nyit, de sokkal inkább be is csuk. Egyszerűen muszáj olyan erősen átgondolt példánnyal, és olyan erős vizuális képpel az olvasópróbára menni, hogy ez előre hatalmas szerkesztést igényel. (…) Nagyon fontos, hogy mi az a közeg, ami ezt az embert körülveszi. Kik taszítják bele a gyilkos cselekedetbe vagy kik azok, akik nem veszik észre, hogy mi az, ami vele történik. Igen nagy a részvétnélküliség” – fejtette ki a rendező.

Arról is beszélt, hogy próbál reflektálni arra, ami körülveszi, ami elnehezíti azt, amiben vagyunk, ami a mindennapi dolgait megköti: “Mindennap fölmerül, hogy van-e ennek értelme, tud-e a színház eléggé fontos kérdéseket feltenni, eléggé élesen reagálni? Fontos, hogy legyen annak értelme, hogy én ebben az országban maradok és nem éppen sajtot szolgálok fel valahol külföldön nyugodtabb körülmények között, és nem idegeskedem naponta azon, hogy éppen melyik hírportálon mit olvasok és próbálok eligazodni, hogy ez milyen kihatással lesz a jövőmre”.

Az alternatívok egyre romló helyzetréől és a kultúr-TAO eltörléséről is faggatták. “Már nem csak az van, hogy egyre nehezebb, hanem a lét is kérdéses. Nyilván lehet kevés pénzből és üres térben színházat csinálni, de nem minden anyagnak, témának tesz ez jót. Ezzel szűkül a kifejezés lehetősége, az eszköztár be van szűkítve, ami nem feltétlenül hasznos. Persze lehet dacolni és így is fontos témák kerülnek terítékre. De annyira változik a napi politika, hogy egyszerűen nem is lehet rá jól reagálni. Jó lenne általánosabb érvényű témákról beszélni. Körülbelül az az újságszínház, amit annak idején Halász Péter és Lukáts Andor csinált, tudna a mostani helyzetre aktuálisan, naponta reagálni. Amit én csinálok, az nem az aktuálpolitikára reagál, hanem igyekszik arról áttételesen beszélni, de most már olyan dolgok merülnek fel, hogy helyenként én is gyengének érzem azt, ahogyan fogalmazok. (…) Ott tartunk, hogy az általánosabb kérdések tárgyalásába muszáj bele-beleszúrni konkrétabb dolgokat. Holott szerintem az a színház a jó, ami tágabban fogalmaz és nem éppen csak a pillanatnyi dolgokra reagál, mégis magunkra ismerünk benne” – nyilatkozta Hegymegi Máté.

“A független színháznak erős hátulütője, hogy van egy-két befogadóhelyünk ebben az országban, és ha sikerül is ezekbe bejutnia valakinek, és én hál’ istennek ezen a téren nem panaszkodhatom, akkor is ritkán mennek a produkciók. Túltelítettek a játszóhelyek. Mi is csak havonta egyszer tudjuk játszani például a Kohlhaast a Szkénében, a Woyzecket pedig kétszer, ami már jónak számít a jelen helyzetben. De nem tudom, hogy a következő generáció hol indulhat el nulla pénzből úgy, hogy meg akarja mutatni, mit gondol színházról, milyen víziói vannak. Fontos szerintem az üres tér, de ha valaki nem ezt képzeli, akkor az ő koncepciója, az ő állítása nagyban sérül. Ezek után nehéz őt más munkára hívni, hogy megmutassa, mit gondol a színházról, mert amit valóban gondol, azt nem volt módja megmutatni. Azért van egy-két támogatói kör, ami az indulást segíti, például a Titánium, a Staféta” – tette hozzá Hegymegi Máté.

Most a Jeanne d’Arc-ot rendezi a Kamrában, erről szólva kifejtette: “Igyekszünk olyan témához nyúlni, amihez közünk van. A Johanna vagy Jeanne d’Arc olyan helyzeteket és gondolatköröket vet fel, amikkel most azt hiszem, hogy érdemes foglalkozni. Itt van egy lány, aki a hitével és az elszántságával meggyőz embereket, komoly dolgokat ér el. És azok, akiknek segített bizonyos ideig, azt mondják, hogy ez most nekünk hasznos, majd miután már nem az, nincs rá többet szükség, eltüntetik.. (…) Attól tartok, ha ma kiállna egy Jeanne d’Arc elénk, nem tudnánk benne egyöntetűen hinni, bármilyen ügyről is lenne szó. Nem tudnánk melléállni annyian, hogy ezzel bármit is el tudjunk érni. Azt látom, hogy nagyon sok Jeanne d’Arc áll ki. Nem az ő hiányuk a probléma, hanem bennünk van a hiba, akik egyszerűen nem megyünk velük együtt.”

Arról, hogy a színházzal mit, mennyit lehet ma elérni, úgy vélekedett: “Egy-két évvel ezelőttig még azt gondoltam, hogy mindent, hogy nekünk ajtókat kell berobbantani színházzal és ez majd megváltoztat bármit. És hát sajnos látom, hogy ez nem így van, ez kevés, emiatt gondolkozom azon, hogy abban a helyzetben, amiben most vagyunk, elég-e színházat csinálni? Nem lenne-e jobb Jeanne d’Arc-ként feltűnni és valahogy erősebben a vágyainkat, érdekeinket érvényesíteni. De hát én máshoz nem nagyon értek, mint a színházhoz, ezért színházban próbálom megfogalmazni azt, amit gondolok. Nem tudnék kiállni és beszélni. Nagyon szeretnék, sok gondolatom van, csak egyszerűen nem vagyok Jeanne d’Arc. De a színház még mindig egy csatorna, amin keresztül lehet beszélni, lehet közösen gondolkodni. És amíg így van, szeretném csinálni”.

A teljes interjút itt olvashatja.