Béres Ilona: “Elszánt pályakezdőként impulzívabb környezetre vágytam”

2018 december 25. kedd, 7:43

„Mi még?” címmel jelent meg verslemeze, amelyen saját összeállításban szólaltatja meg a hozzá közel álló huszadik századi költők műveit. Béres Ilona főiskolás és pályakezdő éveiről mesélt az Origónak.

 

Az Origo cikkéből:

Kisiskolásként többször is megnyerte a Kilián György-szavalóversenyt, a gimnáziumból a KISZ Központi Művészegyütteséhez delegálták, ahol Gál István rádiórendező tanította a színészmesterséget. Bejárt a Műszaki Egyetem színjátszó körébe is. Szokta mondani: tizennyolc éves koráig volt egyenes a pályája, addig, amíg be nem került a főiskolára. “Nem volt egyszerű helyzet. Lényegében kamaszként kerültem az osztályba, olyan komoly nők közé – annak éreztem őket –, mint a nálam érettebb Polonyi Gyöngyi, Tordai Teri, Szegedi Erika. Hiába a versmondó versenyek, az amatőr múlt – más közeg volt, mint ahol korábban díjakat nyertem. Ettől is voltak bennem gátlások. Pedig osztályfőnökünk, Pártos Géza annyira szerette a növendékeit, hogy igyekezett egyenlőséget teremteni köztünk. Csakhogy az meg azzal járt, hogy senki nem érezte, hogy ő személyesen fontos lenne. Bonyolította a dolgot, hogy mindeközben az osztályterem szűk világában mégiscsak a már kiforrottabb, kész személyiségek vitték a prímet, nem egy magamfajta setesuta kamasz. Jellemző, hogy eleinte sorra kaptam az öregasszony-figurákat, karakterfeladatokat” – emlékezett Béres Ilona.

Béres Ilona / Fotó: MTVA

Béres Ilona / Fotó: MTVA

Pártos Géza fél év után észrevette: az ő órái egészen másként hatnak ránk – oldottabbak voltunk –, mint a beszédtanárunkkal való foglalkozások. Akkor lecserélte Vámos Lászlóra. Meghajlított gerincem Vámos érkezése után kezdett kiegyenesedni. Vámos László pillanatok alatt kiszúrta, hogy ki milyen személyiség, és az adott egyéniségben gondolkodott. Nem véletlenszerűen kaptuk tőle a feladatainkat, hanem a karakterünknek megfelelően. Az is jót tett, amikor a tantermek mikrovilágából, a jóformán dobogónyi színpadocskáról lekerültünk az Ódry Színpadra. A valódi rivaldában már valóban egyenlőség volt, ott az alakítás számított, nem a személyiség hétköznapi varázsa. Az Ódryn mutattuk be Oscar Wilde Bunburyjét. A darab Gwendoline-je volt az első szerepem, amelyben vonzó nőt játszhattam: stílruha, loknik, kifestett szemek. Pártos Géza egy nap a színpad széléről odaszólt nekem: ‘Milyen szép maga, kislányom!’ Nem kaptam levegőt a meglepetéstől. Aztán eljött az első nyár, amikor bekerültem Keleti Márton Esős vasárnap című filmjébe, amelynek Polonyi Gyöngyi és Tordai Teri voltak a főszereplői. Az egyik, korábban nem említett osztálytársnőm inkább kimaradt a lehetőségből, mert az mondta: ő nem statisztál nekik. Nekem az a lehetőség hozta el a Gertler Viktor rendezte film, Az aranyember Tímeáját, illetve Fábri Zoltán Nappali sötétségének Pötyijét” – mesélte a művésznő.

1963-ban, még főiskolásként mutatkozott be a Vígszínházban, Várkonyi Zoltán invitálta is a teátrumához, ám diplomázva – a két kötelező vidéki, Debrecenben töltött évad után – a Madách Színházhoz szerződött. Onnan egy évad elteltével, lényegében Básti Lajos unszolására átszerződött a Nemzeti Színházhoz. “Domján Edit egyszer azt mondta: a Madách Színház tagjának lenni olyan, mint ülni egy kád tejfelben. Edit ezt pozitívan értette, hiszen ő akkor már színészként készen volt, előtte nyolc évadot töltött a szegedi színháznál. Én azonban, kezdő színésznőként, nem éreztem jól magam abban a kádban. Ádám Ottó próbái úgy kezdődtek, hogy mindenki beszámolt a reggeli közlekedés nehézségeiről, csip-csup ügyeiről. (…) Elszánt pályakezdőként impulzívabb környezetre vágytam. Ádám Ottó nyugtázta távozásomat. Különleges színházi személyiség volt. Talán ha tíz évvel később találkozunk, az nagy találkozás lett volna” – mondta Béres Ilona.

A Nemzeti Színháznak 1969-ig volt a tagja. “Borzasztó volt. A két meghatározó rendező, Major Tamás és Marton Endre hatalmi harcai mérgezték a levegőt. Szép volt persze Mezei Máriával játszani a Warrenné mesterségében. Vagy Sztankay Istvánnal a Tévedések vígjátékában, más darabokban. Pistával filmeztünk is együtt. A Szentjános fejevételében például szeretők voltunk, fél napokat töltöttünk közös ágyakban. Nagyon tapintatos, figyelmes partner volt – az egyik legédesebb, legdrágább kolléga” – emlékezett a színművész.

A teljes interjú itt olvasható.