Orlai Tibor: “A tao eltörlése az öltöztetőktől a gépkocsivezetőig mindenkit érint”

2018 december 10. hétfő, 8:04

Orlai Tibort a kultúr-tao jelentőségéről és az eltörlésével kialakuló helyzetről kérdezte az Ellenfény.

Az interjút, amely teljes terjedelmében az Ellenfényben fog megjelenni, részletében az Ellenfény oldalán olvashatják:

A kérdésre, hol helyezné el a magyar színházi palettán az Orlai Produkciót, Orlai Tibor úgy felelt: “Nem szeretem azokat a kategóriákat, amelyek alapján minősíteni szokták a színházakat: művészszínház, népszínház, szórakoztató színház, rétegszínház, kommerciális színház. Egyik sem írja le pontosan a művészi szándékokat, törekvéseket. De azok a definíciók is pontatlanok, amelyekkel a működésmódot próbálják meghatározni. Ha mégis ezek közül kell választani, akkor úgy érzem, hogy mi nagyon sok elemben a független színházak működéséhez hasonlítunk, közösséget is leginkább velük érzünk. Miközben abban természetesen nagy különbség van köztünk, hogy nekünk azért mégiscsak van egy állandó játszóhelyünk, a Belvárosi Színház, ahová 500 néző fér be. Ez azt is jelenti, hogy adott esetben mi szélesebb közönségnek játszunk, mint egy független társulat.”

“A mi előadásainkban is elég sok a progresszivitás. Elég ha az utóbbi évek bemutatói közül az Egy őrült naplójára vagy a Mi és őkre utalok, vagy a nagyszínpadi előadások közül a Hullaégetőre. Ezek is bizonyítják, hogy lelkületben, gondolkodásban sok közünk van a függetlenekhez. (…) Talán úgy pontos a meghatározásunk, hogy mi egy független magánszínház vagyunk. Mert nekünk tényleg semmilyen állami támogatásunk nincs a taón kívül” – tette hozzá a producer, akit arról is kérdeztek, eljátszott-e a gondolattal, mi lett volna, ha akkor él, amikor virágoztak a magánszínházak.

“Nem. Miközben természetesen úgy gondolom, hogy nagyon fontos egy ország színházi kultúrájában, hogy magánszínházak működjenek. Különösen az, hogy Budapest kulturális térképén hangsúlyosan jelen legyenek. Pont az elmúlt tíz év bizonyítja, hogy a színházi kultúra kiteljesedéséhez ez is hozzátartozik. Ez az évtized olyan színházi virágzást hozott, amit korábban nem lehetett látni. Ha megnézzük a budapesti kínálatot, itt igazi konkurenciaharc teremtődött. De ez nem negatív, hanem pozitív irányban hatott, mindenütt a színházi minőség javítását eredményezte. A magánszínházaknak ebben nagy szerepe van, akár a Centrálnak, akár az Átriumnak, de mi magunknak is. Mi a nagyszínpadon is egyre több mélyebb és – ha definíciókban gondolkodunk – a művészszínházhoz közelítő előadást mutattunk be. Nemcsak a Hullaégetőt mondhatom, hanem a Dühöngő ifjúságot, a Kételyt vagy a Vőlegényt is”

Arról, hogy ezt a pozitív változást mi tette lehetővé, úgy felelt: “Furcsa módon épp a tao. Ezt a támogatási formát mindig is nagy viták kísérték, sokszor esett szó az előnyeiről és a hátrányairól. És most természetesen nem a csalásokra, a lopásokra gondolok, mert ezt bűnténynek tartom, ami ellen a bűnüldözés eszközeivel kellene fellépni. Inkább azt kellene megvizsgálni, hogy mire fordítódott ez a támogatási forma, hogy végeredményben milyen irányba befolyásolta a színházak működését. Bizton állíthatom, hogy az elmúlt időszakban az igazán fajsúlyos magánszínházak vagy a függetlenek a tao teremtette lehetőségeket nem arra használták fel, hogy több szórakoztató és kommerciális előadást hozzanak létre, hanem épp ellenkezőleg: arra, hogy a keresztfinanszírozás segítségével több rétegszínházi produkciót mutassanak be. Ez a tao támogatásnak köszönhető, és ha ez a lehetőség megszűnik, az nagyon-nagyon sokat fog ártani nemcsak a budapesti, hanem az országos kulturális életnek is. Mert a tao támogatás azt is lehetővé tette, hogy a színházzal nem rendelkező vidéki településekre, a kisebb-nagyobb városokba, bizonyos esetekben a nagyobb méretű falvakba is el tudtak jutni minőségi színházi produkciók, amelyekben nagy formátumú színművészek szerepeltek. Ezt is borzasztóan fontosnak érzem egy adott ország színházi kultúráját tekintve. A tao elvétele ezt is veszélyezteti” – fejtette ki Orlai Tibor.

