Frenák Pál: “Remélem, hogy valamennyien felismerjük a ránk eső felelősséget”

2018 november 23. péntek, 7:31

Mindig küzdenie kellett azért, hogy képes legyen átvinni a művészi elképzeléseit, és makacsul ragaszkodik az önállóságához. Legújabb darabjával, a W_all című előadással a közös kreatív munkára szeretett volna lehetőséget adni a fiatal tehetségeknek, és szeretné leküzdeni az előítéleteket, amelyeket a gyerekkora óta maga is a bőrén tapasztalt. Frenák Pált a HVG kérdezte.

A teljes interjút itt olvashatja. 

A kérdésre, a Frenák Pál Társulatot hogyan érintette a kulturális tao megszűnése, az alkotó úgy válaszolt: “Azzal együtt, hogy számunkra nincs akkora jelentősége, mint a nagy színházaknak, a pár millió forintos évi tao összeg is létkérdés. 20 millió forint alaptámogatásból létezünk. Ha rendelkezésünkre állna egy olyan profi játszóhely, mint például a MU Színház vagy akárcsak egy stúdió, mint a Bakelit, európai projektekkel valószínűleg képesek lennénk kitermelni a stabil működésünkhöz szükséges anyagi bázist az állami támogatás mellett. Budapest-díjas vagyok, de mégsem sikerült még a fővárosban egy állandó helyet szereznem. A Frenák Pál Társulat nomádként vándorol próbateremről próbateremre. Harminc éve igyekszem lobbizni ez ügyben különböző kormányoknál, szponzoroknál, de eredménytelenül, a mai napig nem voltunk képesek létrehozni egy stúdiót, pedig úgy érzem, hogy ma Budapesten egy Frenák Koreográfiai Centrumnak nagy felhajtó ereje lenne”.

Frenák Pál

A felvetésre, miszerint félelem, hallgatás, kivárás övezi a társulatok részéről az új helyzetet, hogy a jövőben az EMMI osztja ki a pénzeket, elmondta: “Amióta élek, kivárásos alapon működöm. Az előző kormányok idején sem volt jobb a dolgunk, már akkor is periférikus szcénán mozogtunk. Legyünk őszinték, a művészi önállóságom, függetlenségem még a függetleneken is kívül helyez. Mindig küzdenem kellett azért, hogy képes legyek átvinni a művészi elképzelésemet, amihez hűen ragaszkodom.”

Új energiák, sokszínűség, másság – ezek a jelszavai a legújabb produkciónak. Arról, hogy a W_all alapkoncepcióját egyéni és társadalmi víziónak szánta-e a mentális falak lebontásáról, Frenák Pál úgy fogalmazott: “A darab valószerűtlen találkozások sorozata a világ elidegenedett közegében. A W_all filmekből és történelmi eseményekből inspirálódik, nagyon kemény módon érinti az aktualitást, ám a konkrétumoktól eltávolodva egy olyan asszociatív, gondolkodásra serkentő univerzumot rajzol, amely valójában a józan emberi gondolkodás gyökereit, az emberi kapcsolatok alappilléreit kutatja. Félve tekintünk a jelenkort meghatározó, önpusztító társadalmi berendezkedésre, és igyekszünk felmutatni az általános rombolás és széthullás közepette a reményt, az emberiségbe vetett bizalom jelét. Akárhova tekintek – a kultúrára, a politikára, közösségekre – sokszor úgy érzem, az emberek örökéletűnek tekintik magukat. Ha ilyen irányba és ezzel a tempóval haladunk tovább a fogyasztásközpontú mindennapokban, őszintén remélem, hogy valamennyien időben felismerjük a ránk eső felelősséget, és képesek leszünk felébredni a másra mutogatás kényelmi helyzetéből. De vajon tényleg felébred-e a globális lelkiismeret, hogy megértsük végre, hogy az öröklét illúziója szükségszerű önromboláshoz vezet?” – vetette fel a koreográfus.

Annak kapcsán, hogy friss előadásában Mázló Tímea halláskárosult színésznő sanzont énekel, Kónya Tamás mozgássérült sportoló pedig kerekesszéken tangózik, elárulta: “Szeretnénk leküzdeni az előítéleteket, amelyeket én magam is gyerekkorom óta a bőrömön tapasztaltam. Ne döntsük el, ki mire képes!” – hívta fel a figyelmet Frenák Pál.

“Jelenleg inkább egy letisztult, önmagamnak újra meg újra feltett kérdés érdekel: mi az élet célja egy individuális ember számára, ha az nem képes feloldódni a közösség egységében, ha képtelen egy egység részévé válni önös érdekek nélkül? Mint alkotó, ez izgat engem. Úgy érzem, hogy az alkotói közérzet számomra nemcsak egy Magyarországra vetített kérdés. Azt látom sokszor, hogy azt képzelik, hatvanon túl nincs élet, nincs kreatív erő. Úgy gondolom, hogy művészi érettségről vagy művészetről, művészről nem is nagyon lehet beszélni egy bizonyos kor alatt. Komolyan gondolkodom azon, hogy Hatvan után is van élet címmel készítek egy darabot hatvan feletti művészekkel. A korom előnye, hogy sokkal tisztábban látok és egyre kevésbé kell megalkudni – ami rám egyébként soha nem is volt jellemző. Ne kezdjék el magyarázni nekem, hogy milyen művészi irányba kellene mennem vagy megújulnom. Kitaláltam egy stílusrendszert, ha a magyar kortárs táncnál elindult valami változás, az többek között nekem is köszönhető. Amikor a kilencvenes évek derekán visszajöttem Magyarországra, óriási löketet adtam az organikus mozgásrendszerrel, az egyedi térformákkal. Amikor én fiatal, kreatív erő voltam, senki nem tudta nekem megmondani, milyen irányba menjek. Egyedül a meggyőződésem, gondolkodási módom, és a világban megélt tapasztalataim vezettek oda, ahol ma tartok. Hiszem, hogy egy művész csakis a megélt valóságon keresztül juthat el a helyére” – fejtette ki Frenák Pál.

A teljes interjút itt olvashatja. 

 
 

Kapcsolódó anyagok