“A művészszínházakat, a függetleneket, a valóban progresszív színházi formákat, illetve a nagy költségű operát az államnak mindenképpen pluszban is dotálnia kell, mert egy magánszínházi vállalkozás soha nem fog tudni III. Richárdot vagy egy nagy Moliére-darabot bemutatni, mert sem ezeket, sem a Bánk bánt, Az ember tragédiáját nem lehet nyereségesen játszani a kereslet-kínálati viszonyok alapján. Ugyanígy a progresszív színház sem lehet financiálisan sikeres, mert ez a társadalomnak mindig csak egy szűkebb rétegét fogja érdekelni. A társadalom egészének a színházi kultúrával való megismertetése közfeladat, és a tao ebben óriási lehetőségeket nyitott. Nem véletlenül beszélünk az utóbbi években arról, hogy milyen nagy mértében növekedett a nézőszám, amihez az is hozzátartozik, hogy vidéken is több néző jutott el színházba. Azt is a tao eredményének tartom, hogy a prózai színház fel tudta venni a versenyt a zenés színházzal” – magyarázta Orlai Tibor.

Arról is beszélt, hogy a kultúr-tao eltörlése miatt gyakorlatilag eltűnt a költségvetésük 40 százaléka. “Ez nagyon komoly válsághelyzet. És nem is látom még, hogy mi lehet a megoldás. Egyrészt nagyon nagy kérdés, hogy mi fog történni a 2018. évi működéssel. Ebben az évben egészen november elejéig úgy működött minden színház, hogy számított a taóra. Eszerint tűzött ki előadásokat, ez alapján vállalt előadásszámot, kötött évados szerződéseket tájelőadásokra stb. (…) Erre az évre mi úgy vállaltunk előadásokat, hogy előre finanszíroztuk őket, vidéki előadásokat is így játszottunk, hogy tudtuk, ezt a pénzt a tao révén utólag megkapjuk. Ez adta a bázisát annak is, hogy új bemutatókat tartsunk. Ha a 2018-ra járó tao pénzt nem kapjuk meg, akkor mi duplán vagyunk büntetve. Mert nemcsak arról van szó, hogy 2019-tól már nem juthatunk hozzá a taóhoz a 2019. évi működésünk után, hanem arról is, hogy a 2018-as nézőszám után járó taót sem szedhetjük be. Azaz elveszik tőlünk azt a pénzt, amire gyakorlatilag az egész idei költségvetésünk épült. Ha úgy nézem, akkor ez visszamenőleges törvénykezés” – hívta fel a figyelmet Orlai Tibor, aki szerint az csődbe vihet egy csomó független és magánszínházat, mondhatni, mindenkit.

“A jelenlegi helyzet bizonyos értelemben arra lök minket, hogy egyre inkább vagy teljes egészében minimalizáljuk a működést. Amíg egy hónapban eddig volt 30-50 előadásunk, attól függően, hogy mennyit mentünk vidékre, ezután összesen tartunk majd havi 15-20 előadást. Ez az egyik lehetséges út. De ez nemcsak azt jelenti, hogy sokat veszít a közönség, hisz nyilván azért volt eddig ennyi előadás, mert volt rá kereslet. Ez azt is jelenti, hogy a művészek és a színházi háttérdolgozók is komoly egzisztenciális válságba kerülnek. A tao eltörlése az öltöztetőktől a műszaki dolgozókon és az ügyelőkön át a gépkocsivezetőig mindenkit érint” – fejtette ki a producer.

Az interjút, amely teljes terjedelmében az Ellenfényben fog megjelenni, részletében az Ellenfény oldalán olvashatják.

 

 

 
 

Kapcsolódó anyagok